l1
l2


 

Tanak duplázott a Rally VB Gálán

November 21.
Sajnos Makai Gerinek nem, Ott Tanak viszont sikerült a címvédés a Rally VB 2017-es Gáláján, amely a bajnoksághoz hasonlóan az M-Sport sikereit hozta.

Hétfő este Sydney-ben, közvetlen az utolsó világbajnoki kilométerek után tartották meg a WRC gálát, melyen a legtöbb szavazatot begyűjtött vagy éppen bizonyos szempontból domináló versenyzők, navigátorok, csapatok mellett a rali népszerűsítésében aktívan résztvevő neves újságírók és fotósok közül is kikerülhettek az év legjei.

Az első és talán a legnagyobb érdeklődést övező kategória "az év versenyzője" volt. Többek között e csoport résztvevőire is pár nappal ezelőtt voksolhattunk a wrc.com-on, ahol végül Ott Tanak került ki győztesként. Az észt fiú büszkén vehette át, és mondhatjuk megérdemelten a díjat, hiszen hatalmasat az autózott idén - hideget, meleget is kapott bőven versenykilométerei alatt. Külön érdekesség, hogy Tanak zsinórban másodszor gyűjtötte be e trófeát. Idén két győzelemnek, egy olasz és egy német elsőségnek örülhetett, míg az év végi összetettben a harmadik hely járt neki ki.

Csapattársi szempontból nagy volt az öröm, hiszen a legtöbb szavazatot kapott navigátor nem más lett, mint Martin Jarveoja. A debütáló szezonját teljesítő Jarveoja számára nem is alakulhatott volna jobban a szezon, mint egy ilyen lezárással.

A csapatok legjeként az M-Sport World Rally Team-et könyvelték el. Malcolm Wilson lényegében privát gárdája az év elején magához vette az akkor még négyszeres világbajnokot, Sebastien Ogiert. A cumbriaiak minden futamon biztosítottak legalább egy dobogós helyezést, így egyértelmű, hogy számukra is emlékezetes marad 2017.

Tovább folytatva az M-Sport elsőségeit még egy kategóriában azért tudtak nyerni – a legszebb dizájn szintén a Fiestán volt megtalálható a szavazók szerint, egészen pontosan Tanak autóját találták tetszetősnek.

A Hyundai részéről elsőként Thierry Neuville duplázását érdemes kiemelni – a belga a Certina időeredménnyel kapcsolatos díja mellett az idei évben a legtöbb szakaszgyőzelmet gyűjtötte be, mely szintén dicséretet érdemel. Az előbbi, időeredményes kategóriában Neuville argentin győzelme nyerte el a voksolók tetszését, amikor nem több, mint 7 tizeddel autózta le a záró, El Condor szakaszon Elfyn Evanst, aki a rajtnál még az első helyen állt

A Michelin pillanatai közül Kris Meeke civil autók között tett méterei voltak feledhetetlenek, míg Esapekka Lappi a Fafe repülésének köszönhetően vihetett el egy különdíjat.

A kategóriák győztesei:
WRC Év versenyzője – Ott Tanak
WRC Navigátora – Martin Jarveoja
Az év csapata – M-Sport World Rally Team
DJI Aerial Díj – Elfyn Evans
WRC 7 az év egyenruhája – M-Sport World Rally Team (Ott Tanak)
Michelin Mágikus Pillanatok – Kris Meeke
OneBet az év ugrása – Esapekka Lappi
Certina idő teljesítés – Thierry Neuville
Legtöbb szakaszgyőzelem – Thierry Neuville
Lexar az év fotója – François Baudin
Az év híre – Eric Bellegarde
Wrc.com Social Media az év sztárja– Hayden Paddon

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33