l1
l2


 

Ollé Sasa nyerte a Mikulás Rallyt

December 10.
Ollé Sándor győzelmével és teljes Skoda fölénnyel zárult az idei Mikulás Rali, a dobogó középső fokát Balogh János foglalta el, míg a harmadik helyre Bútor Róbert csapott le.

Immáron huszonkettedik alkalommal került megrendezésre a magyar ralis élet egyik levezetésének számító Mikulás rali. A december 8-án kezdődő eseményre több mint száz páros jelezte részvételét mind licenszes mind amatőr kategóriában, így a vasárnapra betervezett teljes versenynapon a pálya szélére kilátogató nézők garantáltan nem unatkoztak a veszprémi lőtéren. A futam pontosan hat gyorsasági szakaszt rejtett magában két részt érintve – a Kislőtér 14 kilométeres versenytávját követően 10 kilométerrel Jutaspuszta következett, mely kettős a nap folyamán még kétszer megismétlésre került volna – ám a zárás a tervezettnél korábban történt, hiszen a szervezők az utolsó szakasz teljesítését végül törölték a december 9-ei menetrendből.

Ollé Sándor igen határozottan mutatta meg győzelmi terveit már a legelső gyorson – a Skoda Fabia R5-össel rajthoz álló versenyző egész nap képes volt dominálni és szakaszokat nyerni. Csupán egy részen érkezett be a hatodik helyre, ahol kormányszervó gondok miatt kellett búcsút vennie a legelőkelőbb pozíciótól. A sárga Skodától végül senki sem tudta elvenni az idei Miku elsőséget, hiszen a második helyen érkező Balogh János is csak egy tisztes távolból tudta követni a hétvégén a márkatársat. Baloghék számára egy szakaszgyőzelem azért befigyelt, hiszen pontosan azon a jutaspusztai felvonáson tudták kihozni magukból a legjobbat, ahol Ollé teljesítménye egy hatodik időt eredményezett. Végeredményben huszonkét másodperces hátránnyal a dobogó középső fokán ünnepelhetett a Balogh János-Holczer Dániel kettős.

A harmadik pozíciót megszerző Bútor Róbert szintén azon versenyzők közé tartozik, aki ott végzett, ahol kezdett. Reggel a Kislőtéren egy harmadik idővel melegített be, és úgy tűnt, Róbertnek tetszik ez a pozíció, így végig határozottan tudta azt a teljesítményt mutatni, mely a kívánt végeredményt meg is hozza. A menet szoros volt, hiszen a teljesített öt szakasz után csupán 3,7 másodperc választotta el őt Balogh Jánostól.

A három Skoda Fabia R5-ös után következhetett az első kék ovál, melyet Klausz Kristóf irányíthatott. A korábban Peugeot 208-asban mozgolódó versenyző navigátorát természetesen a Ford Fiesta R5-ösbe is magával hozta. Csányi Botonddal a jobbján szépen fejlődött Kristóf, és az utolsó szakaszon úgy tűnt, rá is érzett az autóra, hiszen egy második idővel gazdagodhatott a páros. Az ötödik idő Kovács Antalé lett, míg Hevesi István a Mitsubishi Lancer Evo-val egy igen komoly tempót diktálva, sok-sok R5-öst maga mögé utasítva a Mikulás rali összetettbeli hatodik pozícióját szerezte meg a veszprémi lőtéren december második hétvégéjén.

A hétvégén egyébként nagy érdeklődés övezte azt a Herczig Norbertet, aki az idei évben az Európa Bajnokság mezőnyében tette próbára magát. A MOL Racing Team versenyzője a héten tett nagy bejelentés szerint jövőre a legújabb fejlesztésű Volkswagen Polo GTI R5-össel teljesítheti kontinensviadalunkat. Ennek előszeleként a Baumschlager csapat a Mikulás ralira odaadta a nemrég megszerzett VW-t, hogy igazi versenykörülmények között ismerkedhessen meg Herczig Norbert és Ferenc Ramón a leendő társsal.

A 2018-as Mikulás Rallye végeredménye:
1.Ollé Sándor/Czakó Janek - Skoda Fabia R5 35:22.1
2.Balogh János/Holczer Dániel - Skoda Fabia R5 +22.7
3.Bútor Róbert/Tagai Róbert - Skoda Fabia R5 +26.4
4.Klausz Kristóf/Csányi Botond - Ford Fiesta R5 +32.4
5.Kovács Antal/Istovics Gergő - Ford Fiesta R5 +51.2
6.Hevesi István/Schmidt Tamás - Mitsubishi Lancer Evo VI  +58.5
7.Hideg Krisztián/Kerék István - Skoda Fabia R5 +1:02.7
8.Osváth Péter/Nemes Csaba - Skoda Fabia R5 +1:16.4
9.Matics Mihály/Matics K Dóra - Mitsubishi Lancer Evo IX +1:18.3
10.ifj.Kiss László/Czakó-Budai Annamária - Ford Fiesta R5 +1:19.4

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33