l1
l2


 

Csapatot hirdetett az M-Sport

Január 2.
Fiatalos és felfrissült felállással vág neki a 2020-as VB szezonnak az M-Sport Ford. Teemu Suninen mellé érkezik Esapekka Lappi valamint Gus Greensmith, utóbbi kilenc versenyen kapja meg a Fiesta WRC-t.

A brit csapat alaposan megfiatlított kerettel vág neki a 2020-es szezonnak, a versenyzők átlagos életkora 25 év, akik mögött hasonlóan fiatal és ambiciózus csapat áll, ugyanis a mérnökök átlagéletkora sem éri el a 31-et, a csapatvezető, Richard Millener is csupán 35 éves!

Az M-Sport Ford egyik legnagyobb öröme, hogy Esapekka Lappi és Janne Ferm csatlakozik a társulathoz. A kettős 2012-ben egy Ford Fiesta S2000-esben már kapcsolatba lépett a kék ovállal, amivel a finn bajnokságban komoly sikereket arattak. Nyolc évvel később pedig a népszerű duó teljes szezonbeli kihívással néz szembe a legjobb eredmények elérése érdekében a világbajnokság porondján.

Lappi és Ferm, a 2017. évi finn vb futamon szerezték első futamgyőzelmüket, amely mellett még további hat dobogós helyezést szereztek - tavaly három alkalommal ünnepelhettek a dobogó középső fokán. Ők ketten bizonyították tehetségüket minden talajtípuson, a Fiestával pedig tovább szeretnék növelni dobogós eredményeik és győzelmeik számát.

Teemu Suninen és Jarmo Lehtinen a már megszokott kerékvágásban folytatják a közös munkát - a fiatal finn versenyző a nagyok között a második teljes szezonját kezdi meg a Fiesta volánja mögött. A gyors ütemben fejlődő Suninen 2017-ben debütált WRC-vel, 2018-ban megszerezte első dobogóját, 2019-ben esélyes volt győzelemre - így a csapat alig várja, hogy megnézze, mit tud kihozni magából 2020-ban.

A brit központú csapat két meghatározó versenyzőpárosa tehát a finn színeket képviseli, melyre korábban már több ízben is volt példa – 2006-ban és 2007-ben Mikko Hirvonen és Marcus Grönholm pattant be a Fordba, illetve Jari Matti Latvala, aki 2008. és 2011. között versenyzett a márkával. E hat év alatt a finnek két bajnokságot, 31 győzelmet, 99 dobogót és 592 szakasz győzelmet húztak be. Az M-Sport pedig reméli, hogy az új generáció repülő finnjei meg tudják mutatni a márka potenciálját.

Gus Greensmith és Elliott Edmondson 2020-ban kilenc rajthoz állással számolhatnak a Fiesta WRC társaságában. A brit páros Monte-Carlo-ban meg is kezdi a szezont, majd Mexikóban, Argentínában, Portugáliában, Szardínián, Finnországban, Törökországban, Németországban és Walesben ölthetik magukra az egyenruhát.

Malcolm Wilson, ügyvezető igazgató: "Ebben az évben több módon is visszatérünk gyökerekhez - egy fiatal csapatot neveztünk ki és két családtagot fogadunk vissza. Fantasztikus eredményeket élveztünk Marcus, Mikko és Jari-Matti társaságában, és most már alig várom, hogy megnézzem, hogyan alakul a repülő finnek következő generációja.

Alapvető filozófiánk mindig is a fiatal tehetségek támogatása és fejlesztése volt. Esapekka, Teemu és Gus három tehetséges fiatal, akik mindhárman képesek erős eredményeket elérni. Lehet, hogy a csapat fiatal, de vannak tapasztalataik és ambícióik, hogy messzire menjenek – kíváncsian várom, mit tudnak elérni 2020-ban."

Richard Millener, csapatfőnök: "Nagyon sok potenciál rejlik a 2020-as felállásban, és célunk az, hogy továbbra is kihívást jelentsünk a legjobb eredmények elérésében. A futamgyőzelem a végső cél, és azt hiszem, hogy minden esélyünk megvan a dobogó legfelső fokára. Mindegyik párosunk elhatározta, hogy bizonyítani akar, így kíváncsian várjuk az eredményeket.

Esapekka mögött már van futamgyőzelem, és a tempójában sincs kétség. Tavaly háromszor fejezte be a második helyen, így nagyon várom, hogy megismerje a Fiestát. Ha úgy fog menni, mint a legutolsó Fiestás évében, akkor parázs hónapok elé nézünk!

Úgy gondolom, sok ember kíváncsi Teemu fejlődésére is. Ő és Jarmo együtt igazán jól működnek, és nem lennék meglepve, ha látnánk őket, hogy kihívást jelentenek a legmagasabb eredményekre. További nagyszerű dolog, hogy Gus Greensmith is a Ford volánja mögött gyűjtheti a kilométereket kilenc futam keretében. Erős debütálással kezdett tavaly, és ahogy haladtunk előre a hónapokkal, egyre magabiztosabb lett. Ismerem Gust, fog bizonyítani!"

Esapekka Lappi: "Nagyon várom ezt az új kalandot, és kíváncsi leszek, mit tudok majd elérni. Az M-Sport Ford valódi szenvedélyt mutat a rali iránt, és rengeteg tehetséges versenyző állt rendelkezésre erre a helyre, tehát nagyon örülök, hogy nekem szavazták meg a bizalmat – remélem, eredményekkel és sikerekkel tudom megköszönni a lehetőséget.

Január első hetében vágunk bele a Fiesta tesztelésébe, amit alig várok. Utoljára a Ford vezetésével nagy sikerrel jártunk, és nagyszerű lenne látni, hogy ez folytatódik ebben az évben is."

Teemu Suninen: "Nagyon hálás vagyok Malcolmnak és a csapatnak, hogy továbbra is hisznek bennem. Úgy érzem, sokat tanultam az elmúlt 12 hónapban, és nagyon várom, hogy Jarmo-val tovább folytassuk a kilométereket 2020-ban. A tavalyi év azt tanította nekem, hogy a ralik során mindent meg kell tennem, ha el akarom érni a legjobb eredményeket - és remélem, ezt meg tudom valósítani a következő hónapokban.

Nagyon boldog vagyok, hogy Esapekka csatlakozik hozzánk, pár éve, gyerekként, szinte példaképként követtem pályafutását. Amikor tinédzserként gokartozni kezdtem Finnországban, ő ugyanabban a csapatban volt és megnyerte a bajnokságot. Három évvel később én ugyanezt tettem, és most mindketten ralizunk, és mindketten ugyanabban a csapatban vagyunk!"

Gus Greensmith: "Egész életemben ezt a lehetőséget vártam, és most végre eljött. Az M-Sport Ford létráján keresztül haladtam az R1-ről R2-re, R5-re és most WRC-re. Nem győzöm megköszönni a lehetőséget, sokkal tartozom mindenkinek, az M-Sportnak és a Fordnak, akik segítettek abban, hogy kilenc futamon bizonyíthassak.

Lehet, hogy a csapat fiatal, de mindannyian rendkívül versenyképesek vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan futamok, ahol mind a hárman az élmezőny meghatározó szereplői tudunk lenni. Az elmúlt hónapokban próbáltam magamban rendet tenni, és úgy érzem, készen állok, várom a monacoi rajtot!"

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33