l1
l2


 

Beindult az R5-ös Volkswagen tesztelése

November 24.
Sikeresen befejezte első tesztkilométereit a Volkswagen Polo GTI R5-öse. Franciaország útjain a Volkswagen Motorsport tesztpilótája, Dieter Depping mellett a svéd WRC2-es világbajnok Pontus Tidemand is kipróbálhatta a legújabb fegyvert.

Pár hete a Volkswagen hivatalosan is bejelentette a GTI R5-ös fejlesztését, melynek első tesztjére november végén sor került. A 270 lóerős fenevadat három napig űzték a kijelölt versenyzők – a németek tesztpilótája, Dieter Depping mellett az idei év WRC2-es kategória bajnoka, Pontus Tidemand juthatott még szóhoz.

"Az első sikeres tesztünk jót jelent és nagyszerű motivációt ad a jövőre nézve!" - mondta elégedetten Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport vezetője. "Nagyon sok órát és hetet töltöttünk el legújabb projektünk felett a számítógépen, mely után következett a műhely, ahol a gyakorlati megvalósításokra került sor. Most pedig megtette az autó az első kilométereket, melyet követően a begyűjtött adatok alapján további fejlesztési munkálatok következnek.”

Első körben a tesztre egy 3,85 kilométeres aszfaltos utat jelöltek ki a németek Franciaországban. Száraz körülmények és körülbelül 10 fokos hőmérséklet jellemezte az első tesztnapot. A gyors, kanyargós részeken a fékek, a motor és a hűtőrendszer tartóssága mellett külön figyelmet fordítottak a gumiabroncsokra is. A második és harmadik nap murva következett - a négykerék meghajtású Polo-t a kavicsos kanyarokban csillapítókra és felfüggesztésekre nézték a tervezők. A helyszín megválasztása lényegében ismerős volt a Volkswagen-nek, hiszen 2011-ben itt került sor a Polo WRC első métereire, melynek szintén részese volt az a Dieter Depping, aki ezúttal is végig gurulhatott a pályán.

"Különleges érzés itt lenni, ahol hat éve kezdődött el a Volkswagen Polo WRC története." - mondta Depping. "Ezúttal más kategóriáról van ugyan szó, de a cél ugyanaz - a lehető legjobb beállításokat megtalálni a Polo R5-ösre. Ezek az első kilométerek most arról szólnak, hogy minél többet menjünk az autóval, és a mérnökök számára a lehető legtöbb információt gyűjtsük össze. Egy dolgot elmondok most: a Polo R5 nagyon jó, gyors és pontos. Otthonosan érzem magam benne."

A Volkswagen Polo R5-öse tehát már javában készül - a nemzeti és globális bajnokságokban egyaránt megtalálható lesz, valamint várhatóan a WRC2-es kategóriában is feltűnik majd a 2018-as szezon második felében.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33