l1
l2


 

Evans: "Kicsit bepánikoltam"

Június 10.
Újabb dobogós helyezéssel gyarapította eredménylistáját Elfyn Evans, a walesi fiú immáron harmadik alkalommal ünnepelhetett a dobogó középső fokán, melynek köszönhetően öt állomást követően is harcban áll a bajnoki címért

Elfyn, a hétvége egyik kulcsfontosságú momentumát számodra egy vízátfolyás okozta, mely következtében megállt az autó.

Evans: "Amikor a motor nem reagált, akkor már tudtam, hogy sok vizet vett fel. Először úgy éreztem, nem fog a víz kritikus pontot érinteni az autón, de sajnos amikor megálltunk, akkor tudtam, hogy ez helytelen gondolat volt a részemről. Aztán kaptam egy kis lendületet, kitisztult, és folytathattuk tovább. Szörnyű másodpercek voltak egyébként - álltam mozdulatlanul, és abban a pillanatban nehéz feldolgozni, hogy valójában ez a rémálom meddig tarthat. 20 másodperc vagy 40 másodperc, annyira nehéz megítélni. Kicsit bepánikoltam, bevallom őszintén.”

Ahogy elindultatok, utána sikerült megnyugodni?

Evans: "Persze, ezt követően minden rendben volt. Egy ilyen szituációban tényleg nehéz józanul gondolkodni."

Az első napon, azaz pénteken küzdöttél egy kicsit, de aztán a dolgok javultak?

Evans: "Pénteken nagyon rossz rajtot kaptam, pont az ellentettje volt annak, amit Portugáliában éreztem. A szardíniai rajttal nem igazán voltam boldog. Motiválva voltam abban, hogy tovább javítsam az autót; Portugáliában úgy éreztem, vannak olyan területek, amelyeken javíthatnánk. A tesztelés során találtunk néhány apró módosítási lehetőséget, de a hétvégén valahogy mégsem éreztem tökéletesnek a kapcsolatomat az úttal. Nehéz volt, valamit tennünk kellett. De nem ez volt az egyetlen oka. Valahogy a bizalommal is voltak gondok, és ahogy haladtunk előre a kilométerekkel, úgy kezdtem összeszedni magam. Egyértelmű, hogy magabiztosságra van szükséged ahhoz, hogy gyorsan menj, főleg ilyen durva szakaszokon. De szombattól már másabb volt, hiszen amint kényelmesebben éreztem magam az autóban, a dolgok egyre jobbra fordultak."

Vasárnap igazán erősen sikerült kezdened.

Evans: "Thierry nagyjából húsz másodperccel volt mögöttünk reggel, ami elsőre megnyugtató előnynek hangzik, de ilyen terepen nem szabad megelégedni. Thierry nagy nyomást próbált gyakorolni, és néha nagy különbségekre törekedett, az új szakaszon kockáztatott is. Utólag könnyű mondani, hogy talán meg kellett volna mentenünk a gumiabroncsokat a powerstage-re, de inkább a biztonságra törekedtünk."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33