l1
l2


c

 

Fekete a Mecsek Rallyn is dobogóra állt

Október 18.
Sikeresen teljesítette az 51. Aquaprofit Mecsek Rallyt ifjabb és idősebb Fekete László, a Korda Racing versenyzői kategóriájuk harmadik helyét szerezték meg az Országos Rallye Bajnokság idei utolsóelőtti állomásán.

Idén immár 51. alkalommal került megrendezésre Magyarország legpatinásabb raliversenye, az Aquaprofit Mecsek Rally, melyen ezúttal ifjabb Fekete László és Fekete László képviselte a Korda Racing színeit a Citroen C2 R2 versenyautóval. Az apa-fia versenyzőpáros elégedetten zárta a hétvégét, hiszen a versenyt maximálisan kiélvezve kategóriájuk harmadik helyén érkeztek célba.

"Újabb remek hétvégén vagyunk túl, nagyon jól éreztük magunkat a Mecsek Rallyen." - összegzett Korda Erik, a Korda Racing csapatvezetője. "A szervezők idén is kiváló programot állítottak össze, remek pályákon száguldott a mezőny, a jó hangulathoz pedig az időjárás is hozzátette a magáét. Lackóék is nagyon élvezték a száguldást, az autó is végig jól működött, a célban ismét a dobogóra álltak, aminek köszönhetően a bajnokságban felzárkóztak a második helyre, úgyhogy tényleg elégedettek vagyunk. Sokat azonban nem pihenhetünk, a következő hétvégén fontos feladatok várnak csapatunkra és versenyzőinkre, hiszen Hideg Krisztiánnal Németországba utazunk, ahol a Skoda Fabia R5-tel a 3-Stadt Rallyn szállunk harcba, miközben Vizelli Károlyék San Marino felé vették az irányt, ők a RallyLegenden vesznek részt a Lada VFTS-sel."

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, Szirt-Bau Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, All4Office, Blaora Kft, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, NOA-Építő Kft, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Gunhouse – ZN-Tech Kft., Total Quality Control Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Iramco Trade Kft

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33