l1
l2


+

 

Ogier vezet a Szardínia Rallyn

Június 8.
Változatos első versenynapon vannak túl a szardíniai megmérettetés főszereplői – Sebastien Ogier délutáni parádés autózásának köszönhetően az élről várja a szombatot, míg mögötte Thierry Neuville érkezik közel húsz másodperccel. A Toyota felemás napját Jari-Matti Latvala fordítja kedvező irányba az összetettbeli harmadik helyével.

Izgalmas első versenynap szemtanúi lehettünk a világbajnokság hetedik állomásának nyitónapjával. A Szardínia rali pénteki kilométerei minden oldalról megmutatkoztak – voltak versenyzőpárosok, akik egy szolidabb kezdés után délután már szinte szárnyra kaptak, ám bőven akadtak olyan résztvevők is, akik a kiesés határán mocorogtak, vagy éppen már túlestek azon. Ez utóbbi kategóriába tartozik többek között a WRC2-es pályafutását első ízben beindító Kajetan Kajetanowicz, aki nem jutott sokáig – a lengyelek bajnoka a hatodik szakaszig tudott harcolni az idővel, hiszen egy törött felfüggesztés miatt kénytelen volt feladni a pénteki menetet. Andreas Mikkelsen délelőtt még az első helyen tündökölt, ám a norvég egy kanyarban technikai problémák miatt megállt, és végül egy szénabálát is meggyújtott az i20-as kipufogójával tolatás közben. A Toyota részéről Ott Tanak ezúttal sem jutott el a célig – a pénteki utolsó gyorson egy nagyon kemény ugratót követő leérkezés után a Yaris hűtője oly mértékben rongálódott, hogy a pálya széléről figyelhette már csak az utána érkezők száguldozását. A sorból azért az M-Sport sem marad ki – Teemu Suninen szinte berepült a fák közé szintén a pénteki záró kilométereken, így Wilson számára már csak két biztos pont marad szombatra.

A kiesés ugyan benne van a pakliban, de Sebastien Ogier-nek egyelőre nincs oka semmilyen aggodalomra – az ötszörös világbajnok délelőtt még óvatoskodott a murvás terepen, a tizennégy kilométeres Castelsardo-n például nyolcadik idővel is végzett, ám délután javára dőlt a mérleg. Az M-Sport Ford versenyzője a huszonkét kilométeres Tula második körében egy szakaszgyőzelmet hozott ki teljesítményéből, majd a hetedik szakasztól, mely Mikkelsen kiesését hozta, határozottan dominálni tudott az élen. Szombat estére egy egészen kedvező tizennyolc másodikperces előnnyel fordulhat rá a szombatra. „Nagyon jó délutánon vagyunk túl, nem volt egyszerű dolgunk egyáltalán. A délelőtthöz képest nagyon sokat javultunk, remélem, ezt az előnyt tartani tudjuk." - mondta Ogier.

Thierry Neuville másodikként zárta a pénteket, ám mindezek ellenére a Hyundai versenyzője közel sem úszik a boldogságban. Kettő gyorson ugyan sikerült győztesként teljesítenie, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy komolyan megszorongassa azt az Ogiert, akitől a bajnoki címet szeretné elorozni. A nap záró szakaszára Neuville egy tíz másodperces hátránnyal érkezett, ám a terv, hogy csökkentse a különbséget, nem jött össze, sőt, még nyolc másodpercet hozzáadott pluszban összetettbeli idejéhez. Ezt főként a gumiválasztás számlájára írja, ugyanis előre jobb oldalra és hátra bal oldalra új gumikat tett fel a rajt előtt, és végül úgy tűnik, hogy ez a kombináció nagyon nem volt előnyös az autó irányításának szemszögéből. Tanulság – ami nem öl meg, az megerősít, Neuville tanult belőle, és holnap folytathatja a harcot a második helyről.

A Toyota az egyik reménységét, Tanakot ugyan elvesztette, de Jari-Matti Latvala próbálja megvédeni a csapat becsületét. A finn versenyző a csütörtöki shakedown elsősége után ugyan kicsit lejjebb adott, de összességében nincs még minden veszve, hiszen a nap végi szakaszgyőzelem további lendületet ad JML-nek ahhoz, hogy a szombatot lelkesen folytathassa a dobogó legalsó fokáról elrajtolva.

A negyedik helyen egy újabb Toyota Yaris toporog Esapekka Lappi jóvoltából, aki után a Citroen legjobbja, Mads Östberg érkezik. Hatodikként Hayden Paddon próbálja még védeni a Hyundai becsületét, aki mögött a francia márka másik versenyzője, Craig Breen zárja a legjobb hét sorát. 

A Rally Italia Sardegna pénteki versenynapjának eredménye:
1. Sebastien Ogier, J.Ingrassia, Ford Fiesta WRC 1:35:56.9
2. Thierry Neuville, N.Gilsoul, Hyundai i20 WRC +18.9
3. Jari-Matti Latvala, M.Anttila, Toyota Yaris WRC +37.2
4. Esapekka Lappi, J.Ferm, Toyota Yaris WRC +41.6
5. Mads Ostberg, T.Eriksen, Citroen C3 WRC +58.3
6. Hayden Paddon, S.Marshall, Hyundai i20 WRC +1:01.5
7. Craig Breen, S.Martin, Citroen C3 WRC +1:26.0
8. Stephane Lefebvre, G.Moreau, Citroen C3 R5 4+:02.9
9. Jan Kopecky, P.Dresler, Skoda Fabia R5 +4:16.9
10. Fabio Andolfi, S.Scattolin, Skoda Fabia R5 +6:20.9

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33