l1
l2


+

 

Breen: "Minden egyes pillanatot élveztem"

Február 19.
A Svéd Rally egyik kellemes meglepetését Craig Breen szolgáltatta, aki saját várakozásait is felülmúlva szerezte meg a második helyet és az ezzel járó 18 pontot, érthetően volt boldog a verseny végi sajtótájékoztatón.

Craig, pályafutásod legjobb eredményét érted el Svédországban, kívülről viszont úgy tűnt, mintha minden simán ment volna

Breen: "Ez végre olyan hétvége volt, ahol minden tökéletesen passzolt. Pénteken az első pár kilométer nagy kihívás volt, egy kicsit megforogtam az egyik kanyarban, be is ragadtam, de utána fel tudtam venni azt a ritmust, ami ehhez az eredményhez szükséges. Az autó hibátlan volt, és hamar sikerült felvenni a megfelelő tempót is. A srácok a csapatban nagyon keményen dolgoztak az elmúlt hónapokban, hogy havon és murván egyaránt fejlődjünk – a fejlesztések jól sikerültek, öröm volt vezetni az autót, minden egyes pillanatot élveztem."

Próbáltál a nyugodt maradni, hogy eltereld a figyelmet arról a nyomásról, ami rád nehezedhet?
Breen: „Persze, próbáltam, de néha azért beütött, és csak az jutott eszembe, hogy "Ó, Istenem ...!" , de aztán újból a verseny közepén voltunk és visszazökkentem a ritmusba. Ez azért segített nekem, hiszen a nyomás mellett azért tudtam élvezni is a versenyt. Érdekes dolog egyébként a fák között kétszázas tempóval autózni. A rali bizonyos oldalról egy szórakoztató sport, ilyen körülményekkel kitudja, mikor fogunk legközelebb találkozni, ezért igyekeztem a legtöbbet kihozni belőle."

Most jön számodra egy kis szünet, hiszen Mexikóban nem leszel ott. Mik a tervek az elkövetezendő hetekre?

Breen: "Nyolc éves korom óta folyamatosan mozgolódok az autósportban, most pedig jön két hónap, ami borzasztóan hosszú lesz. Nem tudom még, mi lesz, furcsa lesz mindenesetre."

Scott, mi a véleményed a körülményekről?

Scott Martin (Craig Breen navigátora): "Izgatottan vártuk a vasárnapi Likenas szakaszt, hiszen ez nyújtotta a legjobb körülményeket. A gyorson próbáltunk az előző két nap eredményeire támaszkodni, és már az elején éreztük, hogy jó időt tudunk összehozni. Craig mondta a második körre menet, hogy ideges, de sikeresen kitartottunk a nap végéig."

Érezted Andreas nyomását?

Martin: "Craig egész nap hihetetlen volt. Ahogy visszagondolok a hétvégén csak egy-két apró hiba csúszott be. Ha ilyen körülmények között elkövetsz egy kis hibát, az is rengeteg idődbe kerülhet, szóval boldog vagyok, hogy egy tiszta ralit teljesítettünk. Azért jó volt Thierry-vel és Andreas-szal harcolni."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33