l1
l2


 

Horvátországban indult a Korda Racing utószezonja

November 30.
A Korda Racing idén is részt vett a horvátországi Rally Show Santa Domenicán, a csapat ezúttal egy Skoda Fabia R5-össel érkezett a murvás versenyre, mellyel Várkonyi Szabolcs és Makai Gergely szállt harcba.

A bajnoki pontvadászatok lezárultjával az év utolsó heteiben eljött a tétnélküli buliversenyek ideje. Az rallysport utószezonjának egyik első ilyen állomását idén is a horvát főváros, Zágráb közelében rendezték meg. A Rally Show Santa Domenica évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a magyar versenyzők között, idén csaknem negyven páros látogatott el déli szomszédunk versenyére, köztük a Korda Racing Skoda Fabia R5 versenyautójával érkező Várkonyi Szabolcs és Makai Gergely is ott volt a rajtnál.

A páros és a csapat éppen egyéves évfordulóját ünnepelte a Rally Show-n, tavaly ugyanis ezen a versenyen indult a versenyzők és a Korda Racing közti együttműködés. Az egyelten lényegi változást egy évvel ezelőttihez képest az jelentette, hogy Szabolcs és Gergő a Hyundai i20-as idén egy Skoda Fabia-ra cserélte. Ami viszont nem változott az az, hogy az időjárás sajnos idén sem a szebbik arcát mutatta a mezőnynek, a verseny ideje alatt szinte egy pillanatra sem állt el az eső. Mindez azonban nem szegte kedvét a Skodás párosnak, a célba végül az abszolút nyolcadik helyen érkeztek.

"A szervezőkre idén sem lehet panasz, ismét kitettek magukért, de kár hogy ennyit esett az eső." - mondta Korda Erik. "A Nyíregyháza Rally után tartottunk egy rövid pihenőt az év végi hajrá előtt, ami Horvátországban, a Rally Show Santa Domenicával vette kezdetét. Ezúttal csak egyetlen autóval érkeztünk, Várkonyi Szabi és Makai Geri egyéves évfordulónkon a Skodát is kipróbálhatta murvás-saras körülmények között, ami most egy nyolcadik helyet eredményezett számukra. Decemberben még vár ránk két verseny, előbb a murvás Mikulás Rally Veszprémben, majd az évzáró Szilveszter Rally a Hungaroring-en és úgy tűnik mindkét eseményre nagy csapattal érkezünk."

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, Stravia Kft, Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, Inwatech Kft, Nógrádker Zrt., RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, K-P-K TransCoop Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Iter Építő, ZN-Tech, Tibuktu, PP Media, Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Travel 4 You, Csősz Trans Kft, Hyundai WIA, Origo CNC, Eftech Kft, Lead Design, Wimmer Trans Kft, L&L Trans Kft, Inter Cars, Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33