|
|
|
|
|
Július
26. Az eredeti
tervek szerint 9+2 fő vágott volna neki kedd este Ferihegy-ről
Finnországnak, ami némi pontosítással tulajdonképpen igaz is.
Természetesen megint tépkedtük az oroszlán bajszát, kezdődött
azzal, hogy Atinak az autóban jutott eszébe, hogy otthon hagyta
a laptopját, fordulhattunk érte vissza, majd a gyorsforgalmin
állt össze egy dugó. Végül annyira nem volt necces a téma, időben
odaértünk, feldobtuk a táskát és utána még bandázni is tudtunk
egy kicsit mielőtt bementünk volna a terminálra. Ezúttal sem jelenthetem
ki, hogy élveztem volna a repülőutat, de nagyjából simán eltelt
a szűk két óra. A gép helyi idő szerint este 10-kor tett le minket
Turkuban, ahol a magyar szem számára ez idő tájt szokatlan jelenség,
napsütés fogadott bennünket. A rendkívül impozáns (csoda hogy
nem dőlt össze) fogadóépületet elhagyva kikutattuk a bérautós
céget. A sort Makai Geriék kezdték, felkaptak egy Fiestát, de
ők tőlünk függetlenül lógatnak, szállásuk is a verseny központjának
otthont adó Jyvaskyla-ban van, míg mi onnan 40 kilométerre pecózunk.
Útközben újabb két társunk csatlakozott hozzánk, de két szem még
mindig hiányzott láncunkból. Gondoltuk, hogy majd a bérautópultnál
csak előkerülnek, de nem így történt. Gondoltuk otthont maradtak,
esett már meg hasonló. Geri után felvettük az egyik autót, majd
bejelentkeztünk a másikért is, de a hölgy elkeserített minket,
hogy nincs több autó foglalva és nem is tud adni még egyet. A
gond ezzel az, hogy ebben a pillanatban heten kellett volna elférnünk
valamennyi táskánkkal együtt egy kombi Megane-ba. A pulton belül
állt még egy arc, aki odasúgott a hölgynek, hogy van megoldás.
Előtúrtak valahonnan egy J Astrát, így már elfértünk, de mivel
nem volt foglalásunk, rá kellett dobnunk 150 Euro pótdíjat. Na
jó, menjünk már!!! Nagyjából 11-kor elhagytuk a repteret és nekivágtunk
a 350 kilométeres rendkívül izgalmas és felettébb szórakoztató
utazásnak. Úgy képzeljétek el, hogy a 350 kilcsi alatt egyszer
sem kellett elemelnem a gázt (merthogy megnyertem a vezetést ?),
szóval nagyjából tök egyenes volt az út végig. Igazán sötét éjszaka
errefelé nincs, nagyjából erős szürkületben telt az éjszaka. Az
utolsó 50 kilométerre mindenki kiütötte magát, én is. Amikor pusztulni
kezdek vezetés közben, azzal szoktam magam ébren tartani, hogy
valami izgalmas dologra gondolok, mondjuk elképzelem milyen lehet
két nővel, de most ez se működött, teljesen zombi lettem. Nem
is az történt, hogy bealszok néhány pillanatra, hanem, hogy az
agyam elveszti az összeköttetést a látóidegekkel. Már épp arra
készültem, hogy félreállok, amikor végre lefordultunk a szög egyenes
útról és bekanyarodtunk a szállás elé. Jeeee! ? A terv szerint
a kecónk kulcsa a recepción, egy borítékban kellett volna legyen.
Volt is ott egy boríték, de teljesen más névre. Azért lecsekkoltuk,
de csak egy kétszobás lukat nyitott a kulcs. Végül kiderült, hogy
a szobánk kulcsát felvette az a két útitársunk, akiket mi a Turku
reptéren elveszettnek hittünk. Egy picit rájuk is rontottunk,
hogy miért hagytak ott minket, kocsi nélkül. A helyzetet tisztáztuk,
kiderült hogy ők Helsinkiben szálltak le, jó néhány órával korábban
mint mi, itt siklott félre a történet. Szétosztottuk a szobákat
és hajnali ötkor mindenki ágyba került. Bár tudtam
volna még aludni, de 11-kor mindenki felkelt. Szétváltunk két
kocsira, nekünk Piri (talán így ismerősebb PiriRC) jutott ?. Kicsit
összekaptuk magunkat, feldíszítettük jó igényessen az Astrát,
felvettük a buszos brigád házának kulcsait és szép lassan megindultunk
Jyvaskyla felé. Útközben kisasoltunk egy ABC-t, ahol muszáj volt
megállni, mert alapvető élelmiszert itt este már nem lehet venni,
ezért magunkhoz vettünk egy 24-es Karjalát. Gyorsan felkaptuk
a sajtókártyát és irány a szervizpark. Hosszú idő után először
4 gyári csapat épített fel sátrat, a Citroen szokásos és Ford
most debütáló motorhome-ja mellett a Mini is kipakolt és első
alkalommal két Skoda Fabia S2000-rel a Volkswagen Motorsport is
megjelent. A németek egy minden sallangtól mentes szervizzel jelentek
meg, tényleg csak a lényegre koncentrálva. A Ford csillogó „sátra”
egy komoly hátránnyal bír, nincs benne klíma, rohadt meleg van
bent. A kékek állandó pilótái mellett egy új arccal is találkoztunk.
A Subaru korábbi ausztrál pilótája, Chris Atkinson is részt vett
a Boldog Óráján, sajnos beszélni nem tudtam vele, de számomra
előrevetíti, hogy Chris egy Fiestával állhat rajthoz az ausztrál
ralin. Mielőtt visszaindultunk
volna, megnéztünk Turán Friciék és Szabó Zoli sátrát is, de sajnos
a fiúk már nem voltak ott, beszélgetni nem tudtunk. Viszont roppant
meglepő dolog történt, amikor visszaértünk a szállásra akkor vettük
észre, hogy van egy harmadik magyar párosunk is, a Kovács - Peremicki
duó, ők ketten az egész világ megrökönyödésére, egyes pletykák
szerint a General Motors gyári színeiben, egy Astra J-t küldenek
harcba az előttünk álló hétvégén, a finn pályákon. Az amcsik valami
nagy dolgot találtak ki, nemcsak a teljesen utcaira álcázott versenyautó
forradalmian új, a versenyzők sisakja is merőben új elgondolás
alapján született. Csak azt nem tudom, hogy akkor holnap ki fog nekünk
videózni!? Egy gyors hír a végére a buszos brigádról, 30 óra kocsikázás
után kompjuk kikötött Helsinkiben. A
Finn Rally blog és helyszíni tudósításunk támogatója: Bioextra
ZRt. |
| ||||||||||||||
