l1
l2


 

Rekord nemzetközi nevező a Wales Rallyn

Október 12.
Kiváló mezőnnyel büszkélkedhetnek az idei Wales rali szervezői. A tizennégy új generációs királykategóriás autó mellett plusz izgalmat ígér a két hazai versenyző Kris Meeke és Elfyn Evans produkciója, Sebastien Ogier akár a bajnoki címet is behúzhatja, de sokak vagyunk kíváncsiak Kalle Rovenpera VB-s debütálására is.

Az október 26-án kezdődő Wales rali szervezői örömmel jelentették be, hogy a világbajnokság utolsó előtti állomására rekordszámú nevezés érkezett be. A világ szinte minden pontjáról érkeznek lelkes versenyzőpárosok annak érdekében, hogy a britek jellegzetes murvás útjain bizonyíthassák ügyességüket és gyorsaságukat.

A nevezéseket az elmúlt hét elején zárták le, mely után az összesítés következett. Az eredmény 78 világklasszis, akik 22 országból érkeznek annak érdekében, hogy az október 26-29. közötti időszakra kiírt izgalmas szakaszokat a tőlük telhető lehető legjobban teljesíthessék. A futam 2013-ban költözött Észak-Walesbe, és azóta az idei mezőny ígérkezik a legkomolyabbnak – az új generációs WRC-k ténye már önmagában is csábító, ehhez azonban még extra izgalmakat ígér a bajnokság nyitottsága, hiszen az élmezőny keményen meg fog küzdeni minden egyes bajnoki pontért.

A szervezők legnagyobb örömére Új-Zélandról, Japánból, Dél-Afrikából és többek között Argentínából is érkeztek be nevezések.

Wales a "Legendák évét" ünnepli idén, így plusz extrákat is csempésztek a rendezők a négy napos menetrendbe. Convy járásában csütörtökön este egy új résszel készülnek, míg szombaton a remélhetőleg napsütötte szakaszok után este újból megmérettethetik erejüket a párosok.

Természetesen az élmezőnyből mindenki komolyan készül az október végi eseményre, hiszen még bármi megtörténhet – az M-Sport brit központjából kifolyólag nagyon komoly reményeket fűz a futamhoz, főként azért is, mert versenyzőjük, Sebastien Ogier ötödik bajnoki címére esélyes és egyben ötödik brit győzelmét zsebelheti be. Azonban a csapattársról, Ott Tanakról sem szabad megfeledkezni, aki a spanyol harmadik hely után az összetettbeli ponttábla második helyén toporog.

Számukra érdekes lehet még a Hyundai Motorsporttól Thierry Neuville szereplése, aki mindösszesen egy ponttal van elmaradva Tanak mögött az összetett táblán. Külön érdemes kitérni arra, hogy a helyi érdekeltségű versenyzők mellett ők azok, akik diktálhatják a tempót, hiszen a 2016-os felvonásban Ogier, Tanak és Neuville foglalta be a dobogót. Az alzenauiak egy jelentős mérföldkőhöz érkeznek Walesben, ugyanis első ízben állítanak rajthoz négy új generációs i20-ast. Neuville mellé Dani Sordo, Hayden Paddon és Andreas Mikkelsen csatlakozik.

A Toyota a szokásos trióval utazik a brit szigetre – Jari-Matti Latvala, Juho Hanninen és Esapekka Lappi mozgolódhat Tommi Makinen szárnyai alatt. Közülük Latvala és Lappi az idei szezonban már volt futamgyőztes.

A Citroen szintén marad a hármas felállásnál, a helyi hős Kris Meeke mellé az ír Craig Breen és a részporgramot teljesítő Khalid Al Qassimi csatlakozik. Közülük is Meeke az, aki sikerre éhesen várja a futamot – Mexikóban bizonyított, a legutóbbi spanyol állomáson is első lett, most pedig hazai pályán rajongóinak és egyben a Citroen támogatóinak szeretné bizonyítani a saját és a C3-as potenciálját.

Hasonlóan a hazai pálya előnyeit élvezheti majd a félig-meddig M-Sport és DMack-os Elfyn Evans. A Ford Fiesta WRC-s versenyző szeretné otthon ünnepelni a győzelmet, hiszen utoljára Richard Burns volt az, aki otthonában locsolhatta a pezsgőt 2000-ben.

Az R5-ösök mezőnye is szépen felsorakozik majd a rajthoz -Callum Black, David Bogie, Tom Cave, Gus Greensmith, John MacCrone, Euan Thorburn, Matthew Wilson és Rhys Yates olyan kiválóságokkal nézhet majd szembe, mint a Skoda Motorsportos Pontus Tidemand vagy éppen Ole Christian Veiby. A fiatal csillagok is e kategóriában mozgolódhatnak majd – Jari Huttunen, Kalle Rovanpera vagy éppen Max Vatanen borzolhatja időeredményével a kedélyeket. Huttunen nemrég nyerte el a Hyundai Motorsport projektjét a 2018-as szezonra, Rovanpera csupán csak tizenhét éves friss jogsis, míg Max Vatanen az 1981-es világbajnok, Ari Vatanen fia.

A 2017-es Wales Rally nevezési listája

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33