l1
l2


 

Peterhansel és Al Attiyah zárkózik

Január 14.
Stephane Peterhansel kitartó autózása a Dakar Rally kilencedik szakaszán idei harmadik szakaszelsőségét hozta el. A második leggyorsabb időt Nasser Al-Attiyah autózta, mindössze 15 másodperces lemaradással, míg Yasir Seaidan a harmadik lett. Sainz előnye csökkent, de még vezet.

Összességében nézve igen komoly teljesítménnyel zárták a 2020-as Dakar Rally immáron kilencedik versenynapját az esemény főszereplői. A keddi napot nem kevesebb, mint 886 kilométer fedte le, melyből 415 jelentette a mért szakaszt Wadi Al Dawasir és Haradh között. Az adott részen a vezetés pontossága az egyik fő követelménye volt a napnak a kemény és durva felületek miatt, ami kárt okozhatott azoknak, akik nem tisztelik meg kellő óvatossággal az eléjük gördülő körülményeket. Haradh városába való megérkezéssel egy új fejezet kezdődik a megmérettetés életében, ugyanis az olaj és a mezőgazdaság révén kifejlődött területre érve még izgalmasabb körülményekkel küzdhetnek meg a versenyben maradt résztvevők.

A hétfői szakasztörlést követően kedden reggel a motorosok és a quadosok nyitották meg a szelektívet, akik után Mathieu Serradori következett a Century Buggy-val első autósként. A francia versenyző az előző este folyamán a legjobb szakaszidő tudatában pihenhetett rá a soron következő közel 900 kilométerre. Mögötte három perces rajtoltatásra Fernando Alonso következett, aki Dakaros szereplésének eddigi legsikeresebb időeredményének örülhetett a hétfő délutáni célban. A srácok a navigációra ezúttal is árgus szemekkel figyeltek – ám egy apró előnyük volt a hétfő reggeli első indulókhoz képest, hiszen a motorosok és a quadosok segédnyomokat már hagytak előttük a 415 kilométeres versenytávon. Carlos Sainz pontosan e tényre támaszkodva bizakodva kezdett neki a keddnek, ugyanis előtte már tizennégy autó is elrajtolt, így a raliból is ismert „takarítás” fogalom akár hasznos előnyére is szolgálhat.

Az első mért ponton, 50 kilométert követően nagyjából már fel is vázolódott a helyzet az abszolút értékelés dobogósai részére - Nasser Al-Attiyah egészen nyugtató idővel kezdte a küzdelmeket, hiszen Stephane Peterhansel előtt 28 másodperccel volt gyorsabb. Mathieu Serradori lendülete kezdeti törést szenvedett, ugyanis félszázas távnál három és fél perccel volt lassabb a Toyota Gazoo Racing katari versenyzőjétől. Az idei felvonás meghatározó szereplői tehát ismét nyeregben érezhették magukat - Al-Attiyah, Peterhansel és Sainz szépen sorban osztozkodott a délelőtt folyamán a legsikeresebb részeredményeken. Az első két versenyző a táv feléhez érkezve még mindig keményen küzdött egymással és az idővel - mindösszesen 21 másodperc választotta el őket egymástól, Carlos Sainz azonban defektet kapott, hátránya pedig egészen 5 percre rúgott fel közel kétszáz kilométer megtételét követően. A 244-es és a 300-as időellenőrző pontoknál Peterhansel és Al-Attiyah tovább gyűrte egymást, a különbség közöttük 52, illetve 48 másodperc volt. Yasir Seaidan azonban a táv feléhez közeledve felszívta magát, és harmadikként fordult rá a hátralévő 115 kilométerre  - nagy nyomást ugyan nem gyakorolt az előtte álló versenytársakra, ugyanis három és fél perces hátránnyal szerepelt a szaúdi versenyző. A célhoz közeledve egyre parázsabb izgalmak alakultak ki - Stephane Peterhansel példamutató kitartással végig képes volt dominálni a szelektíven, és hajszálnyival mindig Nasser Al-Attiyah előtt tudott teljesíteni. Végeredményben Mr. Dakar megszerezte idei harmadik szakaszgyőzelmét, mögötte másodikként pedig mindösszesen 15 másodperccel maradt el a katari vetélytárs. A harmadik időt Yasir Seaidan csípte el a Minivel. A jelentősebb lemaradás ellenére az abszolút értékelésben Carlos Sainz még mindig eséllyel pályázik a 2020-as Dakar címre, ám előnye nem kicsit lecsökkent – 24 másodperccel érkezik mögötte a második helyen Al-Attiyah.

A keddi terep egyik legnagyobb vesztese Ronan Chabot lett, aki az abszolút értékelés 15. pozíciójában toporgott. A francia, aki már huszonegyedik alkalommal teljesíti a Dakart, 33 kilométer után pörgött-forgott Toyotájával. A páros szerencsére minden sérülés nélkül megúszta a bukást és szállt ki autójából. Peter Van Merksteijn hétfőn érte el a legjobb eredményét, mely a tizenkettedik helyet jelentette, a kedd azonban teljesen ellentétes élményeket hozott. 90 kilométer után balesetet szenvedett, és végül úgy döntött, nem küzd a Toyota helyrehozatalával. Roman Starikovich az ötödik szakaszon hosszú szerelések közepette kiállásra kényszerült, ám a Dakar Experience keretében folytatta a menetet Szaúd-Arábiában. A kilencedik rész azonban megint tréfát űzött belőle, ugyanis a 134. kilométer után ismét több órás szerelésre kényszerítette őt Toyotája.

Lassan-lassan közeledünk az idei Dakar Rally végső célvonalához, ám a nagy szusszanás és megkönnyebbülés előtt még azért szép kis távok várnak teljesítésre. A szerdai nappal elérkezünk az esemény tizedik versenynapjához, melyen Haradh városa mellől vehetnek lendületes rajtot a résztvevők, akik jobb esetben meg sem állnak a két kijelölt tankolózóna kivételével egészen Shubaytah területéig. Az összekötő rész mindösszesen 74 kilométer lesz, a versenytáv azonban majdnem súrolja a 600-at – egészen pontosan 534 kilométer lesz az, melyen összemérhetik maradék erejüket a motorosok, a quadosok, az autósok, az SSV-sek és a kamionosok.

A 2020-as Dakar Rally állása a kilencedik versenynap után:
1. C. SAINZ, MINI 35:11:54
2. N. AL-ATTIYAH, TOYOTA +00:24
3. S. PETERHANSEL, MINI +6:38
4. Y. AL RAJHI, TOYOTA +34:16
5. O. TERRANOVA, MINI +49:41
6. G. DE VILLIERS, TOYOTA +57:57
7. B. TEN BRINKE, TOYOTA +1:08:59
8. M. SERRADORI, CENTURY +1:24:20
9. Y. SEAIDAN, MINI +2:35:35
10. F. ALONSO, TOYOTA +3:17:23…

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33