l1
l2


 

Sainz szakaszgyőzelemmel állt az élre

Január 7.
Carlos Sainz szakaszgyőzelmével zárult a Dakar Rally harmadik versenynapja. A kétszeres futamgyőztes ezzel az összetettben is átvette vezetést a több mint négyszáz kilométeres távot követően. Nasser Al-Attiyah a második, Orlando Terranova pedig a harmadik helyről várja a folytatást.

Páratlanul izgalmas nap áll a Dakar Rally résztvevői mögött, akik sikeresen megkezdhették a 2020-as esemény harmadik versenynapját. A Neom hurkot magába foglaló 427 kilométeres szelektív szakasz igazi kuriózuma a szaúd-arábiai megmérettetésnek - a versenyzők Jordánia határát súrolva látványos terepen küzdhetnek meg az idővel és a körülményekkel, hiszen kanyonok és hegyek sorozatát vehetik szemügyre két lélegzetvétel között a homokos terepen. Az autók számára szintén extra kihívások adódtak, ugyanis a Dakar keddi napján 1400 méter magasságot mászott meg minden egyes kategória résztvevője.

A keddi rajt alkalmával Orlando Terranova birtokolhatta a legelőkelőbb rajtpozíciót, ám ez a helyezés semmire sem garancia, melyre egy nagyon egyszerű indokot találhatunk - a verseny történései és a navigációs hibák senkit sem kerülhetnek el, és sok versenyző próbál tökéletes teljesítményt nyújtani és visszaszerezni az első két nap keretében elveszített időt, kezdve Stephane Peterhansel-lel, Nani Roma-val vagy éppen Yazeed Al Rajhi-val.

A Neom hurok megkezdésének alkalmával azonnal szóhoz is jutottak a már-már legendásnak számító Dakaros nevek. Carlos Sainz igen határozottan lépett a gázpedálra, több, mint száz kilométeren keresztül a legjobb időt volt képes birtokolni a Minivel. Stephane Peterhansel és Nasser Al-Attiyah is megpróbált magasabb fokozatra kapcsolni, hiszen a két tapasztalt terepes rá van kényszerítve arra, hogy ha bizonyítani szeretne, akkor határozottan vissza kell szerezniük az előző két nap során elvesztegetett időket. A táv felénél, 200 kilométer megtétele után igen parázs harc alakult ki a spanyol matador és a katari versenyző között – a címvédő a legügyesebben tudta le az adott részt, ugyanis tizenegy másodperccel gyorsabb tudott lenni Minis versenytársától. Bő ötven kilométer után azonban visszafordult a kocka - a kétszeres Dakar győztes, Sainz a legjobb pozícióban közelített a hurok vége felé, míg Attiyah egy óvatosabb tempót diktálva a harmadik idővel folytathatta a kilométereket.

Pontosan ez volt az a rész, mely Orlando Terranova számára is nehézségeket jelentett, ugyanis az abszolút értékelést elveszítette, és egészen a harmadik helyig zuhant le a Neom szakasz abszolút értékelésében. A kockás zászlót meglátva a keddi nap végén Carlos Sainz lélegezhetett fel, aki nemcsak idei első szakaszgyőzelmének örülhetett, hanem az összetettbeli vezetést is magához ragadta - mindezek mellett pedig külön öröm számára, hogy pályafutása 33. szakaszelsőségét zsebelhette be. Mögötte mind a napi, mind pedig az abszolút értékelésben a Toyota Gazoo Racing színeiben Nasser Al-Attiyah érkezett, aki közel öt perc hátrányt gyűjtött össze a 427 kilométer alatt. A harmadik helyről a folytatást az az Orlando Terranova várja, aki 8 perc 9 másodperces hátrányt elszenvedve csúszott le a hétfő délután megszerzett vezető pozícióból.

A Fernando Alonso pályafutását követő rajongóknak azonban kedves hír, hogy nem adja fel a menetelést a Toyota legfrissebb igazolása - a hétfői nyomorúságos szakasz és a több mint 2 órás és 30 perces veszteség után a spanyol folytathatta a Neom körüli hurok keretében Dakaros kilométereit. Időben nem is autózott rosszat a viszonylag problémamentes napon, ugyanis ötödik leggyorsabbként teljesítette a több százas távot. Khalid Al Qassimi azonban nem járt olyan sikerrel, mint az ex-Formula 1-es versenyző, ugyanis látványos bukást élhetett át. A semlegesített zónába ugyan a nyolcadik idővel érkezett, az emirátusokbeli azonban többször ütközött és pördült meg autójával, mely incidens határozottan a 2020-as felvonás végét jelentette. Vladimir Vasilyev szintén vakarhatta a fejét a táv második felében, ugyanis a Mini 284 kilométer után lángra kapott.

A Dakar Rally negyedik napjának alkalmából ismét nem adják alább a srácok egy maratoni távtól - egy 219 kilométeres összekötő rész mellett Neom és Al Ula között nem kevesebb, mint 453 kilométer vár arra, hogy kipipálják azok a szerencsés résztvevők, akik a szaúdi három szelektívet sikeresen letudták kedd délutánra.

A 2020-as Dakar Rally állása a harmadik versenynap után:
1. C. SAINZ, MINI 11:00:20
2. N. AL-ATTIYAH, TOYOTA +4:55
3. O. TERRANOVA, MINI +8:09
4. Y. AL RAJHI, TOYOTA +18:58
5. S. PETERHANSEL, MINI +19:00
6. M. SERRADORI, CENTURY +20:56
7. G. DE VILLIERS, TOYOTA +23:42
8. B. TEN BRINKE, TOYOTA +33:23
9. M. PROKOP, FORD +48:05
10. Y. SEAIDAN, MINI +1:01:48

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33