|
|
|
|
{
|
Február
18. Szombat este viszonylag korán, már este 10 körül visszaértünk a szállásra. Este még beszaladtunk a szervizbe is, megnézni milyen ajándékcuccok vannak a shop-ba, a sajtón csak annyi időt töltöttünk, ami feltétlen muszáj volt. Vacsi után gondolkodóba estem, hogy hogyan tovább? Az elmúlt napokban se a videóra, se a blogra nem maradt idő, viszont kellően kipihent és a jól sikerült naptól felspannolt voltam, ezért nekiálltam vidit vágni. Azért hajnalra előjött a fáradtság, belassultam cseppet, nem nagyon haladtam a dolgokkal. Háromkor már látszott, hogy alvás biztos nem lesz :( Hatkor pedig szomorúan szembesültem azzal, hogy a videó és a képek ugyan készen vannak, de a blogra még gondolni se tudtam. Kiszámoltam, ha negyed hétkor elindulok a sajtóirodába, akkor odaérünk a 7-es nyitásra. 30-40 perc alatt feltölthetem a videókat, így időben visszaérek, hogy a többieket felkapjam és odaérünk a második gyorsra. De muszáj volt még legalább lefürdeni, mert annyira nem éreztem magam jól. A fürdés jót tett, ettől kicsit felfrissültnek éreztem magam, persze nem voltam az. Kirugdostam Zsé-t az ágyból, ő is akart egyet frissíteni, de elmúlt 3/4 6 mire elindultunk. Éjjel nekiállt szakadni a hó, reggelre lesett egy tízes, friss hóban lógattuk Hagfors-ig a holmit. Fél nyolcra bent voltunk, nyolc után pár perccel végeztünk. Megint koppra értünk ki a gyorsra, szerencsére nagyon közel volt a pálya a szálláshoz. A gyors után a szünetet is a kecóban töltöttük, még alcizni is tudtam vagy 10 percet. Az utolsó körben az első gyorsra mentünk, hogy időben átérjünk a power stage-re. Az első 10-ben már nem nagyon lehetett számítani küzdelemre, Hirvonen bevallotta, hogy nem forszírozza a győzelmet, jó lesz neki a biztos második, egyedül Ostberg próbált nyomást gyakorolni Pettere. Aztán jött a dráma, előbb Petter érkezett meg egy bal első defekttel, majd Latvala is lemásolta csapattársa mutatványát, mindkét gyári Fiesta kerekét ugyanaz a kő bontotta le. Előbbi járt rosszabbul, Latvala maradt az élen, Solberg viszont lecsúszott a dobogóról. Zárásként irány a Power Stage, az első 10-15 autót az ugratónál, a többieket a beíróban figyeltem. Valóságos hisztéria tört ki a fotósok közt, amikor megérkezett Latvala, én erre nem is tudok mit mondani. Egy helyben nem lehetett megmaradni, egymást taszítva -lökdösve sodródtam a világ legjobb rali fotósaival, kiábrándító érzés volt. A rajt és célceremóniáknak nem vagyok rajongója és még le is kellett érte kocsizni 100 kilométert, de mégis betámadtuk. Nagy dolgok nem történtek, menjünk a helyi irodába tölteni. Megcsináltam még a beszállókártyáinkat, aztán lósz haza. Vasárnap estére kicsit kicserélődött a társaság. Répáék és Magyar Bencéék hajnalban hazamentek, helyüket a Munkfors-i ház lakói foglalták el. Pepe ismert alakja volt a magyar raliéletnek, egészen addig, amíg boldogulása érdekében el nem költözött Németországba. Bevallom, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban már nekem is egyre többet jár az agyam azon, hogy esetleg le kellene pattani otthonról, lennne is hova menni, de még maradok. Ezt az érzés Pepe is csak tovább erősített bennem, de néhány kellemes pillanatot is köszönhettünk neki. Atit pl. egy félórás röhögő görcs húzta össze, amikor Pepe elmesélte, hogy az egyik magyar TV-s személyiség botja a térdéig ér, a makkja pedig akkora, mint egy biciklicsengő. Azt ne kérdezzétek, honnan tudja. Éjfél lehetett mire ágyba kerültem, az alvással a kimaradt szombat éjszaka után nem volt gond. Másnap délben keltem, legfőképp azért, mert a vállamat még fekve is nyomasztotta az elmaradt blogok tonnás súlya. Azzal a jóleső érzéssel másztak ki az ágyból, hogy végre kipihentem magam. Krisztián már nyomta az ipart, Ati és Dávid pedig pusztult tovább. Frissen és feltöltődve folytatattam a blogot, gyorsan lenyomtam 3 napot. Offline állapotban már naprakész állapotban voltam, csak fel kellene tölteni, de hol!? Mivel tavaly is hasonló nethiányban szenvedtünk a házban, Hagfros-ban kikutattunk egy könyvtárat, ahol szabadon garázdálkodhattunk. A fényt Dávid gyújtotta fel