l1
l2


 

Hadik: Eredményes hétvége, izgalmas küzdelmekkel

Október 17.
Győzelemmel ünnepelhette pécsi kiruccanását Hadik András és újdonsült navigátora, Deák Attila. A miskolci páros nem titkolt célja a friss kapcsolat ellenére egy erős eredmény megszerzése volt, melynek teljesítése határozottan megvalósult - a Ford Fiesta R5-össel sikeresen uralták a szakaszokat és a mezőnyt, így a Mecsek Rallye dobogójának legfelső fokán ünnepelhettek.

Változatos szezont tudhat magának a Hadik Rallye Team – a miskolci csapat egy lendületes és eredményes évkezdést, illetve egy felejtősebb nyári időszakot követően úgy tűnik, ismét páratlan formában bizonyíthatja rátermettségét az országos rali bajnokságra. Hadik András nemcsak újult erővel, pozitív gondolatokkal, hanem egy új navigátorral vágott neki a sorozat utolsó előtti állomásának, melynek Pécs városa adott otthont, október második hétvégéjén. A jobb egyben az a Deák Attila foglalhatott helyet, aki korábban már bizonyított navigátori poszton, így tapasztalatának köszönhetően a tavalyi veszprémi murvás futam után aszfalton életében először a nagyok között, az R5-ösök kategóriájában tehette próbára magát.

A Hadik-Deák kettős egy teszt keretében a futam előtti napokban már megpróbált egymásra hangolódni, bízva abban, hogy az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye rajtjánál ismerős versenytársként rajtolhatnak el a péntek késő délutánra beiktatott nézőcsalogató prológon. Bemelegítésként az egy kilométeres távon ugyan csak egy hatodik időre futotta, de ez egyáltalán nem hatott ki a szombaton reggel kezdődő erdei megmérettetések hangulatára.

A hétvége első teljes versenynapján nyolc gyorsasági szakasz várt teljesítésre, melyből a legelső Máré vára gyorsaságin elért negyedik időeredmény kellett ahhoz, hogy felébredjen a páros. Ezzel a teljesítménnyel az összetettbeli negyedik helyre futotta, melyet követően egyértelműen érezték, hogy ez a tempó nem lesz elég a győzelemhez, így nagyobb sebességre kapcsolva a második, mecsekpölöskei részen jöhetett a bizonyítás. A terv sikeresen megvalósult, hiszen a tizennégy kilométeres gyorson megszerzett szakaszgyőzelemmel az összetettbeli tábla élén találta magát a Fordos duó. Kisebb problémák ugyan akadtak az első versenynapon - többek között az utolsó előtti részen a szervókormány egy pillanatra aggodalomra adott okot, de a tapasztalat és a magabiztosság mégis hozzásegítette a kettőst ahhoz, hogy az élen fejezzék be a Mecsek Rallye első napjának küzdelmeit.

A zárónapra négy gyorsasági maradt, melyből az egyik legnagyobb kihívást a közel harminc kilométeres Orfű kör-Árpádtető szakasz jelentette. A nehézségek ellenére ez a pálya feküdt legjobban Andráséknak – itt kellett is a koncentráció és az energia, hiszen a rajtnál csupán öt tized választotta el őket a nagy vetélytárstól és egyben márkatárstól, Turán Frigyestől. A szakasz céljában azonban megnyugodhattak egy picit a miskolciak, hiszen hajszálnyi előnyüket egy határozottabb tizenegy másodpercre sikerült felnövelni. Összességében minden jó, ha a vége jó –a Hadik Rallye Team új felállással, győztesként ünnepelhetett vasárnap délután az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye céljában, mely eredménynek köszönhetően továbbra is eséllyel pályázik a csapat az év végi elsőségre.

Hadik András: "Izgalmasan alakul az idei bajnokság, így eredményorientáltan álltam oda a pécsi rajthoz. Pénteken egy prológ keretében tehettük meg az első kilométereket, mely valójában nem számított bele az összetettbeli értékelésbe, így komolyabb tét nélkül autózhattunk. Szombaton azonban már minden egyes kanyarra nagyobb hangsúly tevődött. A Mecsekben található pályák viszonylag szűkek voltak, ám egy jó időben elkapott ritmus szinte végig vitt a gyorsaságin. Voltak szakaszok, ahol egészen jól elkaptuk a fonalat, ám bizonyos részeken próbáltunk ésszel, óvatosan autózni. Az utolsó előtti szakasz egy kis izgalmat hozott, hiszen elment a kormányszervónk. Mivel már korábban volt ilyen gondunk, azonnal tudtam, mit kell tenni - az autót újraindítottam, így gyorsan orvosolni tudtam a dolgot, de az ott hagyott pár másodperc mégis hátrányunkra szolgált, hiszen, ha minimálisan is, de visszacsúsztunk a második helyre. Zárásként azonban hoztunk egy szakaszgyőzelmet, így a vasárnapot az élről várhattuk.

A vasárnapi szakaszok közül az orfűi kört emelném ki. A táv miatt ugyan nehéznek tűnt, de valójában én mindig is kedveltem ezt a szakaszt. Itt a gumiválasztásra nagyon kellett ügyelni, hogy kitartsanak az abroncsok, de jól választottunk, így probléma nélkül érkezhettünk be a célba.

Nagyon örülök ennek a győzelemnek. A bajnokság számára plusz izgalmakat hoztak ezek a kilométerek, hiszen a szezonzáró nyíregyházi futamra hárman érkezhetünk bajnokesélyesként.

Deák Attila: "„Megtiszteltetés számomra, hogy a bajnokesélyes csapatnál bizonyíthattam. Nagyon örülök a győzelemnek, melyet valójában a következő napon kezdtem el felfogni, hogy mi is történt. Valójában azért, hogy eljuthattam ide, több embernek is köszönettel tartozom - a Markó Gergő és Balogh János mellett töltött idők mind-mind hozzásegítettek ahhoz, hogy most itt lehessek, és a nagyok között ünnepelhessek. Andrással egyébként nagyon jó volt együtt dolgozni, egészen hamar tudtunk egymáshoz alkalmazkodni, így minden gond nélkül sikerült a jó összhang kialakítása az autóban és az itinerben egyaránt."

A Hadik Rallye Team partnerei: Ferrion KFT, Heldig-Tax KFT-Fortuna M Taxi, Qualitool2000 KFT, Kõrös Print-Pack, Festék 96 KFT, K-Kontúr /AVON, Kutiker Produkt KFT, Kazy-Ker, Centline KFT, Gõz2 KFT, M-start-sped KFT, Zomko KFT, Busz plusz KFT, Tatai és tsa, Micro-max, Ko-Va KFT, Frekvencia 2000, Frekvencia BT, Euro-Cargo Express, Usovsko Hungary KFT, Vpt-group KFT, Slarku KFT, Zso-Sze KFT, KLA-Trans, Novel medix ZRT, Sándor Attila Antalné EV, Karlwood, Gabura Motorsport Transmission Technology, Kalmár Plusz KFT, A-HÍD, DFG.hu, baloghauto.com, Qtimax Hungary Kft.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33