l1
l2


+

 

Vadiúj gyorsasági a Miskolc Rallyn

Április 11.
Második fordulójához közeledik a országos ralibajnokság – a Hell 24. Miskolc Rallye az előző évi felvonáshoz képest apróbb módosításokkal idén újból vendégül látja a hazai rali bajnokságok képviselőit. Borsod megye útjait az ORB, az ORC, a Historic, a CEZ és a Rali 2-esek mezőnye mellett várhatóan a sprintesek is birtokba veszik április utolsó hétvégéjén.

Az egri bemelegítés után az országos bajnokság résztvevői ezúttal is az északi országrész útjain mérhetik össze tudásukat a Hell 24. Miskolc Rallye keretében. Az április 27-én pénteken kezdődő megmérettetésre már csütörtökön elkezdhetik a hangolódást az érdeklődők, hiszen az Avalon Parkban este fél hatos kezdéssel egy sajtótájékoztató keretében találkozhatnak a meghívott versenyzőkkel az oda ellátogatók.

A hivatalos kezdés pénteken lesz – délelőtt a Szikszó város melletti Angel Petrol telephelyén vehetjük szemügyre technikai gépátvétel keretében a versenyautókat, míg délután a szokásos prológot iktathatjuk be a menetrendbe. Tervek szerint a Rali 2-esek kezdik majd meg a körözést négy órakor, a nagyok pedig fél hattól veszik birtokba az ovált.

Az igazi versenynap első kilométerei szombaton kerülnek teljesítésre – kezdésként egy kuriózum, a Selyeb-Gagyvendégi gyorsasági szakasz került bele a kiírásba a maga 9,8-as távjával. E részen összesen háromszor gurulnak végig a párosok, illetve a nap folyamán még ellátogatnak a Viszló-Bódvalenke és a Meszes-Rakaca gyorsra is. A hétvége első napja így összességében 72,7 versenykilométert jelent az ORB, ORC, a Historic és a Rali 2-esek mezőnyének.

Vasárnap tényleg a már megszokott kanyarok juthatnak szerephez. A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt szakaszt követően még Garadna-Mályinka és Parasznya-Lyukóbánya adja meg a lehetőséget a bajnoki pontok eldöntésére. A hét szakasz teljes egészében közel 80 versenykilométert fed le.

A nézők számára ezúttal is fontos információ a belépőjegy ténye - ha a prológon és a versenynapokon is ott szeretnénk lenni, akkor háromezer, ha csak a szombat-vasárnap lehet érdekes, akkor kétezerrel kell kalkulálni fejenként.

A Hell 24. Miskolc Rallye versenykiírása

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33