l1
l2


 

Tizenhat R5-ös a Mecsek Rallyn

Október 1.
Több mint hatvan páros jelezte részvételi szándékát az Országos Rallye Bajnokság utolsó előtti futamára. Az 52. Aquaprofit Mecsek Rali nem kevesebb, mint tizenhat R5-ös autó feszülhet egymásnak, a historic mezőnnyel kiegészülve több mint 100 autó gyülekezhet majd Pécsett.

Az idei kiírásnak köszönhetően, úgy érkezik a magyar bajnokság mezőnye a Mecsekaljára, hogy szinte minden fronton teljesen nyitott a bajnoki helyezések sorsa. Azonban a szezon utolsó előtti állomása is tartogat még újdonságot az élmezőny összetételében, az elmúlt években Hercig Norberttel, idén pedig Hadik Andrással versenyző Bacigál Igor azzal a Vincze Ferenccel érkezik Pécsre, aki mellett idén már három navigátor teljesített szolgálatot.

Ami az R5-ös kategóriát illeti, a Skodák és Fordok uralta mezőnyben egyetlen Hyundai-t találunk, melyet Lovász Pál küldhet harcba. A Fordos mezőnyt négy autó alkotja, a Fiestás brigádhoz visszatérő Turán Frigyesen mellett a tavalyi Mecsek Rally második helyét megszerző Hadik András csatlakozik, aki mellett ezúttal Deák Attila foglalhat helyet a jobb 1-ben. A kék ovállal érkezik még a csapattárs, Bodolai László, illetve Kovács Antal és Lencse Zoltán is hasonló márkával színesíti a mezőnyt.

A cseh márkának ezúttal még többen szavaztak bizalmat – Vincze Ferenc mellett Kazár Miklós, Velenczei Ádám, Balogh János, Trencsényi József, Osváth Péter, Ollé Sándor, Ranga Péter, Puskádi János és Marozsi Zsolt szavazott bizalmat a cseh modellnek.

A 2018-as Mecsek Rallye ORB, ORC nevezési listája

A 2018-as Mecsek Rallye Historic nevezési listája

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33