l1
l2


+

 

Hadik András Ausztriában készült a Magyar Bajnokságra

Március 20.
Hadik András újból az osztrák utakon melegített be a szezonra - az elmúlt hétvégén azonban mégsem a megszokás vezette vissza nyugati szomszédainkhoz, hanem egy igazi felkészülés és ismerkedés reményében választotta a márciusi rebenlandi megmérettetést. A csapat tagjaként természetesen az újdonsült navigátor, Bacigál Igor is bemutatkozhatott, egy sikeres eredmény keretében.


Fotó: MGR Images

Március harmadik hétvégéjén, az osztrák utakon tehette meg az első versenykilométereket 2018-ban a Hadik Rallye Team. A csapat versenyzője, Hadik András számára nem véletlenül esett a választás a Rebenland Rallye-ra – a CEZ Bajnokság állomásaként is bejegyzett eseményen tizenkét hónappal ezelőtt egy pozitív szereplést letudva érkezett újból az osztrák futamra. A felállás részben változott a 2017-es év elejéhez képest – az autó ezúttal is a Ford Fiesta R5-ös volt, a jobb egyben azonban első ízben foglalhatott helyet a címvédő bajnoknavigátor, Bacigál Igor.

A páros mindenképpen rá szeretett volna hangolódni a magyar bajnokság futamaira, és ezt nem feltétlen csak pár tesztkilométerrel kívánták megtenni. Pontosan emiatt, és a tavalyi élményekből kiindulva hajlott a miskolci csapat egy osztrák kiruccanás felé, melyet meg is valósítottak. Az autó helyes beállításait ezúttal egy fokkal nehezebb feladat volt megtalálni, hiszen a zord időjárási körülmények nem könnyítették meg a versenyzők dolgait – mindezek ellenére András úgy érzi, a magyar bajnokság első állomására tervezett beállítások ettől függetlenek, így nem aggódták túl magukat az autón az elmúlt hétvégén. A hangsúly a két versenynap alatt egyértelműen a "közös első"-ről szólt, melynek keretében a pilóta és a navigátor képet kaphatott egymásról. A debütálás egészen páratlanra sikeredett, hiszen az autóban csupán apró módosításokat kellett alkalmazniuk egymás tökéletes megértésére, melynek eredményeképpen egy határozott és reményteli negyedik hellyel gazdagodtak március 16-17. között Ausztria tizenhat gyorsasági szakaszán.


Fotó: MGR Images

Hadik András: "Nem véletlenül esett a választás az osztrák futamra. Mivel az idei szezonban új navigátorral, Bacigál Igorral folytatom a versenyzést, ezért mindenképpen szerettünk volna még a magyar bajnokság előtt egy kicsit egymásra hangolódni versenykörülmények között. Tavaly már volt szerencsém a Rebenland ralihoz, így egy fokkal bátrabban vágtunk neki az idei eseménynek mindazok ellenére, hogy helyismerettel nem igazán rendelkezem az osztrák vidéken. A szakaszok tetszettek, és ez kifejezetten motivált abban, hogy idén is átgondoljam a rajthoz állás lehetőségét. A várakozással ellentétben a verseny nehezebbnek bizonyult, hiszen az időjárás komoly esőzéseket hozott. Az első versenynapon a shakedown ugyan vizes utakon zajlott, de ahogy elállt az eső, bíztunk abban, hogy picit száradnak a körülmények, azonban ez nem történt meg. A péntek délutáni gyorsaságikon hiába aszfalton autóztunk, annyira felhordásosak voltak a kanyarok, mintha murván mennénk, csak szedtük a sarat. A szombati versenynap délelőttje sem volt könnyű, a délután azonban már tényleg a kitartásról szólt. A hegyi szakaszokon először a havas eső, majd a hó uralkodott, ami számunkra nem feltétlen számít mindennaposnak. Mindezek függvényében azonban pozitív tapasztalatokkal gazdagodtunk, hiszen olyan körülmények között versenyezhettünk, ami tényleg segítségünkre lehet akár a közeljövőben is. A célban egy negyedik helynek örülhettünk, mely tényleg nagyszerű eredmény annak fényében, hogy Igorral első ízben tettük próbára egymást."

A Hadik Rallye Team partnerei: Ferrion KFT, Heldig-Tax KFT-Fortuna M Taxi, Qualitool2000 KFT, Kõrös Print-Pack, Festék 96 KFT, K-Kontúr /AVON, Kutiker Produkt KFT, Kazy-Ker, Centline KFT, Gõz2 KFT, M-start-sped KFT, Zomko KFT, Busz plusz KFT, Tatai és tsa, Micro-max, Ko-Va KFT, Frekvencia 2000, Frekvencia BT, Euro-Cargo Express, Usovsko Hungary KFT, Vpt-group KFT, Slarku KFT, Zso-Sze KFT, KLA-Trans, Novel medix ZRT, Sándor Attila Antalné EV, Karlwood, Gabura Motorsport Transmission Technology, Kalmár Plusz KFT, A-HÍD, DFG.hu, baloghauto.com, Qtimax Hungary Kft.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33