l1
l2


+

 

Újdonságok a Német Ralin

Május 11.
Ugyan még pár hónapot várnunk kell a világbajnokság német állomására, a szervezők azonban már most csepegtetnek érdekességeket az augusztus végi megmérettetéssel kapcsolatban. Az ADAC rali rajtja és célja új helyszínen kerül felállításra, illetve egy vadiúj gyorsasági szakaszt is ígérnek a németek az idei év versenykiírásába.

A Rali Világbajnokság helyszínei egytől egyig önmagukban hordoznak egy unikumot, amitől kihívásokkal teli lehet az adott hétvége – a különböző országok szervezői azonban mindig szeretnek hozzátenni évről évre egy kis pluszt, amitől csábítóbbá és kedveltebbé válhat az általuk megszervezett esemény. A sorozat kilencedik futamaként 2018. augusztus 16-19. között az ADAC Rallye Deutschland kerülhet megrendezésre, mely nem kevesebb, mint 18 gyorsasági szakaszt tartalmaz majd a három versenynap alatt a Saar-vidéken és a szomszédos régiókban. Az aszfalt utakat birtokba vevő esemény továbbra is a Bostalsee-tó partján található szervizparkkal büszkélkedhet majd.

A rajtceremónia St Wendel központjában az újdonság erejével fog hatni csütörtökön este – ezt követően pedig egy újonnan bevezetett gyorsasági szakasz van tervben a közeli Wendelinusparkban. Ez egy kompakt 2,04 kilométeres kör lesz aréna-érzéssel, mely várhatóan a futam egyik legnépszerűbb helyszínéül szolgálhat. Pénteken a Mosel szőlőültetvények között száguldozhatnak a párosok, szombaton pedig a félelmetes Baumholder katonai állomás kerül középpontba, mely terület különleges aszfaltfelszíne miatt hozhat izgalmakat. Az itt található Panzerplatte arena tavalyi felvonása egy rövidebb 2,87 kilométeres szakaszt foglalt magába háromszori teljesítéssel, idén azonban egy hosszabb 9,43 kilométeres területen mérhetik össze tudásukat a párosok, kétszer.

Vasárnap ismét a moseli szőlő ültetvényké a főszerep - az utolsó versenynap három szakaszt foglal majd magába, melyből érdekességeket hozhat az újnak számító Grafschaft gyors, mely 29,07 versenykilométert fog jelenteni. A powerstage jelen tervek szerint a Bosenberg lesz, majd ezt követően újból a St. Wendel tér lehet az úticél egy látványos célceremónia lebonyolítására.

"Mindig törekszünk arra, hogy az ADAC Rallye Deutschland-ot új szintre emeljük, és a St Wendel-ből elrajtoló és oda célbaérkező rali újításain kívül a vezetők javaslatait figyelembe véve megpróbáltuk növelni idén a szőlőültetvények arányát."   - mondta Friedhelm Kissel, az ADAC Rallye Deutschland versenyigazgatója.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33