l1
l2


+

 

Ogier nyerte a Korzika Rallyt

Április 7.
Az ötszörös világbajnok Sebastien Ogier győzelmével zárult az idei Korzika Rally, a francia pilóta a szezon negyedik versenyén, Monaco és Mexikó után harmadik futamgyőzelmét aratta. A dobogó második fokára Ott Tanak állhatott fel a Toyotával, harmadikként Thierry Neuville zárta a versenyt.

Bár mindössze két gyorsasági szakasz szerepelt az idei Korzika Rally zárónapjának programjában, ennek ellenére nem volt könnyű menet az utolsó versenynap, hiszen az első pálya a futam leghosszabb gyorsasági szakasza volt a maga 55 kilométerével, míg zárásként jöhetett a szokásos extra pontokat osztó power stage.

A pénteki és a szombati nap remek teljesítménye után Esapekka Lappinál ezúttal is vasárnap csúszott be egy hiba, a második helyért is versenyben lévő fiatal finn a maratoni pályán megütötte a Yaris WRC bal hátulját, amivel nemcsak a dobogós helyekért vívott küzdelemből szállt ki, de negyedik helye is odalett, egészen a hetedik helyig csúszott vissza, két másodperccel Mikkelsen mögé. Ezen kívül még egy változás történt a Top10-ben, a versenybe visszatérő Kris Meeke felzárkózott a kilencedik helyre.

Lappi a rali utolsó szakaszán, mindent egylapra feltéve lendült ismét támadásba, és erőfeszítéseit ezúttal siker koronázta: szakaszgyőzelmével 5 extra pont és a Mikkelsentől elvett abszolút hatodik hely lett a jutalma. De van miért bánkódni, mert ha nincs ez az apró hiba, akkor simán meglehetett volna a harmadik hely is, mivel a záró szakaszon Neuville motorproblémával küzdött.

Az élen természetesen nem történt változás, azok után, hogy Ogier gyakorlatilag a pénteki első három szakasz után lezárta az első hely kérdését, a francia remekül gazdálkodott erejével és tovább folytatta dominanciáját az idei VB-n. Négy futam alatt három győzelmet szerezett, így viszonylag megnyugtató előnnyel várhatja az argentin folytatást.

"Nagyon j ó teljesítménnyel rukkoltunk elő ezen a hétvégén, nagyon elégedett vagyok." - mondta Ogier a verseny végén. "Sokkal szorosabb küzdelemre számítottam, egy kicsit engem is meglepett, hogy már a rali elején viszonylag nagy előnyre tettünk szert. Mégsem volt könnyű a hétvége hátralévő része, mert mindig komoly kihívás beosztani az előnyt, mert nem hibázhatsz. Az autónk is remek volt, most érezhető hogy jobb irányba tartunk, mint a versenytársak."

A második hely ahhoz az Ott Tanakhoz került, aki sokat javult a hétvége folyamán és Monte Carlo után Korzikán is a második hellyel lett gazdagabb. "Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek." - összegzett Tanak. "Úgy gondoltam, hogy Korzika az egyik leggyengébb versenyem, korábban sose éreztem itt magam erősnek. De idén minden jól alakult, egész jól kezdtünk, szombaton sokat javultunk, vasárnap pedig már közel jártunk a határhoz."

Thierry Neuville volt a legkevésbé boldog a három dobogós közül, a belga fiú, ugyanis nem tudta felvenni a versenyt Ogier-rel, sőt! "Az első nap kivételével szinte sose tudtunk bekerülni az első ötbe, egyszerűen nem voltunk versenyképesek." - fanyalgott Neuville. "Izgalmasra sikerült a vége, azt hittem, hogy tönkrement a motor az autóban, de végül tudtuk folytatni. Nem voltam benne biztos, hogy mennyivel vagyunk Dani Sordo előtt, úgyhogy elégedettnek kell lennem a végeredménnyel és az is vagyok, csak azzal nem, ahogy megszereztük. Túl nagyok voltak a különbségek."

A Hyundai azért nem zárt rossz hétvégét, mivel Dani Sordo sikerrel verte vissza Elfyn Evans támadását így a negyedik helyért járó pontokat is bezsebelték. Evans végül 3,5 másodperccel maradt el a spanyol mögött és érkezett célba az ötödik helyen.

A WRC2-ben Jan Kopecky nagy fölénnyel nyerte meg a futamot, a második helyre Yoann Bonato hozta be a vadonatúj Citroen C3 R5-öt, a dobogó alsó fokára Fabio Andolfi állhatott fel.

A Tour de Corse végeredménye:
1. Ogier S./Ingrassia J., Ford Fiesta WRC 3:26:52.7
2. Tanak Ott/Jarveoja M., Toyota Yaris WRC +36.1
3. Neuville T./Gilsoul Nicolas, Hyundai i20 Coupe WRC +1:07.5
5. Sordo Dani/Del Barrio C., Hyundai i20 Coupe WRC +2:02.6
6. Evans Elfyn/Mills Phil, Ford Fiesta WRC +2:06.1
4. Lappi Esapekka/Ferm Janne, Toyota Yaris WRC +2:33.5
7. Mikkelsen A./Jaeger Anders, Hyundai i20 Coupe WRC +2:43.4
8. Kopecky Jan/Dresler Pavel, Skoda Fabia R5 +10:34.8
9. Meeke Kris/Nagle Paul, Citroen C3 WRC +10:40.5
10. Bonato Yoann/Boulloud B., Citroen C3 R5 +12:26.0...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33