l1
l2


 

Paddon: "Tudom, hogy gyorsabbak is lehetünk"

Szeptember 20.
A Hyundai Motorsport számára nem a tervek szerint alakultak a török kilométerek, ám Hayden Paddon jóvoltából azért kijárt ünneplésből is a csapatnak. A kiwi srác végig egyenletesen haladt a kőkemény terepen, és higgadtságának meg is lett az eredménye.

Hayden, sikerült elcsípni a dobogót az elmúlt hétvégén. Mesélsz nekünk az eseményről egy kicsit?
Paddon:

"Alig várom azt a futamot, ahol kedvünkre diktálhatjuk a tempót! A vasárnap nagyon kemény volt a számunkra a lassúság miatt. Ugyanakkor tudtuk jól, ez a megközelítés kell ahhoz, hogy mi is, és az autó is túlélje a török terepet. Egyértelműen terv volt ez a sebesség, és próbáltuk magunkat tartani hozzá. Az első versenynap egyébként még egészen szépen lezajlott nagyobb kiesések nélkül, a következő napok azonban szépen leaprózták a mezőnyt."

Az autóról már említettél pár dolgot - mi volt a helyzet a gumiabrocsokkal?

Paddon: "Először csak tapogatóztunk mi is, aztán a pénteki versenynap adott pontos képet arról, mit merjünk bevállalni. Eszméletlen, miket ki nem bírnak ezek az abroncsok. Szinte már érzed, hogy mindennek vége, és közben semminek semmi baja. Összességében nekünk nem volt gondunk a gumiabroncsokkal a hétvégén."

Azt tudjuk, hogy a következő szezonban is szeretnél részese lenni a mezőnynek. Milyen információkat árulhatsz el nekünk ezzel kapcsolatban?

Paddon: "Az elsődleges célom most az, hogy koncentráljak a versenyzésre, és a tárgyalások még most csak a második helyen szerepelnek. Természetesen szeretnék továbbra is versenyezni, teljes szezont futni. Nehéz így jó eredményt elérni, hogy csak néha ülhetsz autóba, jó lenne újból teljes mellszélességgel a világbajnokságra koncentrálni. Tudom, hogy gyorsabbak is lehetünk, és ezt szeretném bizonyítani."

Sebastian, egy új esemény a bajnoki naptárban. Mi a tapasztalatod Törökországról a hétvége után?

Seb Marshall (Hayden Paddon navigátora): "Mindig szép dolog új terepen versenyezni. Minden egyes métere új a szakaszoknak, és mindenki egyenlő versenyfeltételek mellett bizonyíthat, így abszolút nagy kihívást jelentett az elmúlt hétvége. Jó látni, hogy a bajnokság még nyitott három futammal a szezon befejezése előtt."

Számotokra pedig most a dobogó jutott ki...

Marshall: "Igen, remek dolog itt lenni, főleg úgy, hogy nem minden futamon állhatunk rajthoz. Utoljára tavaly Ausztráliában ünnepelhettünk a legjobb háromban. Ez a rali hihetetlen kihívásokat rejtett magában, ám szerencsére következetességünk eredménye meghozta a harmadik helyet."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33