l1
l2


 

Sainz is a szakaszgyőztesek között

Január 12.
Carlos Sainz zárta leggyorsabban a Dakar hatodik napját. A Peugeot egy hét után is határozottan dominál Dél-Amerikában, hiszen nemcsak a szelekítven dominál az oroszlános márka, hanem Stephane Peterhansel jóvoltából az összetettben sincs ellenfele – egyelőre. A spanyol matador a második helyről várja a pihenőnap utáni szombati rajtot, míg harmadikként Ten Brinke érkezik.

Carlos Sainz a Peugeot 3008-assal sikeresen megnyerte a 2018-as Dakar Arequipa - La Paz szakaszát, mely nem kétség, hogy maratoni távot jelentett a maga 313-as versenykilométerével a várva várt pihenőnap előtt. A spanyol egyébként  négy percet adott csapattársának, Peterhansel-nek a csütörtöki szelektíven. E kiváló idővel Sainz idei első szakaszgyőzelmének örülhetett. 

Csütörtökön egészen komoly tereppel küzdöttek meg a még versenyben lévő párosok, motorosok, quadosok, kamionosok, hiszen a 4000 méteres tengerszint feletti magasság megtétele mellett sikeresen országot is váltottak – Peruból Bolíviába érkeztek meg. Sainz a kijelölt mért táv első felében két perces vezetésre tett szert, melyet a második felvonásban határozottan képes volt felnövelni a duplájára.

Stephane Peterhansel bőven elégedett lehet az elért második idővel, hiszen ennek köszönhetően összetettben még mindig megnyugató előnynek örülhet - 27 perccel áll Sainz előtt. A harmadik helyre esélyes Ten Brinke ugyan értékes perceket hagyott bent Arequipa és La Paz között, de még így is képes a Peugeot csapat mögött lenni közvetlen. Hátránya ugyan közel egy perc Sainz-hoz képest de egy hét még azért hátra van.

A szakasz harmadik idejét Nasser Al-Attiyah gyűjtötte be, aki mindössze egy perccel maradt el Peterhansel mögött a célban. Összetettben a katari a negyedikként érkezik.

A Dakar 2018 állása a hatodik versenynap után:
1.Stephane Peterhansel, Peugeot 16:25:02
2.Carlos Sainz, Peugeot, +27:10
3.Bernhard Ten Brinke, Toyota +1:20:41
4.Nasser Al-Attiyah, Toyota +1:24:20
5.Giniel de Villiers, Toyota +1:35:59
6.Jakub Przygonski, Mini/BMW +2:25:16
7.Martin Prokop, Ford +2:25:52
8.SK Al Qassimi, Peugeot  +2:29:06
9.Eugenio Amos, 2WD +2:30:58
10.Patrick Sireyjo, Buggy +3:25:35

Lara