l1
l2


 

Nem jut mindenkinek autó a Hyundai-nál

November 12.
A Hyundai Motorsport Andreas Mikkelsen személyében negyedik versenyzőjét igazolta a 2018-as szezonra, azonban a csapat jövőre is csak három i20 Coupe WRC-vel számol versenyenként.

A Hyundai Motorsport igazán komoly harcokat vívott az eddigi állomásokon és fog vívni a szezonzáró ausztrál megmérettetésen. Versenyzőjük, Thierry Neuville helyezése még kérdéses az összetettben, így a távoli országban a belga még nagyon bele akar adni mindent, a 2017-es második helyért. A csapatfőnök, Michel Nandan szerint azonban érdemes már a közeljövőre is gondolni, mely szerinte felforgatja majd egy kicsit az alzenaui felállást, ugyanis három autóval tervezik 2018-at – ez pedig azt jelenti, hogy négy versenyző közül egy biztosan pihenni fog versenyhétvégén.  

Ugyan még nem hivatalos a dolog, de Nandan szerint Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen két állandó helyre lehet esélyes, míg a harmadik autót felváltva Hayden Paddon és Dani Sordo cserélgeti majd.

"Igaz, hogy Thierry-nek és Andreas-nak minden futamra szóló szerződése van, de lényegében mindenki ilyen feltételekkel írta alá korábban a dokumentumot.” – mondta Nandan. "A költségvetés meggátolja, hogy négy autót futtassunk végig a következő szezonon, de talán néhány alkalom még beleférhet."

Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen lehetséges 2018-as pozíciója mellett Nandan utalást tett Dani Sordoval kapcsolatosan egy ralicross-os váltásra, de ez a jelen állás szerint abszolút csak felvetési lehetőség a spanyol versenyző jövőjéről.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33