l1
l2


 

Tanak meglépett, Neuville kiesett

Augusztus 20.
Magabiztos előnyre tett szert a Német Rali szombati versenynapja után Ott Tanak az élen. Az észt után Andreas Mikkelsen Citroenje következik, akit Sebastien Ogier szorongat, miután legfőbb vetélytársa, Thierry Neuville elvérzett a Panzerplatte-n.

Kilenc gyorsasági szakasszal folytatódott szombaton az Adac Rally Deutschland idei felvonása. Az eredmény talán meglepő lehet, de a nap elejétől a végéig kitartott Ott Tanak vezetése, akit eddig murván láthattunk tündökölni, de most aszfalton is képes volt dominálni.

Tanak a második versenynapon két szakaszgyőzelmet is bezsebelt – a Panzerplatte és a Freisen első körében nem volt tőle gyorsabb, illetve a többi pályán is top hármas időket tudott autózni. Kivétel egyedül a Römerstrasse volt, ahol mindkét alkalommal csak hatodikként tudott átgurulni a célvonalon. „Nagyon jól autózható napon vagyunk túl. Szerencsére hiba nélkül tudtuk le a szombatot, míg a srácok mögöttem néha azért okoztak meglepetéseket bakik terén." - mondta Tanak.

Az M-Sport észtje mögött Andreas Mikkelsen próbálkozik, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. A Citroen nemrég igazolt versenyzője a nap első felében ugyan megpörgött, de komoly hátrányt nem szenvedett - egyelőre huszonegy másodperces hátrányból várja a vasárnap reggelt. A norvég nem tagadta, bízik a vasárnapi részekben, ugyanis biztonságosabbnak és bevállalhatóbbnak látja őket mindazok ellenére, hogy ismeretlen részek lesznek.

A dobogó harmadik fokára a szombati katonai kilométerek után Sebastien Ogier az esélyes. A francia ugyan győzelmi reményekkel érkezett németbe, de ez a harmadik hely sem lenne neki rossz, hiszen összetettbeli előnyét képes lenne növelni nagy vetélytársával, Thierry Neuville-el szemben. Ogier nem feltétlen volt elégedett a szombattal, hiszen apró hibák becsúsztak , melyek elkerülése esetén még közelebb lehetne Mikkelsen-hez. Lényegében még semmi sincs veszve, és nagy Ford - Citroen csata várható a zárónapon, ugyanis nyolc másodperc közöttük csak a különbség.

A negyedik helyre a finn második pozíciót megcsípő Elfyn Evans jelentkezik. A brit fiú szép tendenciát mutat, hiszen a nyolcadik helyet is megjárva kapaszkodott fel most dobogóközelbe. Neki inkább hátrafelé, mintsem előre kell tekintenie – Ogier több mint egy percre van tőle, azonban a nyomában mindössze négy másodperccel érkezik a legjobb Toyotás, Juho Hanninen.

Thierry Neuville számára hatalmas pofon volt a kilencedik szakaszon elszenvedett keréktörés - a bal hátsó felfüggesztés sérülése mellett a váltóval is volt gond, így a kiállás mellett döntött a márka részéről hazai pálya előnyeit élvező belga. A Hyundai azonban nem hagyja annyiban - az alzenauiak bíznak abban, hogy Neuville szuperralizása értékes powerstage pontokat hoz majd vasárnap. "Holnap biztosan oda fogok tenni mindent! Sajnos nem volt más választásom, azonban bízom abban, hogy Andreas meg tudja tartani vezetését Sebastien előtt, és a powerstage-n a leggyorsabb leszek."

A Német Rali állása a 2. nap végén:
1. Ott Tanak/M. Jarveoja, Ford Fiesta WRC 2:31:32.2
2. Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger, Citroen C3 WRC +21.4
3. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia, Ford Fiesta WRC +29.6
4. Elfyn Evans/Daniel Barritt, Ford Fiesta WRC +1:48.3
5. Juho Hanninen/Kaj Lindström, Toyota Yaris WRC +1:52.5
6. Craig Breen/Scott Martin, Citroen C3 WRC +2:06.7
7. Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila, Toyota Yaris WRC +4:04.9
8. Hayden Paddon/S. Marshall, Hyundai i20 Coupe WRC +4:31.3
9. Eric Camilli/B.Veillas, Ford Fiesta R5 +8:41.9
10. Armin Kremer/P.Winklhofer, Ford Fiesta WRC +8:54.5...

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33