l1
l2


 

Kedvenc versenyén javíthat a Citroen

Augusztus 14.
Öt murvás bevetés után a világbajnokság tizedik állomásaként újból aszfaltos megmérettetés következik – a Citroën Total Abu Total csapata lelkesen, Sebastien Loeb segítségével felvértezve és három C3-assal készülődik a német utakra. Az ADAC Rally-n Kris Meeke, Craig Breen és Andreas Mikkelsen bizonyíthat.

A német futam 2002 óta aktív tagja a világbajnokság naptárának, és e röpke 15 év alatt az egyik legmeghatározóbb állomása lett a sorozatnak. A verseny különlegesen kedves a Citroen számára, hiszen a francia márka nem kevesebb, mint 12 győzelmet ünnepelhetett itt, Philippe Bugalski, Sébastien Loeb, Sébastien Ogier és Dani Sordo elsőségének köszönhetően. Lényegében a legsikeresebb márkáról beszélhetünk.

Gyakran lehet hallani, hogy az ADAC Deutshcland három futamot foglal magába. A szakaszok egymástól jelentősen különböznek, mely során külön fejezet illeti a beállításokat, a gumiabroncsokat, illetve mindezek mellé pedig az augusztus végi szeszélyes időjárás is befolyásoló tényezőként csatlakozik.

Az idei felvonás csütörtökön veszi kezdetét a Saar-vidék fővárosában, Saarbrückenben, egy prológ keretében. Pénteken, az első versenynapon a Mosel folyó mentén mérhetik össze tudásukat a párosok a szőlőültetvények övezte utakon, ahonnan nem hiányozhat a már-már legendás Mittelmosel és Grafschaft, valamint az újdonság erejével ható Wadern-Weiskirchen sem. Szombaton a katonai Baumholder kerül a középpontba – kétség kívül pedig a nézők számára közkedvelt Panzerplatte lehet a nap nagy durranása. Vasárnap a megszokottól eltérő formátumra számíthatunk - Losheim am See és St. Wendeler Land a menetrend.

Számos újítással készülnek az idei futamra egyébként a szervezők, többek között ide tartozik a szervízpark új helyre költözése is, hiszen Trier helyett a Bostalsee tóparton kerül kialakításra a terület.

A KIHÍVÁS: TESZTELÉSI MUNKÁLATOKRA ÉPÍTVE

A pénteki szakaszok hajtűkkel tűzdelt szőlős részei után szombaton a speciális katonai aszfalton száguldoznak majd a párosok. A felület különlegessége nagyobb munkát igényel, hiszen a mérnököknek nemcsak sima aszfaltra kell felkészíteniük a gépezeteket.

A Citroen a sikeres felkészülésben bízva egy hét napos tesztet iktatott be, ahol Kris Meeke és Craig Breen mellett Andreas Mikkelsen is lehetőséget kapott a beállítások finomhangolására és minél több adat begyűjtésére. Ekkor az utolsó napon történt meg az, hogy Sebastien Loeb is feltűnt a csapatnál egy pár új generációs WRC-vel történő kilométer teljesítésére.

Kris Meeke és Paul Nagle igazán kíváncsian várják a rajtot, hiszen ők voltak azok, akik az előző aszfaltos megmérettetésen, a Korzika ralin vezettek, egészen addig, amíg a C3-as mechanikus gondot nem mutatott. Andreas Mikkelsen és Anders Jaeger tavaly negyedikként fejezte be a német állomást – most pedig nem lenne rossz a dobogósok közé beférkőzniük. A legnehezebb helyzetben talán Craig Breen és Scott Martin van – ők minimális tapasztalattal rendelkeznek e felületen, de határozottan egy top 5-ös eredményt céloztak meg.

A 2017-ES ADAC RALLY DEUTSCHLAND RALLY JELLEMZŐI A CITROEN SZEMSZÖGÉBŐL

  • 21 gyorsasági szakasz 309,17 versenykilométerrel
  • A hét tesztnap alatt 2300 kilométert tettek meg a párosok, mely megközelít egy fél évnyi VB versenytávot
  • 36 Michelin Pilot Sport abroncs per versenyző
  • 12 Citroen győzelem zsinórban - 1 Bugalski (2001 – még nem VB futam), 9 Loeb (2002-2010 és 2012), 1 Ogier (2011), 1 Sordo(2013)

YVES MATTON, A CITROEN RACING CSAPATFŐNÖKE: "A futam előkészületeként az egyik legintenzívebb felkészülési időn vagyunk túl, hiszen hat napon keresztül versenyzőink szabhatták személyre az autójukat. Az utolsó napon Sebastien Loeb és Daniel Elena csatlakozott hozzánk, akik a reggeli esőben kevésbé merték bevállalni a kanyarokat, de délutánra az időjárás javult, és abszolút hasznos infókkal segített ki minket a bajnokpáros. A száraz körülmények következtében már mindenkitől begyűjtöttük a kívánt adatokat, így tehát versenyzőinken kívül egy másabb megközelítésből is feldolgozhattuk a látottakat, hallottakat. A Korzikán megmutattuk versenyképességünket aszfalton, ám a mechanikus hiba közbeszólt, amiből tanultunk. Az időjárás érdekesen alakíthatja majd a futamot, de bízunk a legjobbakban.”

KRIS MEEKE: "A Korzika ralin láthattuk, hogy aszfalton is van potenciál a C3-asban. A most következő német futam ugyan másfajta kihívás, de úgy érzem, felkészültem a tesztek során ezekre a pályákra. Különböző felületeken, különböző körülmények között sikerült remélhetőleg kedvezően beállítani az autót. Ez amolyan három az egyben futam, amihez még hozzájön az időjárás, hiszen ahogy visszaemlékszem, soha nem volt olyan verseny, ahol az elejétől a végéig ugyanolyan idő uralkodott volna. A környéket szeretem – nagyon bejönnek a szűk, kanyargós utak a szőlőültetvények között. Ez is csak egy olyan verseny, ahol az elejétől a toppon kell lenned.”

Rajthoz állások száma: 6
Legjobb eredmény: 12. (2015)

CRAIG BREEN: "Lényegében összesen kétszer volt szerencsém a német futamhoz, de ezek közül még egyszer sem teljesítettem az itteni kilométereket WRC-vel. A tapasztalataim tehát korlátozottak, de pozitívan tekintek a hétvége elé. Az előző aszfaltos futam, a Korzika rali nem volt rossz és a német verseny előtti tesztek is egészen jó visszajelzést adtak, így nem gondolom, hogy aggódnom kellene. A Mosel környéki pályákat nagyon várom, kedvelem a szőlők közötti visszafordítókat. A vasárnap mindenkinek új lesz, így az egyenlő feltételek garantáltak."

Rajthoz állások száma: 2
Legjobb eredmény: 18. (2015)

ANDREAS MIKKELSEN:
"Nálam továbbra is a katalán aszfaltverseny a favorit, de a német állomás sincs ellenemre. Nagyon örülök, hogy újból visszaülhetek a C3-asba. Úgy érzem, a tesztek hasznosak voltak és megfelelően sikerült felkészülni a hétvégére. Pályafutásom során most először sikerült tesztelnem a Baumholder-en, ahol nagyon jó képet kaphattam a gumikról és a fékezésekről. Társaimhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy az időjárás döntő jelentőségű lesz. Ha a péntek száraz lesz és az autót is úgy fogom érezni, ahogy kell, akkor a dobogó lesz a cél."

Rajthoz állások száma: 6
Legjobb eredmény: 3. (2014, 2015)

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33