l1
l2


 

Tanak: "Az egyik legnehezebb győzelem volt"

Június 6.
Elképesztő izgalmak közepette diadalmaskodott Ott Tanak Portugáliában, a világbajnokság hetedik megmérettetésén. Az észt versenyző szinte már mindent átélt, amit lehet egy raliban, ám a vasárnapi célban úgy érezte, élete legnehezebb hétvégéjét tudhatta le.

Ott, gratulálunk ehhez a fantasztikus győzelemhez! A célban azt mondtad, hogy ez az egyik, ha nem a legnehezebb győzelem a karrieredben. Továbbra is így gondolod?

Tanak: "Igen, ez minden bizonnyal az egyik legnehezebb győzelem volt. Nagyon sok nehéz hétvégét tudtunk már le, ám az elmúlt napok körülményei és történései igen komolyan megnehezítették a mostani sikert. Pénteken egyébként még egészen ígéretesnek tűnt a helyzet. Egészen jó rajtpozíciónk volt, nem volt rossz a kezdés. Szombat reggel néhány kilométer után, elszakadt egy fékvezeték, és nem volt fék. Ezután meglehetősen bonyolult lett a verseny, de örültem annak, hogy vezetünk az összetettben. Délután továbbra sem nyugodtak le a kedélyek, más problémák is voltak, de valahogy sikerült visszahozni az autót. Vasárnap az utak sokkal simábbak voltak és gond nélkül tudtunk harcolni az első helyért."

Figyelembe véve a rajtpozíciódat, akadtak azért meglepő időeredményeid.

Tanak: "Azt kell mondanom, hogy a pályabejárás alapján sokkal nehezebb menetre számítottunk pénteken. Laza felületűnek tűntek az új részek, ám egészen végig masszív körülmények uralkodtak. Végül elkezdődött az első szakasz, jó érzésem volt az autóban, szinte tökéletes volt az egyensúly, és minden jól működött. Boldog voltam."

A futam zárásaként a Powerstage-n úgy tűnt, megelőzni Sebastien Ogier-t. A végén lassítottál?

Tanak: "Ez egy hosszú sztori. A Powerstage szintén hosszú volt. Először próbáltuk átgondolni a stratégiát, aztán arra jutottunk, hogy minden pont fontos lehet az év végére. A terv az volt, hogy minél több pontot gyűjtsünk, de Kris hibázott, ami mindent megváltoztatott. Ezzel Seb dobogóra került, több pontra szert téve. Tudtam, hogy kicsit lassabbnak kell lennem, hogy elkerüljem a pénteki szakaszok megnyitását a következő futamon, Szardínián. Viszont Thierry közöttünk végzett az utolsó szakaszon, így a tervezettnél egy ponttal mégis kevesebb jutott nekem."

Martin, nagyszerű hétvégén vagytok túl, hogy érzed magad?

Martin Jarveoja (Ott Tanak navigátora): "Őszintén szólva ez egy csoda, hogy a dobogó legfelső fokán ünnepelhettünk. A vasárnap a legjobb napunk volt, minden a tervek szerint alakult."

Fék és csillapító gondjaitok voltak, összességében azonban minden jól sült el a végére.

Jarveoja: "Mindig stresszes dolog, ha az autó nem működik rendesen. Ilyen körülmények között nem tudhatjuk igazából, mi mennyi ideig tart. Szerencsére amit lehetett, megoldottunk, és ez Ott teljesítményéből picit sem vett el."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33