l1
l2


+

 

Neuville nyerte a Szardínia Rallyt

Június 10.
Pardádés küzdelemben, elképesztő hajrával Thierry Neuville zárta az élen a Szardínia ralit. A belga versenyző fantasztikus hajrájának köszönhetően az utolsó métereken ugrott az élre és utasította maga mögé az ötszörös világbajnok Sebastien Ogier-t. A futam harmadik pozíciója a Toyotáé lett Esapekka Lappi jóvoltából.

Szó szerint az utolsó méterekig tartottak a harcok Sebastien Ogier és Thierry Neuville között. A francia és belga versenyző egészen minimális különbségekkel teljesítette a Szardínia rali utolsó, négy szakaszt jelentő versenynapját. A Hyundai szépen zárkózott fel a Fordhoz, a reggeli első tizennégy kilométeres gyors után csupán három másodperc volt a két márka között a különbség, mely már izgalmas előjeleket ígért a nap hátralévő részére. Ez nem is volt másképpen – a powerstage nemcsak a plusz pontokért jelentett nagy harcokat, hanem a rajthoz érkezve Ogier már csak 8 tizeddel vezetett összetettben. Így egyértelműen a dobogós helyeken való osztozkodás is a gyönyörű atmoszférával rendelkező Sassari-Argentiera részre maradt.

Látványban nem volt hiány a közel hét kilométeres szakaszon – várható volt, hogy az értékes világbajnoki pontokért küzdő srácok minden feltesznek egy lapra, hiszen a maximum öt pont mellett itt dől el a futam elsősége. A két élmenő közül elsőre Thierry Neuville száguldozott végig a keményen nyomvályús és borzasztóan sziklás kanyarokon – a belgának ugyan volt egy hibája, ami talán pár tizedet jelentett, de így is képes volt az élre kerülni. Sebastien Ogier szintén nem tudta hozni a teljesen tökéletes előadását, ugyanis egy murvás falat a pálya szélén ő is megérintett vetélytársához hasonlóan – részidők tekintetében a pálya első felében hiába dominált még az élen, a második rész már egyértelműen Neuville számára volt kedvező. A célban az utolsó szakaszon 1,5 másodperccel volt gyorsabb a belga a franciától, így összetettben Ogier 8 tizedes előnye 7 tizedes hátrányba fordult.

"Próbáltunk mindent megtenni annak érdekében, hogy harcoljunk a győzelemért, nagyon komoly hétvége volt! Tényleg minimális a különbség, de nyerni tudtunk! Köszönöm mindenkinek, aki kitartott és szorított nekünk, a csapatnak pedig egy hatalmas köszönet az egész hétvégi páratlan támogatásért." - mondta Neuville rögtön azután, amikor megtudta Ogier idejét a powerstage céljában.

Sebastien Ogier második helye nem rossz, de az összetettbeli ponttáblán tovább csökkent a hátránya – Neuville hét futamot követően 149 ponttal várja a nyári szünet utáni finn rajtot, míg a francia címvédő jelenleg 122 ponttal foglalhatja el a második pozíciót.

A Toyota a Szardínia rali harmadik helyét foglalta be Esapekka Lappi határozott autózásának köszönhetően, ám másik két versenyzője gyengélkedése talán egy kis aggodalomra adhat okot a Yaris tekintetében – Ott Tanak a hűtőt vágta megint oda, Jari-Matti Latvala pedig a szombat esti utolsó szervízbe már nem tudta időben bevinni az autót, ugyanis az odavezető úton megadta magát a WRC. Elsőre generátor gondokat jelöltek meg a csapattagok, de a most következő nyári szünetben megpróbálnak majd minél több időt fordítani az autó megbízhatóságára.

A futam negyedik leggyorsabbja Hayden Paddon lett a Hyundai i20 Coupe WRC-vel, míg ötödikként mögötte Mads Östberg érkezik az egyik Citroen-nel. Közvetlen a norvég után következik a franciák másik C3-asa Craig Breen irányításával.

A WRC2-esek között Jan Kopecky és navigátora, Pavel Dresler három perces előnnyel tudtak dominálni kategóriájukban Skoda Fabia R5-ösükkel a második helyen célba érő Ole Christian Veiby és társa, Stig Rune Skjaermoen előtt.

A 2018-as Rally Italia Sardegna végeredménye:
1. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul – Hyundai i20 Coupe WRC 3:29.18.7
2. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia – Ford Fiesta WRC +0.7
3. Esapekka Lappi/Janne Ferm – Toyota Yaris WRC +1:56.3
4. Hayden Paddon/Seb Marshall – Hyundai i20 Coupe WRC +2:55.2
5. Mads Östberg/Torstein Eriksen – Citroen C3 WRC +3:10.9
6. Craig Breen/Scott Martin – Citroen C3 WRC +4:31.7
7. Jari-Matti Latvala/Miikka Antilla – Toyota Yaris WRC +11:22.1
8. Ott Tanak/Martin Jarveoja – Toyota Yaris WRC +12:38.2
9. Jan Kopecky/Pavel Dresler – Skoda Fabia R5 +13:14.6
10. Teemu Suninen/Mikko Markkula – Ford Fiesta WRC +15:30.4

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33