l1
l2


 

Ózdon is folytatná jó sorozatait a Korda Racing

Augusztus 31.
Nagy reményekkel érkezik az idei Ózd Rallyra a Korda Racing, Korda Erik csapata abban bízik, hogy mindkét R5-ös Skoda Fabiája dobogón zárhatja a versenyt.

Szeptember első napjaiban újabb mérföldkőhöz érkezik a Korda Racing, a csapat ugyanis egységesítette R5-ös versenyautó flottáját és a Steelvent Ózd Rallyn már két Skoda Fabia-t állít hadrendbe. A csapat ráadásul rendkívül kedvező előjelekkel tekinthet a bajnoki forduló elé, hiszen a bajnokság legutóbbi aszfaltos állomásán, a Székesfehérvár Rallyn Velenczei Ádám és Szedő Csaba a dobogó második fokán ünnepelte pályafutása eddig legjobb eredményét, míg Kazár Miklós a Veszprém Rally futamgyőzelmével felvértezve érkezik Ózdra.  

„Nagyon bízunk benne, hogy a hétvégén akár kettős dobogót is ünnepelhetünk, de ehhez azért a többieknek is lesz egy-két szava.” – fogalmazta meg várakozásait Korda Erik a verseny előtt. „Mikiék és Ádámék is abszolút esélyesek a győzelemre, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy milyen erős a bajnokság élmezőnye, rajtunk kívül még négy-öt páros is nyerni jön Ózdra. Ami minket illett az, hogy mostanra eljutottunk oda, hogy két R5-ös Skoda Fabia áll műhelybe csak a hab a tortán. Az idei évben számos háttérben zajló fejlesztés történt csapatunknál, többek között megújult a szerviz jármű flottánk is és a motorhome-unk is, amely a világ bármely pontján megállná a helyét. Azonban ezek után sem dőlünk hátra, a fejlődés nem áll meg, mi is folytatjuk a munkát és bízom benne, hogy hamarosan további izgalmas újdonságokról számolhatunk be.

Az Ózd Rallyn idén is csak az első osztály és az ORC vesz részt, ahol két R5-ös párosunk mellett ott lesz még Hevesi Pisti is, aki most is szeretné meglepni az R5-ös versenyzőket az öreg Mitsubishivel. Megkapták az ORC licencet, így a hétvégén már két versenynapra készülhet Makovics Ádám és Pók Dániel, akik Ózdra is a BMW-vel érkeznek.

A másodosztály számára a hétvégén külön versenyként, de az elsőosztállyal közösen kerül sor bajnoki fordulóra, a CREDOBUS Salgó Rallye2-n Balics Ákos és Borsfai Dávid képviseli csapatunkat. A fiúk ott szeretnék folytatni, ahol a Baranya Kupán abba hagyták, vagyis ezúttal is kategóriájuk első helyére pályáznak. Minden párosunknak sok sikert és jó versenyt kívánok!”

A Korda Racing versenyzői a Steelvent Ózd Rallyn:
#4. Kazár Miklós /Tóth Zsolt, Skoda Fabia R5 R5
#5. Velenczei Ádám/Szedő Csaba, Skoda Fabia R5
#21. Hevesi István/Bottyán János, Mitsubishi Lancer EVO VI
#57. Makovics Ádám/Pók Dániel, BMW E46 M3

A Korda Racing versenyzői a CREDOBUS Salgó Rallye2-n

#244. Balics Ákos/Borsfai Dávid, Honda Civic VTI

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, Stravia Kft, Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, Inwatech Kft, Nógrádker Zrt., RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, K-P-K TransCoop Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Iter Építő, ZN-Tech, Tibuktu, PP Media, Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Travel 4 You, Csősz Trans Kft, Hyundai WIA, Origo CNC, Eftech Kft, Lead Design, Wimmer Trans Kft, L&L Trans Kft, Inter Cars, Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33