l1
l2


 

Peterhansel hibázott, Al-Attiyah a második a Dakaron

Január 20.
Drámai fordulatokat hozott a Dakar Rali utolsó hosszú szelektív szakasza, Peterhansel hibázott, Ten-Brinkével kibabrált a technika, Sainz mögé így a negyedik szakaszgyőzelmét arató Al-Attiyah és csapattársa, Giniel De Villiers zárkózott fel.

A fordulatokat jelentő utolsó előtti szelektíven Nasser Al-Attiyah negyedszer gyűjtötte be szakaszgyőzelmét az idei Dakaron. Carlos Sainz egyre közelebb kerül második győzelméhez, míg csapattársa, Stephane Peterhansel búcsút mondhatott második helyének, így a Peugeot a dupla győzelem lehetőségét már biztos, hogy elfelejtheti.

Kőkemény napon vannak túl a Dakar túlélői az utolsó előtti, azaz a tizenharmadik szelektív végeztével. Páratlan kihívásokkal találhatták szembe magukat a résztvevők San Juan és Cordoba között, ahol egy laza 560 kilométeres összekötőn kívül nem kevesebb, mint 370 versenykilométer teljesítését kellett letudniuk a következő pihenőig.

trükkös részek, melyek teljesítéséhez nemcsak technikai megoldásokat kellett alkalmazniuk a srácoknak, hanem a kitartásra is erősen koncentrálniuk kellett, Nasser Al-Attiyah-nak feküdtek a legjobban. A Toyota versenyzője a pénteki elsőségével már az idei negyedik szakaszgyőzelmét zsebelhette be. Mögötte másodikként a privát színekben és szintén egy Toyotával mozgolódó Lucio Alvarez érkezett. Az argentin versenyző tizenegy perccel maradt el a kataritól, de a helyi erőket képviselő versenyző ezt mit sem bánja, hiszen élete eddigi legjobb Dakar eredményét állította be a pénteki teljesítményének köszönhetően.

A tizennegyedik elsőségére hajtó Stephane Peterhansel a péntek reggeli rajtnál még 45 perc hátrányban volt az élen álló csapattársához, Carlos Sainz-hoz képest, ám a körülmények kifejezetten nem a tervei szerint alakultak. A szelektív első felében Peterhansel egy fának csapódott, ami szerencsére a pároson nem ejtett sebet, az autón annál inkább – a Peugeot kormányműve és a szervója oly mértékben megsérült, hogy eredményén javítani már képtelen volt. Segítségére egyébként csapattársa Cyril Despres sietett, aki már nem volt hova sietni, hiszen összességében 45 órás hátrányban van. Több mint egy órát töltöttek el szereléssel, végül Peterhansel az összetettbeli negyedik helyre még így is be tudta hozni a 3008 DKR-t.

Az utolsó nagy hajrá előtt Carlos Sainz 46 perces előnnyel várja a rajtot Nasser Al-Attiyah előtt. A Toyota részéről egy negatív dolog azért búcsúzott még pénteken – a dobogóra pályázó Bernhard Ten Brinke búcsút mondhatott álmainak, ugyanis műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a Dakar 2018-as küzdelmeit az utolsó előtti versenynapon.

A Dakar 2018 állása a tizenkettedik versenynap után:
1. Carlos Sainz, Peugeot 47:46:30
2. Nasser Al-Attiyah, Toyota +46:18
3. Giniel De Villiers, Toyota +1:20:00
4. Stephane Peterhansel, Peugeot +1:28:08
5. Jakub Przygonski, Mini/BMW +2:46:32
6. SK Al Qassimi, Peugeot +4:20:40
7. Martin Prokop, Ford  +7:21:55
8. P.Van Merksteijn, Toyota +7:42:41
9. Sebastian Halpern, Toyota +9:09:04
10. Lucio Alvarez, Toyota +9:21:22

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33