l1
l2


+

 

Hadikék idén másodszor is legyőzhetetlenek voltak

Május 3.
Hadik András egyenletes és kiváló versenyzésének köszönhetően megtört a jég – a Ford Fiesta R5-össel ugyanis hazai pályán, Miskolcon még sohasem sikerült a dobogó legfelső fokára felállnia, egészen eddig. Az elmúlt hétvégén azonban Bacigál Igorral a jobbján a legjobbként ünnepelhettek, így a páros eddigi mérlege sem átlagos, hiszen két futam és két győzelem áll mögöttük, biztosítva ezzel a további reményeket az év végi bajnoki elsőséghez.

Lendületes autózással tudhatta le az elmúlt hétvégén megrendezésre kerülő 24. Hell Miskolc Rallye-t a Hadik András – Bacigál Igor kettős. A hazai színeket képviselő miskolci versenyző számára egy külön kihívást jelentett április utolsó hétvégéje, hiszen ez egy olyan futam volt eddig az életében, melyet az összetettbeli első helyen még sohasem sikerült befejeznie a Ford Fiesta R5-össel. A cél egyértelműen a dobogó legfelső foka volt, ám a siker eléréséért hosszú és néhol küzdelmes volt az út.

A miskolci futam ráhangolódására pénteken a már szokásosnak mondható népkerti salakpályán került sor, ahol Hadikék rögtön egy második idővel kezdtek be – mindössze két tizeddel maradtak el a legjobb pozíciótól. A hangulatos esti körözés után az igazi ralis küzdelmek szombaton kezdődhettek meg Borsod megye északi részén kijelölt gyorsasági szakaszokon. A pályák nagy része nem volt ismeretlen a páros számára, hiszen András miskolciként már fiatalon is ismerhette a szemerei környéket, Igor pedig az elmúlt évek aktív versenyzői pályafutásának köszönhetően bőven gyűjtött tapasztalatokat e vidékről. A reggeli ébresztő rögtön meg is történt az első hernádvécsei szakaszon, hiszen egy ötödik idővel szembesült a páros, amit hirtelen át is értékeltek. Innentől kezdve nagyobb sebességre váltottak, és a hétvégén rendben megrendezett tizenöt gyorsasági szakaszból végül tizenhármat a legjobb idővel sikerült befejezniük. A régóta nem látott szombati Gagyvendégi-Selyeb rész egyértelműen nem volt egyszerű egyik versenyzőpáros számára sem, hiszen csúszós, kavicsos felszínekkel küzdhettek meg, ám mindezek ellenére a Hadik-Bacigál kettős a megtett két körben egyszer sem talált legyőzőre. Vasárnap a bükki utak kerültek a középpontba, ahol szintén a nap kezdéseként megrendezett első szakasz ébresztette fel a párost – Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt között egy második időt autóztak, ám ezt követően már csak szakaszgyőzelmekkel büszkélkedhetett a 24. Hell Miskolc Rallye-t győztesként záró Hadik András – Bacigál Igor kettős.

Hadik András: "Egy sikeres és hasznos hétvégét élhettünk át a Miskolc Rallye keretében. A gyorsasági szakaszok nagy részét ugyan ismertük, de mégis bennünk volt az, hogy nem szabad úgy odaállni a rajtvonalhoz, hogy ez a rész biztosan sikerülni fog. A két versenynap lényegében más-más vezetési stílust igényelt, hiszen a szombati nap tempósabb volt, vasárnap pedig inkább a technikás, kanyargós részeken versenyezhettünk. Az autóval összességében minden rendben volt, csupán egyszer kellett célirányosan hozzányúlnunk – arra lettem figyelmes, hogy a kormány másképp áll, és mivel már tavaly a pécsi futamon találkoztunk ezzel a problémával, így rögtön tudtuk, hogy a lengőkarban a G szem lesz a hunyó. A hibát így azonnal orvosolni tudtuk, és nem okozott számunkra időveszteséget. Mindent egybevetve értékes versenynapokat tudhattunk le, és hatalmas öröm volt a számunkra, hogy nem kevesebb, mint ötven másodperces előnnyel ünnepelhettünk a dobogó legfelső fokán a vasárnap délutáni célban."

Bacigál Igor: "Nagyon jó érzés győztesként ünnepelni egy ilyen változatos szakaszokat jelentő futamon, mint a Miskolc Rallye. A rajthoz úgy érkeztünk, hogy nyerni szeretnénk, de bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly előnnyel fejezhetjük be az idei második magyar versenyünket. Szombaton még azért nem volt annyira magabiztos a vezetésünk, hiszen közel húsz másodpercről beszélhetünk, de a vasárnapi bükki pályák már teljes mértékben kedveztek nekünk. András ugyan miskolciként nagyon jól ismeri a pályákat, de azon a sebességen, amit megkívánnak a szakaszok, már szinte kötelező a pontos itiner, hiszen versenytempóban másodpercek alatt jutunk el egyik pontból a másikra. Az autóban jól érzem magam, ugyan teljesen más a Ford, mint a Skoda volt, de tényleg úgy érzem, hogy ennyi kilométer után már nagyon jól megértjük egymást az autóban."

A Hadik Rallye Team partnerei: Ferrion KFT, Heldig-Tax KFT-Fortuna M Taxi, Qualitool2000 KFT, Kõrös Print-Pack, Festék 96 KFT, K-Kontúr /AVON, Kutiker Produkt KFT, Kazy-Ker, Centline KFT, Gõz2 KFT, M-start-sped KFT, Zomko KFT, Busz plusz KFT, Tatai és tsa, Micro-max, Ko-Va KFT, Frekvencia 2000, Frekvencia BT, Euro-Cargo Express, Usovsko Hungary KFT, Vpt-group KFT, Slarku KFT, Zso-Sze KFT, KLA-Trans, Novel medix ZRT, Sándor Attila Antalné EV, Karlwood, Gabura Motorsport Transmission Technology, Kalmár Plusz KFT, A-HÍD, DFG.hu, baloghauto.com, Qtimax Hungary Kft.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33