l1
l2


 

Ogier visszatér a Citroenhez

Szeptember 28.
Elkötelezetten fog küzdeni a Világbajnokság jövő évi futamain a Citroen Racing - a franciák mindezt annyira komolyan gondolják, hogy sikerrel visszacsábították egykori versenyzőpárosukat, az ötszörös világbajnok Sebastien Ogier és Julien Ingrassia duót.

Az egész történet 2008-ra vezethető vissza, mely szezonban a walesi futamon Sebastien Ogier és Julien Ingrassia az adott év JWRC világbajnok párosaként egy Citroen C4 WRC-vel bizonyíthatta rátermettségét a nagyok között. A francia duó nem is húzta az időt, rögtön szakaszgyőzelemmel kezdett be, és egészen az ötödik szakaszig vezették az összetettet. Most 2018-ban pedig pontosan a walesi állomáshoz érkezve gyorsultak fel az események a franciák háza táján - a szeptember utolsó péntekén hivatalosan is bejelentette az együttes, hogy az ötszörös világbajnok, Sebastien Ogier és társa, Julien Ingrassia 2019-ben a Citroen egyenruháját öltheti magára. Valójában ezzel azt is mondhatjuk, hogy a srácok visszatérnek a gyökerekhez, hiszen a juniorok között egy C2-es S1600-ossal hívták fel magukra a figyelmet egy évtizede. A világbajnokság első dobogós helyét szintén a Citroen színeiben ünnepelhették meg, 2009-ben Görögországban.  

Miután bemutatták kivételes tehetségüket a márkával a Juniorok csapatában, gyorsan be is biztosíthatták pozíciójukat, amikor csatlakoztak a Citroen gyári versenyzőihez (2010 Rally Finland), és aktívan részt vettek 2010-ben és 2011-ben a gyártói cím megnyerésében. Pierre Budar egyértelműen fel volt villanyozva, amikor kiderült a hír, hogy Sebastien Ogier, aki ötször már a leggyorsabbnak bizonyult a világbajnokság évadjaiban, a csapat C3-as WRC-jét fogja terelgetni a 2019-es gyorsasági szakaszokon.

Pierre Budar, a Citroen Racing Team csapatfőnöke: "Egy nagyszerű hírt jelenthetünk most be, mellyel tovább folytathatjuk a márka sikertörténetét. Nem kérdés - természetesen nagyon örülök Sebastien Ogier és Julien Ingrassia érkezésének. Az a tény, hogy csatlakoznak hozzánk, hihetetlen előrelépést jelent az egész csapat számára. Mindenki még motiváltabb, mint valaha. A márka hírnevét tovább szeretnénk öregbíteni, és bízom benne, hogy második közös együttműködésünk teljes mértékben pozitív élményekkel fog eltölteni."

Sebastien Ogier: "Nagyon lelkes vagyok, és izgalommal tölt el, hogy egy új kihívást elé nézhetek a Citroen Racing-gel. Őszintén szólva, alig várom már a közös munkát, különösen azért, mert nem felejtettem el, hogy ez a csapat adott először lehetőséget a versenyre a világbajnokságon. Számos tényező befolyásolta a döntésemet. Nagyon tetszett az ötlet, hogy újra azokkal az emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel néhány évvel ezelőtt eléggé jól mentek a dolgok, és izgatottan érzem magam amiatt is, hogy megpróbáljak egy harmadik márkával világbajnok lenni. A tesztek során meggyőződtem róla, hogy az autónak határozott potenciálja van, így várom 2019-et!"

SEBASTIEN OGIER ÉS A CITROEN RACING KAPCSOLATA

  • 4 teljesített szezon (2008: C2 Super 1600; 2009 és 2010: C4 WRC; 2011: DS3 WRC)
  • 2 világbajnoki gyártói cím (2010 és 2011)
  • 1 junior világbajnoki cím (2008)
  • 7 összetettbeli győzelem: Portugália és Japán 2010-ben C4 WRC-vel, Portugália, Jordánia, Görögország, Németország és Fracncia-Elzász 2011-ben DS3 WRC-ben
  • 14 dobogós helyezés: 7 győzelem, 3 második hely (Acropolis 2009, Új-Zéland és Finnország 2010), 4 harmadik hely (Mexikó és Németország 2010, Argentína és Finnország 2011)

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33