l1
l2


 

Orosz sikerrel indult a Barum Rali

Augusztus 26.
Alexej Lukjanuk elsőségével fejeződött be a Barum Rally kvalifikációja. Az orosz versenyző Fiestájával a hazaiak nagy kedvencét, Jan Kopeckyt előzte meg fél másodperccel, míg a harmadik időt szintén a cseh színekben szereplő Vaclav Pech szerezte meg.

Csütörtök reggel fél nyolc magasságában egy szabad tréning keretében kezdődött el az Európa Bajnokság cseh megmérettetése. A 47. Barum Rally péntek délelőtti bemelegítése az elmúlt években megszokott pohorelicei szakasz helyett most új vizekre evezett – Zlutava korábban gyorsasági szakaszként már bekerült a zlíni menetrendbe, idén azonban ráhangolódásképpen kapták meg ezt a részt a versenyzőpárosok.

A fél nyolcas tréning után kilenc óra után nem sokkal már élesben, a kvalifikáció keretében bizonyíthattak a nagyok - egy kör döntött el mindent. A legügyesebb a szokásos módon apait-anyait beleadó Alexej Lukjanuk volt, aki a Rzeszow bukás után szépen összerakta a Fiestát. "Kicsit azért meglepődtem az idő láttán. Úgy éreztem, nem adtam bele a maximumot, mégis a leggyorsabb lettem. Nem rossz ez a kezdés." - mondta Lukjanuk. Fél másodpercet adott is annak a Jan Kopecky-nek, aki a Skoda Motorsport támogatottsága mellett bőven érzi a hazaiak drukkolását is. A célban Koepcky elmondta, hogy a szakasz utolsó harmadában valószínűleg defektet kapott, de még így sem rossz ez a kezdés. Harmadikként Vaclav Pech jelentkezett - a Minit Fiestára cserélő tapasztalt cseh két és fél másodperccel volt rosszabb a cseh bajnoktól.

A negyedik helyre az EB címvédő, Kajetan Kajetanowicz ideje volt elég. A lengyel csupán két tizeddel volt lassabb Pech-től. "Tipikus Barum ralis szakasszal melegíthettünk be - nagyon gyors, bukkanós szakaszon vagyunk túl. Most pár módosítást fogunk alkalmazni az autón, meglátjuk, mire futja majd belőle a hétvégén." - tette hozzá Kajto.

Botka Dávid és Mesterházi Márk a Skoda Fabia R5-össel egy huszadik időt autózott, Német Lászlóék a harmincadik míg ifjabb Érdiék egy harmincnegyedik hellyel lehetnek elégedettek a péntek reggeli kvalifikációt követően.

A 2017-es Barum Czech Rally Zlin kvalifikációjának végeredménye:
1. A. Lukjanuk/A. Arnautov – Ford Fiesta R5 2:43.336
2. J. Kopecky/P. Dresler – Skoda Fabia R5 +0.512
3. V. Pech/P. Uhel - Ford Fiesta R5 +3.097
4. K. Kajetanowicz/J. Baran - Ford Fiesta R5 +3.354
5. T. Kostka/L. Kucera - Skoda Fabia R5 +3.415
6. J. Suarez/C. Carrera - Peugeot 208 T16 +3.927
7. J. Cerny/P. Cernohorsky - Skoda Fabia R5 +4.305
8. M. Koci/F. Schovánek – Skoda Fabia R5 +4.333
9. B. Magalhaes/H. Magalhaes - Skoda Fabia R5 +4.581
10. P. Valousek/V. Havelkova - Skoda Fabia R5 +4.792
20. D. Botka/M. Mesterházi – Skoda Fabia R5 +7.158
30. Német L./Szegő J. - Ford Fiesta R5 +18.795
34. Érdi T./Papp Gy. – Mitsubishi Lancer EVO +20.524

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33