l1
l2


 

Ogier nyerte a Wales Rallyt

Október 8.
A világbajnoki címvédő Sebastien Ogier győzelmével zárult az idei Wales Rally, az M-Sport Ford francia versenyzője a parázs csatában diadalmaskodott Jari-Matti Latvala felett, akit csapattársa, Esapekka Lappi kísért fel a dobogóra. A WRC2-ben Kalle Rovanpera zárt az élen.

Rendhagyó programmal rukkoltak elő a Dayinsure Wales Rally szervezői a Brit VB futam befejező napján, a megszokottól eltérően ugyanis az extra pontokat tartogató Power Stage-et nem az utolsó gyorsaságira tartogatták. A záró napon öt gyorsasági szakasz szerepelt a programban, ezek közt sorban a második pályán osztozhattak a mezőny tagjai világbajnoki pontokon.

Izgalom azonban ezen túl is maradt még bőven vasárnapra, hiszen az élen álló Ogier előnye alig haladta meg a 4 másodpercet, aki mögött még Esapekka Lappi is lőtávolon belül következett. A Toyota finnjei vasárnap reggel azonnal offenzívát is indítottak Ogier ellen, a nyitó szakaszon Lappi volt a leggyorsabb, őt Latvala követte, de Ogier ekkor még megőrizte a vezető pozíciót.

A Power Stage-en azonban Latvala neve mellé került az abszolút idő, aki ezzel 5 pontot zsebre is vágott, valamint Ogier-t megelőzve átvette a vezetést az összetettben. A versenybe visszatérő Ott Tanak a második helyért járó négy ponttal lett gazdagabb, míg Ogiert 3 ponthoz segítette a szakaszon elért ideje. A világbajnoki ponttáblázat éllovasa, Thierry Neuville két pontot vihetett haza, Esapekka Lappinak egy pont jutott.

A versenynek azonban közel sem volt még vége, hátra volt még két szakasz, a győzelem kérdése pedig abszolút nyitva maradt. Seb Ogier nem sokáig bánkódott azon, hogy a Power Stagen két Toyota is megelőzte, a következő pályán rátett még egy lapáttal, behúzta a szakaszt és 2 tizedre zárkózott Latvalára. Jari-Matti a hajrában sem tudta megtörni a francia lendületét, Ogier behúzta az utolsó két szakaszt és megszerezte a győzelmet. A címvédő közel fél év után ünnepelhetett ismét futamgyőzelmet, legutoljára ugyanis áprilisban a francia futamon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Sikerének köszönhetően visszavette a második helyet Ott Tanaktól a bajnokságban, ami azonban talán ennél is fontosabb, hogy az éllovas, Thierry Neuville-lel szemben 7 pontra csökkentette hátrányát az utolsó két futam előtt.

 

Ott Tanak július óta tartó győzelmi sorozata ugyan megszakadt, de a Toyota egy másik szép sorozatot Walesben is folytatni tudott. A dobogó második fokára Jari-Matti Latvala állhatott fel, akit csapattársa Esapekka Lappi követett a harmadik helyen, a japán-finn csapat így sorozatban ötödször ért el dupla dobogót a Világbajnokságon.

Az abszolút negyedik helyen Craig Breen Citroenje érkezett, akit a Hyundai hármasfogata követett. Thierry Neuville és a Hyundai ezen a hétvégén nem tudta tartani a lépést az élmezőnnyel, a belga keserű szájízén az javíthat valamicskét, hogy a vasárnap a nyolcadik helyről kapaszkodott fel az ötödikre. Mögötte csapattársai Mikkelsen, Paddon sorrendben következtek, Mads Ostberg pedig a nyolcadik helyen érkezett célba.

A WRC2-ben a szemtelenül fiatal Kalle Rovanpera aratott fölényes győzelmet az R5-ös Skodával, a kategória első helye mellé pedig az abszolút nyolcadik helyet is elkönyvelhette. A kategória második és az abszolút 10. helyen Pontus Tidemandhoz került, a WRC2-ben Gus Greensmith állhatott még fel a dobogóra.

A világbajnokság három hét múlva, Spanyolországban folytatódik, ahol a szezon egyetlen vegyes talajú versenyére kerülhet sor.

A Dayinsure Wales Rally GB végeredménye:
1. S. Ogier/J. Ingrassia, Ford Fiesta WRC 3:06:12.5
2. J. Latvala/Miikka Anttila, Toyota Yaris WRC +10.6
3. Esapekka Lappi/Janne Ferm, Toyota Yaris WRC +41.8
4. Craig Breen/Scott Martin, Citroen C3 WRC +35.1
5. T. Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 Coupe WRC +1:14.4
6. A. Mikkelsen/Anders Jager, Hyundai i20 Coupe WRC +36.5
7. Hayden Paddon/S. Marshall, Hyundai i20 Coupe WRC +45.4
8. Mads Ostberg/T. Eriksen, Citroen C3 WRC +1:10.4
9. K. Rovanpera/Jonne Halttunen, Skoda Fabia R5 +7:30.8
10. Pontus Tidemand/Jonas Andersson, Skoda Fabia R5 +8:33.9

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33