l1
l2


 

Bodolai: Majdnem tökéletes évkezdés

Április 5.
Dobogóközeli élményekkel gazdagodott Egerben Bodolai László és Deák Attila - a borsodi páros másfél év elteltével került újból egymás mellé. Szinte percek alatt meg is találták a közös hangot, mely tényre nemcsak a szezonnyitó futam negyedik helye, hanem a mátrai szakaszokon hozott látványos autózás is rávilágított március utolsó hétvégéjén.

Fokozott izgalmakkal várta a 2019-es Magyar Rali Bajnokság rajtját az a Bodolai László, aki számára az idei sorozat állomásain is a Ford Fiesta R5-ös biztosítja a gyorsasági szakaszokon zajló küzdelmek átélését. A Hadik Rallye Team versenyzője egy pici újdonságot csempészett március utolsó hétvégéjébe, hiszen navigátori tekintetben azt a Deák Attilát üdvözölhettük mellette, aki a 2017-es Veszprém ralin egy alkalommal már diktálta a Fordban a kanyarokat, illetve az előző évadban a bajnokságot élen záró Hadik András segítségére volt a Mecsekben és Nyíregyházán.

Röpke tizenkét hónappal ezelőtt Bodolai az egri versenyen egy összetettbeli hetedik helyet csípett el. Az idei terv egy versenyképesebb eredmény volt, mely összességében sikerült is, mindazok ellenére, hogy egy híján húsz R5-ös autó várta a rajt pillanatát a 2019-es szezonnyitó keretében. Komoly mezőny gyűlt tehát össze a mátrai szakaszokra, ám a borsodi duó nem ijedt meg a feladattól, készen álltak a srácok a bizonyításra.

A 2019. március 29-31. közé tervezett Credobus Eger Rallye előszeleként pénteken délelőtt a kötelező dokumentációs feladatokat követően pár óra felkészülési lehetősége volt még fejben a Bodolai - Deák párosnak, ugyanis a késő délutáni rajtceremóniát követően azonnal Egerszalók felé vették az irányt, ahol egy nézőcsalogató szuperspeciál keretében vihették harcba idén először a Ford Fiesta R5-öst. A négy kilométeres távot teljesítve azonnal meg is kezdődhetett a szombati napra való ráhangolódás, mely a szezonnyitó állomás első teljes versenynapját jelentette. A kedvező időkre nem is kellett sokáig várni - a legelső egerbaktai részen egy kilencedik időre futotta, ám Szuhán már a legjobb háromban találták magukat szakaszidők tekintetében. A közel tizenkét kilométeres rész megadta a kellő bizalmat a folytatáshoz, hiszen itt kapaszkodtak fel az összetettbeli ötödik pozícióra, melyet követően már határozottan, és a nézők legnagyobb örömére igen látványosan terelgették a fiúk a kék ovált. A negyedik helyet az ötödik szakaszon foglalta be a kettős, melyet egészen az utolsó méterekig sikerült megtartaniuk mindazok ellenére, hogy apróbb műszaki problémák azért nehezítették a mátrai kilométereket. Végeredményben a Hadik Rallye Team párosa a dobogó közelében ünnepelhette meg az évad első futamát, melynek köszönhetően tizennégy pontot gyűjtöttek be. A folytatás félig-meddig hazai pályán következik, hiszen április utolsó napjaiban Miskolc városa adja meg a lehetőséget Bodolaiéknak arra, hogy a megkezdett munkát tovább kamatoztathassák a nagyrészt bükki pályákat magába foglaló esemény keretében.

Bodolai László: "Nagyon jó érzés volt elkezdeni a szezont, hiszen tavaly is komoly küzdelmeket élhettünk át a szakaszokon, és szerintem ez idén sem lesz másképpen. A futamot megelőzően próbáltunk a pályabejárás során a lehető legjobban felkészülni, és így utólag azt kell mondanom, nagyon jól sikerültek a jegyzetek. Attilával másfél évvel ezelőtt már dolgoztunk együtt, és valójában tényleg csak pár percnek kellett eltelnie, hogy megtaláljuk a közös hangot a versenyautóban.

Összességében elégedett voltam a hétvégével. A rajt pillanatában, ha valaki azt mondja nekem, hogy a negyedik helyre leszek esélyes, akkor örültem volna neki. Ahogy gyűjtöttük a kilométereket, éreztem magamban a potenciált, és nem titkolom, hogy a harmadik hely megszerzése lebegett a szemem előtt. Sajnos apróbb elektromos gondok hátráltattak minket, de egyáltalán nem vagyok csalódott, nagyon tudok örülni ennek a pozíciónak. A folytatás Miskolcon lesz, melyre úgy érzem, már Egerben is megtettük az előkészületeket, és egy erős eredmény elérése reményében leszünk ott a rajtvonalnál április végén."

Partnerek: Gyémánt-Net, Polytech-Industrie Csőrendszerek, Wnt Kft. Debrecen, Intertár, Multigran, HB Pack Kft., Csirmaz Csapágy, Welding nemesacél, Pro-Moulding, Ratizol, Welding hegesztéstechnika, Fotfa Kft., Ford Hungary Rally Team Kft.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33