l1
l2


 

Aszfalton is villana a Toyota

Augusztus 13.
A finn futamon nyújtott kiváló teljesítmény után sikerre éhesen érkezik a Toyota a világbajnokság német állomására. Április óta nem volt lehetőség aszfaltos kilométerekre, így Jari-Matti Latvala, Ott Tanak és Esapekka Lappi reméli, hogy a hétvégén meg tudja mutatni, hogy aszfalton is gyors a Yaris WRC.

Zsinórban négy murvás futam után a világbajnokság mezőnye augusztus 16-19. között ismét aszfaltos körülmények között bizonyíthat – a német rali látványos sajátosságaival várja az érdeklődőket és a résztvevőket, akik a Mosel szőlőültetvények mellett egy izgalmas katonai harctéren is megtekinthetik a legújabb generációs WRC-k küzdelmeit a most következő hétvégén. Számos kihívást jelentő felület, gyors és keskeny vonalvezetések tehetik emlékezetessé a németek versenyét, melynek szervizközpontja a Bostalsee-tó körül kerül felállításra. A gumiabroncsok megválasztását és az autó pontos felkészítését tovább bonyolítják a gyakran változó időjárási körülmények.

Ebben az évben St Wendel városa ad otthont a rali kezdetének és végének, beleértve egy látványos nyitószakaszt is, amely csütörtök este kerül lebonyolításra. A péntek három szakaszban kezdődik nagyrészt a szőlőültetvények között, majd egy szervizparkos kitérő keretében lazíthatnak a párosok, és mind a három szakasz délután megismétlődik. Szombaton nyolc gyors, négy-négy felosztásban egy szervizparkkal félbevágva, amelyek a híres Panzerplatte részeket tartalmazzák. Vasárnap a szőlők közé visszatérve a Grafschaft közel 30 kilométeres szakasz kétszer kerül teljesítésre, majd zárásként Bosenberg következik, ahol a powerstage plusz pontjainak sorsa is eldöntésre kerül.

Tommi Makinen (a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke):
"Jó érzésekkel utazunk Németországba. Úgy gondolom, a tesztelések nagyon jól lezajlottak, felkészültünk a harcra. A Yaris WRC eddig jó teljesítményt mutatott aszfalton, és reméljük, hogy folytatni tudjuk sikeres szereplésünket a hétvégén. A tavalyi tapasztalataink alapján vannak olyan dolgok, amelyek bizonyos területeken javultak. Ott tavaly Németországban első lett, így tudjuk, hogy erős lehet, miközben Jari-Matti és Esapekka is képes volt szakaszgyőzelemre tizenkét hónappal ezelőtt. Sajnos mind a ketten tavaly defektet kaptak a katonai részen, így remélem, egy picit jobban odafigyelve idén ezzel nem kell kalkulálnunk."

Jari-Matti Latvala (Toyota Yaris WRC #7):
"A finn rali után nyugodt vagyok és jó érzésem van a német futammal kapcsolatban. Remélem, ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk és jó ütemben tartjuk ezt a menetelést az év végéig. Németországban jónak kell lennünk, hiszen a tavalyi évben már nagyon versenyképesek tudtunk itt lenni. Nagyon élvezem a vidéki keskeny és gyors utakat, illetve a katonai területet, amely szintén szép részekkel rendelkezik. Mindenképpen fel kell készülnünk az időjárásra, mert nagyon változatos lehet."

Ott Tanak (Toyota Yaris WRC #8):
"A finnországi győzelem után nagy reményekkel érkezünk Németországba. Nagyon jó lenne egy pazar eredménnyel szerepelni aszfalton is, hiszen ha ez összejönne, akkor a bajnoki küzdelmek igen érdekesen alakulhatnának a szezon végéhez közeledve. A német futamot kedvelem, minden évben adott valami kellemes pluszt, és személy szerint nekem nagyon bejönnek a változatos aszfaltfelszínek. Az időjárásra nagyon oda kell figyelni, hiszen tavaly is a helyes gumiválasztás hozta meg számunkra az első helyet. Mindent el fogunk követni azért, hogy a dobogó legfelső fokán ünnepeljünk."

Esapekka Lappi (Toyota Yaris WRC #9):
"A Rallye Deutschland mindig komoly kihívást jelentő esemény, ahol általában eső van, és minden nap különböző feltételekkel találjuk szembe magunkat, ami miatt a dolgok trükkösek, mert sok a kanyarlevágás és sok szennyeződés van az úton. A múltban nehéz volt nekem, de nagyon kedvelem a kihívásokat! Egyébként alig várom, hogy ismét aszfalton versenyezzünk. Korzikán egy szép beállítást találtunk el az autón, és a sebesség jó volt. Németország egészen más, de remélhetőleg kedvünkre alakulnak majd az időeredmények."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33