l1
l2


 

Minden gyorsaságiról lesz élő közvetítés a VB-n

Január 23.
Rendhagyó újítással rukkoltak elő az idei szezonra a WRC Plus munkatársai. A világbajnokság hivatalos oldala által nyújtott szolgáltatás a nézők körében eddig is hónapról hónapra egyre népszerűbb lett, 2018-tól azonban még bíztatóbb nézettségi adatokra számítanak az illetékesek.

A rali világbajnokság történelmében először minden állomás minden momentumáról élvezetes és azonnali közvetítéseket ígérnek a WRC Plus munkatársai. Az idei évtől az élő közvetítés magába foglalja a megnyitó és a záró ünnepségeket, a sajtótájékoztatókat és a futam rajtja előtt megrendezett azt a fél órát, amikor is a versenyzők a rajongókkal beszélgethetnek és aláírásokat osztogathatnak.

A VB promotere, azaz a bajnokság kereskedelmi jogtulajdonosai folyamatosan kínálnak majd élő közvetítéseket több mint 25 órányi lefedettséggel minden versenyről, beleértve a WRC TV stúdiójának szakértői elemzését és a szervizparkban elhangzó híreket, interjúkat és véleményeket. Az új, "WRC All Live” névre keresztelt szolgáltatás hivatalos bejelentésére az Autosport International Show-n került sor, Birminghamben, ahol a WRC Promoter ügyvezető igazgatója, Oliver Ciesla szerint ezek a tervek úttörőnek e szakmában.

"A Rally VB rajongók most már kedvükre választhatnak, mikor szeretnének betekintést nyerni az aktuális rali hétvégébe." - mondta Ciesla. "A nézők dönthetnek, hogy megnézik az izgalmakat jelentő szakaszokat, vagy éppen a soha nem látott élő bejelentkezéseket szeretnék figyelemmel követni a szervízparkból - amikor csak akarják és ahonnan csak akarják."

Számos, a szakaszokon elhelyezett és fedélzeti kamerák, helikopterek, drónok és közel 100 fős gyártói csapat biztosítja a WRC csillagainak izgalmas, a tizedekért folyó harcait, olyan szélsőséges körülmények között, mint Svédország jéghideg erdői vagy éppen Szardínia forró kilométerei.

A "WRC All Live" angol nyelven lesz elérhető a www.wrcplus.com oldalán, ahol az előfizetést is másodpercek alatt rendezni lehet. "A WRC + segítségével az All Live bárhonnan, bármikor és minden eszközön - számítógépen, laptopon, okostelefonon vagy táblagépen is megtekinthető.”- tette hozzá Ciesla.
"A rajongóknak nem szabad elfelejteniük, hogy minden szakasz megtekinthető élőben vagy igény szerint, és egy interaktív programismertető információsáv szolgálhat a rajongók egyszerű választásáért minden nap."

A "WRC All Live” napokon belül élesben bemutatkozik-  a Rallye Monte-Carlo két első szakaszában, január 25-én, csütörtökön. „Ez az új, mindent lefedő szolgáltatás nemcsak a nézők számára jelent előnyt, hanem az újságíróknak, csapatoknak, rallyszervezőknek és biztonsági küldötteknek is fontos új eszköze lesz."

A legnépszerűbb meglévő funkciók, mint például élő térképek, exkluzív fedélzeti videók és igény szerinti napi jelentések, a WRC All Live ajánlatban szerepelnek, amely havonta 8,99 eurót, vagy éves szinten 89,99 eurót jelent. A jelenlegi WRC + előfizetők természetesen frissülhetnek WRC All Live-ra.

Aki nem szeretne még több összeget szánni a világbajnokságra, annak sem kell szomorkodnia, hiszen az alap csomag továbbra is elérhető lesz 4,99 euróért  -  amely egy szombat délutáni szakaszt és egy vasárnap délutáni Power Staget tartalmaz a már megszokott jelentések és plusz funkciók mellett.

Egyébként minden rajongó, aki feliratkozik a WRC All Live-ra a februári svéd rali előtt, lehetőséget kap egy nagyszerű lehetőségre az M-Sport World Rally Team jóvoltából – egy Ford Fiesta WRC-vel való száguldozás a jobb1-ben a portugál ralin, májusban.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33