agyamban, ahelyett hogy a sajtóirodában szivattuk magunkat nyugodtan jöhettünk volna ide, százszor gyorsabb a net, és nem kell nyomorogni a szabad helyekért. Mindegy, ha jövőre jövünk már megvan a saját sajtóirodánk! :) Mivel alapvető készleteink eléggé megcsappantak, kerestünk egy boltot is. A rendes sört is áruló alkohol shop-ról már lekéstünk, maradt a 3,5-ös tétel, ki gondolná, hogy ezt is meg lehet szokni. Visszaérve a szállásra, dobtunk egy laza vacsit, majd ráindítottunk az estére. Én hoztam magammal egy laposba némi ház pákót, eddig szinte hozzá sem nyúltunk. Bedobtuk a közösbe, nem tartott sokáig, így jöhetett a Répától kapott szlovák ágyas szilva. Mire ez is körbe ment, kezdtünk szépen fellágyulni, jöttek is a sztorik futószalagon. Zsolti például felfedte, hogy ő bizony vályúban született. A Pepe vezette négyfős német idegenlégió gépe kedd hajnalban indult, háromkor elbúcsúztattuk őket, és betámadtuk az ágyat. Másnap a szokásos forgatókönyv szerint indult a nap, tea reggelire, mellé nyomattam a blogot. Mivel utolsó napunk volt ez Svédországban, a nap első számú küldetése elpusztítani a maradék kaját. Esztinek és Zsoltinak megmaradt 17 tojása, amit egy kis szalonnával megágyazva és hagymával felpuhítva csodálatos rántottává alakítottak, majd ketten lehívták. Innentől kezdve már nem akartak kajára gondolni. Kedd délután is megrajzoltuk immár szokásos körünket, könyvtárban frissítés és egy kis shopping. Délután öt körül értünk ismét net közelbe, nézzünk ré a mélre, van e valami érdekes. Kígyótól jött egy érdekes cikk, miszerint a Volkswagen itt marad még egy hetet, hogy havas pályákon is próbára tegyék a Polo WRC-t. A fejem azonnal lángba borult: mi itt pusztulunk egész nap, miközben tőlünk alig néhány kilométerre lógatják a Polo WRC-t. Végigpörgött előttem és Ati előtt is a YouTube nézettségszámlálója, Krisztián is kész volt és Dávid is bepöccent, de hát elindulni ekkor már későn lett volna, szerda hajnalba pedig jövünk haza, szóval ezt csúnyán bebuktuk. Levezetésképp bejártuk Hagfors szupermarketjeit, aztán lósz haza. A házunktól úgy 10 kilométerre valami nagy foltra lettem figyelmes a havas úton. Kicsit közeledve egy akkora jávorszarvas sziluettje rajzolódott ki előttem, hogy először azt hittem a mamutok támadtak fel. Úgy tűnt a batárt közel sem zavarja annyira a Skoda közeledése, mint minket az övé, csak nézett rám bambán azzal a hatalmas fejével. Beleálltam a fékbe, beindult abs, esp, meg a para is, de szinte ugyanazzal a lendülettel csúsztunk tovább. Utolsó előtti esélyként teljes testtel ráestem a dudára, erre mintha magához tért volna, szép komótosan beoldalazott az erdőbe. Mindig is szerettem volna közelről megnézni egy jávorszarvast, de nem egészen így gondoltam. Este a szálláson megpróbáltunk még pusztítani a kajamennyiségből, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ati és Zs még az utolsó pillanatot is kihasználta egy szaunára, nekem ez most kimaradt, inkább megpróbáltam aludni, hogy egybe legyek a hajnal 2-es indulásra. Éjjel megint leesett 10-15 centi hó, már-már kezdtem aggódni, hogy mi lesz így a felszállásunkkal. Alighogy leültem a gépen, már csukódott is szemem, valamennyire nyitva volt a szemem a felszállásnál, de igazából csak arra ébredtem fel, amikor leszálltunk Ferihegyen. A Svéd Túra ezzel véget is ért. A Svéd Rallyn sorozatban harmadszor vettünk részt és nyugodt szívvel merem kijelenteni, mindhárom verseny 5-ös osztályzatot kapott. Idén ugyan picit gyengébben indult, de annál jobban folytatódott. Amellett hogy a verseny szinte tökéletes volt, a hangulat és a társaság is kiváló osztályzatot kaphat, szóval: jövőre, veletek, ugyanitt. A VB-n a szívem másik csücske, a Rally VB blogok bölcsője, Mexico következik. Az idei évre nem akármilyen útitervet állítottunk össze, de egy héttel a tervezett indulás előtt sajnos úgy néz ki, megszakad a sorozat. Persze álltam én már ennél rosszabbul is Mexikóval, szóval még semmi sincs veszve. Svéd Rally Blog 3. rész: Mennyit bír a Fabia benzin nélkül? A Svéd Rallye blog és helyszíni tudósításunk támogatója: Korda
Racing Fri |
| |||||||||||
