l1
l2


+

 

Három Hyundai vezet a Svéd Ralin

Február 15.
Kihasználták rajtpozíciójukból fakadó előnyüket a hátrébbről rajtoló párosok a Svéd Rally első napján, Ogier csaknem három percet spajzolt az élen harcoló három Hyundaitól, akik Neuville, Mikkelsen, Paddon sorrendben zárták a pénteki napot, míg a WRC2-ben egy japán srác osztotta a mezőnyt.

A hagyományoknak megfelelően idén is csütörtök este, a karlstadi szuperspeciál szakasszal vette kezdetét a világbajnokság egyetlen havas állomása, mint ahogy már az is hagyomány, hogy aztán a pénteki versenynapon a mezőny ellátogat Norvégiába is.

A csütörtöki szinkronpályás nyitány a Toyota sikerét hozta, hiszen a legjobb időt Ott Tanak autózta, aki csapattársát, Jari-Matti Latvalát taszította le az élről. A két Toyota mögött két norvég pilóta sorakozott fel, a harmadik helyet Andreas Mikkelsen foglalta el az i20 WRC-vel, a negyedik helyen pedig Mads Östberg következett.

Pénteken aztán elrajtolt az igazi küzdelem is, a szervezők az első teljes versenynapra négy pályán hét gyorsasági szakaszt jelöltek ki. Az előzetes várakozások is beigazolódtak, az alacsony hőmérsékletnek és az utóbbi idők masszív havazásának köszönhetően a versenyzők ízig-vérig téli körülmények között várhatták a rajtot. "Csak hogy előbb utóbb a jóból is megárt a sok" , - gondolhatta a Monacoi szezonnyitót megnyerő és így az élről rajtoló Sebastien Ogier, hiszen a havazás péntek reggelre sem csillapodott, ez pedig alaposan megnehezítette az elsőként rajtoló párosok dolgát.

A nagy mennyiségű friss hó ugyanis a pályák több pontján sem voltak ledolgozva, ezek az állapotok pedig még az olyan hidegvérű versenyzőt is kihozza a sodrából, mint amilyen Ott Tanak, aki az első kör utolsó szakasza után finoman szólva is elküldte a pics@ba a szervezőket a pálya állapota miatt. Tanak később szerencsére bocsánatot kért a szervezőktől, pedig a nap második fele, még borzasztóbb volt, mint a délelőtti penzum, de belátta, hogy elragadtatta magát. Viszont ha Tanak ennyire kiborult, akkor vajon mit érezhetett akkor Sebastien Ogier, aki elsőként rajtolva szinte csak csetlett botlott a hófalak között!? Persze, ő sem volt boldog, volt olyan szakasz, ahol ő is jobbnak látta, ha inkább meg se szólal, de azt azért ő is megjegyezte, hogy ez csak vicc lehet, szerinte a nemzeti mezőny után a második körben már lehetetlen állapotok uralkodnak.

Így hát pénteken nem sok babért termett a ponttáblázat éllovasainak, Tanak ugyan nyitásként behúzott egy szakaszgyőzelmet, de ezt követően ő is egyre messzebb került az összetett első helytől, a nap végére másfélpercet veszett az élmezőnyhöz képest. Mivel a Hyundai betlizett a Montén, így most hasznot húzhattak kedvezőbb rajtpozíciójukból. Thierry Neuville a nap második gyorsaságija után ragadta magához a vezetést, aki mögé előbb Mikkelsen zárkózott fel a második helyre, majd remek hajrával Hayden Paddon foglalta el a dobogó harmadik fokát a Hyundainak az első nap végén.

"Harcolunk a srácokkal, igyekszem kihozni a legtöbbet magamból és a rajtpozíciómból és küzdeni a győzelemért." - mondta Neuville. "Az autó jól működik, de nem volt ma könnyű dolgom, mert a többiek keményen tapadnak. Igyekszem tartani a tempót és nem kockáztatni."

