l1
l2


 

Török és Horvátország pályázik Lengyelország helyére

Augusztus 10.
Várhatóan a hónap végén képet kaphatunk a 2018-as világbajnokság menetrendjéről, ugyanis az FIA bizottsága augusztus második felében dönthet a naptárról. Lengyelország helye megingott, adott esetben Törökország vagy Horvátország lehet a beugró.

A világbajnokság szervezői minden évben megpróbálnak valami izgalmasat belevinni a szezonba - hol helyszínek, hol pedig szabálymódosítások terén. Az idei év nagy durranása az új generációs WRC-k bevezetése volt, míg jövőre akár két új helyszín kaphat helyet a versenynaptárban.

Elsőszámú esélyesként Törökország jöhet szóba, a Rally VB munkabizottság illetékesei szerint a törökök készen állnak egy teljesen új murvás ralira, és 2010 után az ország ismét vendégül láthatja a rali krémjét – előzetes tervek szerint ez 2018 szeptemberében történhet meg. Talán ez azért meglepő, mert elsődlegesen Új-Zéland visszatérését tartották a legvalószínűbbnek, a külföldi források azonban úgy látják, hogy a távoli szigetország visszatérési reményei csökkentek a 2018-as szezonra vonatkozóan.

Lényegében Lengyelország és Horvátország sorsa összekapcsolódik, hiszen ha a lengyelek mennek, akkor van esély a horvátok érkezésére. Déli szomszédunk először kaphatná meg a rendezési jogot, ám nekik csak akkor lehet esélyük, ha a lengyelektől megvonják a rendezési jogot, amire van esély, hiszen sok kritika érte a verseny biztonsági tervét. A horvát miniszterelnök, Andrej Plenkovic Zágrábban az idei év elején találkozott az FIA delegációjával, ahol fény derült az erős kormányzati támogatottságra, ha egy vegyes talajú eseménnyel részesei lehetnének a világbajnokság menetrendjének.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33