l1
l2


+

 

Ogier uralma alá vette Korzikát

Április 6.
Nem akadt komoly ellenfele a világbajnoki címvédőnek a Korzika Rally első versenynapján, Sebastien Ogier négyből három szakaszt megnyerve, bő félperces előnnyel áll az élen Thierry Neuville és Kris Meeke előtt. Sebastien Loeb a második szakaszon elszenvedett balesete miatt szállt ki a versenyből.

A Francia Rali szervezői idén sem fektettek komoly hangsúlyt a bemelegítésre, hiszen a Korzika Rali legelső gyorsasági szakaszaként egy 50 kilométeres gyorsaságit iktattak be a programba. A délelőtti programot egy 13 és félkilométeres pálya tette teljessé, a nap második felében pedig ismét ezzel a két szakasszal kellett megbirkóznia a világbajnoki mezőnynek.

A legkedvezőbb előjelekkel Sebastien Ogier várhatta a futam rajtját, az elmúlt öt év világbajnoka hazai pályán, a világbajnokság éllovasaként elsőként vághatott neki a pénteki pályáknak, ráadásul a lendületére sem lehet panasz, a szezon három versenyéből kettőt megnyert, Korzikára a Mexikó Rally futamgyőzelmével a zsebében érkezett.

Ogier pedig maximálisan kihasználta, hogy aszfalton az élen rajtolónál az előny és a nyitó 50 kilométeren rögtön elfoglalta az összetett első helyet. Igazából egyvalaki tudta vele tartani a lépést ezen a pályán, Sebastien Loeb a WRC mezőny hátsó feléből rajtolva szerezte meg a szakasz második helyét, 9,7 másodperces hátránya bizakodásra adott okot, hiszen a mögötte érkező Ott Tanak majd 10 másodperccel volt lassabb.

A folytatás azonban nem sok jót tartogatott a kilencszeres világbajnok számára, Loeb egy ártatlan szituációban megúszott a C3-mal, becsúszott az útmenti árokba, ráadásul olyan szerencsétlen helyre, ahonnan nézői segítséggel sem tudott visszatérni a pályára, így számára véget is ért a versenynap.

Az élen viszont a helyzet nem változott, Ogier egy újabb szakaszgyőzelemmel 20 másodperc felé növelte előnyét az ebédszünetre. Komolyabb csata a második helyért alakult ki, ezt Loeb búcsúja után csapattársa, Kris Meeke szerezte meg, akit az autójával kissé elégedetlen Thierry Neuville követett kevesebb, mint három másodperces hátránnyal.

Ogier lendülete a nap második felében sem tört meg, az ötvenesen ismét övé volt a legjobb idő, amivel már félperc felé nőtt előnye az élen, így a napi záró szakaszon kicsit vissza is vehetett és átengedte a szakaszgyőzelmet.

A második helyért vívott csatában az első nap végén Thierry Neuville került kedvezőbb helyzetbe, a világbajnoki címre hajtó belga pilóta előnye azonban kevesebb, mint 5 másodperc Kris Meeke-kel szemben. Ráadásul ott van még Ott Tanak is, aki szintén tartja a lépést, Meeke-től kevesebb mint hat másodperccel maradt az első négy gyorsasági szakaszon.

Az első négy helyen így négy márka osztozik, az első duplázó a Toyota, aki Esapekka Lappi jóvoltából az ötödik helyet is megszerezte a pénteki nap végén. Ráadásul a fiatal finn pilóta nevéhez fűződik az a bravúr, hogy Ogier mellett eddig egyedül ő volt képes gyorsasági szakaszt nyerni. Túl kényelmes előnye ezzel együtt Lappinak sincs az őt üldözőkkel szemben, Elfyn Evans és Dani Sordo is 1 másodpercen belül követik, és Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen sincs messze.

A WRC2-ben a Skoda gyári versenyzője, Jan Kopecky áll az élen, aki Ogier-hez hasonlóan négyből három szakaszt megnyerve, viszonylag kényelmes előnyre tett szert az első helyen. A vadonatúj C3 R5-tel versenyző Yoann Bonato hátránya 20 másodperc a második helyen, majd egy újabb skodás, Ole-Christian Veiby érkezik a harmadik helyen. Negyedikként egy másik C3 R5-tel Stephane Lefebvre következik, akinek két gyorsasági szakasz is elég volt, hogy megszerezze a C3 R5 első világbajnoki szakaszgyőzelmét.

A Tour de Corse állása az 1. nap végén:
1. Ogier S./Ingrassia J., Ford Fiesta WRC 1:19:39.0
2. Neuville T./Gilsoul Nicolas, Hyundai i20 Coupe WRC +33.6
3. Meeke Kris/Nagle Paul, Citroen C3 WRC +38.7
4. Tanak Ott/Jarveoja M., Toyota Yaris WRC +44.2
5. Lappi Esapekka/Ferm Janne, Toyota Yaris WRC +1:13.5
6. Evans Elfyn/Mills Phil, Ford Fiesta WRC +1:13.8
7. Sordo Dani/Del Barrio C., Hyundai i20 Coupe WRC +1:14.4
8. Latvala J.M./Anttila Miikka, Toyota Yaris WRC +1:25.0
9. Mikkelsen A./Jaeger Anders, Hyundai i20 Coupe WRC +1:29.2
10. Bouffier Bryan/Panseri Xavier, Ford Fiesta WRC +1:44.8...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33