Andreas Mikkelsen volt talán az egész mezőnyből a leg-kiegyensúlyozottabb pénteken, a Hyundai norvég pilótája, egyrészt nem panaszkodott hanem próbált alkalmazkodni az extrém körülményekhez. Amellett hogy szerzett szakaszgyőzelmet, egész nap az élmezőnyben autózott és a nap végén öt másodpercnél is kevesebb választja el az összetettben belga csapattársától, aki úgy vezeti a versenyt, hogy az eddigi hétből egyetlen szakaszt sem nyert meg.

"Azt hiszem teljesen elégedett vagyok a mai nappal" - mondta Mikkelsen. "Jól autóztunk és nem állunk rossz helyen. Azonban úgy tűnik holnap is lesz munkánk bőven, ha továbbra is a győzelemért szeretnénk harcolni."

A nap második fele Hayden Paddon és Craig Breen parázs csatáját hozta, azok után, hogy sem az új-zélandi, sem az ír fiú délelőttje nem egészen a várakozásaik szerint alakult. Bár Paddon, szerint az már rendszeres, hogy Svédországban péntek délelőtt szenvedegy kicsit, majd délután szárnyra kap. Így volt ez idén is, Paddon a nap felénél csak a nyolcadik helyen szerénykedett, a délután 4 szakaszból azonban kettőt megnyert, amivel elfoglalta a nap végi harmadik helyet, hozzásegítve csapatát a színtiszta Hyundai dobogóhoz a Svéd Rali első napján.

Amíg Paddon a második kör első és utolsó szakaszán autózott abszolút időt, addig Craig Breen a köztes kettőn utasította maga mögé a mezőnyt a C3 WRC-vel, és mindössze fél másodperccel csúszott le a harmadik helyről. Azonban mögötte sincs sokkal messzebb újdonsült csapattársa, Mads Östberg, aki hat tizeddel lemaradva következik az ötödik helyen. Ezt követően jönnek csak a finnek: a legjobb Fordos Suninen a hatodik, a legjobb Toyotás Lappi a hetedik, Jari-Matti Latvala pedig a nyolcadik helyről várja a szombati folytatást.

Na de ha valami meglepetésnek számíthat még az idei Svéd Ralin, akkor az mindenképp az lehet, hogy az első hét gyorsasági szakasz után a WRC2-ben egy japán versenyző foglalja el az első helyet. Takamoto Katsuta előtt maximális kalaplengetés, mert nem valami vakszerencse folytán került a kategória első helyére: azt a Pontus Tidemand-t verte egész nap, aki a világbajnoki cím védőjeként, hazai pályán versenyez!!!

Úgy látszik Tommi Makinen nem csak a Toyota gyári csapatánál végez kiváló munkát, hanem a tehetség gondozásában is remekel, Katsuta mellett Hiroki Arai is több kiváló részidőt villantott pénteken, ő azonban hibázott is, így csak a nyolcadik helyen zárta a napot. Persze Katsuta sem dőlhet hátra, hiszen az eddigi hét gyorsasági szakaszon mindössze 4 másodperces előnyt tudott összerakni Tidemanddal szemben, ráadásul a norvég Ole-Christian Veiby és a Hyundai pártfogoltja, Jari Huttunen is bőven lőtávolon belül maradtak.

A Svéd Rali állása az 1. nap végén:
1. Neuville T./Gilsoul Nicolas, Hyundai i20 Coupe WRC 1:16:13.1
2. Mikkelsen A./Jager Anders, Hyundai i20 Coupe WRC +4.9
3. Paddon Hayden/Marshall S., Hyundai i20 Coupe WRC +12.1
4. Breen Craig/Martin Scott, Citroen C3 WRC +12.6
5. Ostberg Mads/Eriksen T., Citroen C3 WRC +13.2
6. Suninen Teemu/Markkula Mikko, Ford Fiesta WRC +29.6
7. Lappi Esapekka/Ferm Janne, Toyota Yaris WRC +38.5
7. Latvala J-M./Anttila Miikka, Toyota Yaris WRC +1:06.2
p. Tanak Ott/Jarveoja M., Toyota Yaris WRC +1:29.0
10. Meeke Kris/Nagle Paul, Citroen C3 WRC +1:43.6...

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33