l1
l2


 

Neuville vezet a Lengyel Ralin

Június 30.
Szoros csatában Thierry Neuville szerezte meg az első helyet a lengyel rali első napján, mögötte azonban ezúttal is nagy tülekedés, Ott Tanak 1,3, Jari-Matti Latvala 6,6 másodperccel lemaradva követik, de Ogier sincs még messze.

Nem egészen azt kapta a világbajnokság mezőnye a Lengyel Rali első versenynapjától, mint amire előzetesen számítani lehetett, ugyanis szint késő őszi időjárás, szakadó eső és sár fogadta a versenyzőket a pénteki pályákon. A rali első napján kilenc gyorsasági szakaszt szerepelt a programban, négy klasszikus pálya mellett, melyeken kétszer haladt át a mezőny, egy nap végi rövid szuper speciál szakasz zárta a Mikolajki arénában.  

A nedves körülmények kedveztek a világbajnoki ponttáblázat éllovasaitól, hiszen az élről rajtolókról lekerült a pályatakarító szerep, így a nap felénél az összetett verseny első négy helyét a bajnokság első négy helyezett párosa foglalta el. A legjobb kezdést Jari-Matti Latvala produkálta, aki a Yaris WRC-vel két szakaszt nyert meg a délelőtti négy pályából, mögötte kevesebb mint öt perccel, a másik két szakasz győztese, Thierry Neuville következett 4,5 másodperces hátránnyal. Neuville mögött a szardíniai futamgyőzelemmel felvértezett Ott Tanak és a világbajnoki címvédő Sebastien Ogier következtek, de még a negyedik helyezett Ogier hátránya sem érte el a nyolc másodpercet.

Bár a nap első felében a versenyzők elsődleges célja a túlélés volt, az már a déli szervizkor is körvonalazódni látszott, hogy a fent említett négy versenyzőn kívül ezúttal aligha fog más beleszólni a győzelemért folytatott harcba. Az ötödikként érkező Hayden Paddon hátránya már öt szakasz után 40 másodperc felé emelkedett.

A nap második fele már nagyobb kihívást jelentett az élről rajtolók számára, hiszen a nyomvályúból Ogier-éknek kellett kipréselni a vizet, aminek elsősorban a francia itt meg a levét, a nap végére Ogier kissé leszakadt a Latvala-Neuville-Tanak triótól és hátránya fél perc felé emelkedett a szombati pályákra.

Thierry Neuville azonban azt is bizonyította, hogy minden körülmények között szélvészgyors tud lenni, ahogy hóban-jégben, aszfalton és száraz murván már megmutatta, hogy az élen tud autózni a Hyundai i20 WRC-vel úgy a saras körülmények között is példát mutatott a többieknek, a pályákon másodikként rajtolva délután újabb két szakaszgyőzelmet autózva a nap végére átvette a vezetést az összetettben.

"Jól indult számunkra a verseny, annak ellenére is, hogy borzasztó nehéz körülmények vártak ránk pénteken." - mondta Neuville a nap végén. „Sikerült szakaszgyőzelemmel nekivágnunk a napnak, de az eső kissé megnehezítette a dolgunk a folytatásban, nagyon nehéz volt kiolvasni a pályák tapadását. A délelőtti etapot sikerült egy szép sikerrel zárnunk, megszereztük a csapat 50. szakaszgyőzelmét, amihez délután hozzá tudtunk tenni még kettőt. Összességében elégedett vagyok, az autó tökéletesen működött, az élen nagyon szoros csata alakult ki és úgy gondolom ez a következő két napban sem fog változni."

A napot a második helyen Ott Tanak zárta, aki eddig szakaszgyőzelem nélkül áll a Lengyel Ralin, azonban ezt cseppet sem bánja, aki úgy vágott neki a napnak, hogy pénteken fog eldőlni a győzelem sorsa, hátránya pedig így is mindössze 1,3 másodperc Neuville-el szemben. „Még csak péntek van, úgyhogy egyáltalán nem autóztam a határon.” – mondta Tanak. „Délután több helyen is extrém körülményekkel találkoztunk, melyeket túl kellett élni. Nagyon az elején járunk még, az volt a fontos, hogy közel tudjunk maradni a többiekhez, mert a szombat lesz a döntő, új, hosszú és trükkös pályák következnek, nem bánnánk ha kicsit szárazabb körülmények között."

A délelőtti éllovas Latvala a harmadik helyre csúszott vissza estére, azonban a finnek sincs oka panaszra, hiszen az élen Neuville-t 6,6 másodperces hátrányból veheti szombaton üldözőbe. „A délelőtt jól sikerült, de délután nem érzetem magam annyira jól az autóban.” – mondta Latvala. „Összességében azonban elégedett vagyok az eddig elért eredményünkkel, mert még nagyon az elején járunk a versenynek.”

Ogier helyzete még nem teljesen reménytelen, a 35 másodperces hátrány nem tűnik ledolgozhatatlannak a hátralévő két nap alatt, azonban szombaton már maga mögé is tekintgetnie kell, ugyanis Hayden Paddon felzárkózott az M-Sport versenyzőjére. A hatodik helyet Dani Sordo szerezte meg pénteken, akit a nap kellemes meglepetése, Teemu Suninen követ a hetedik helyen. Az élete első WRC-s versenyét teljesítő finn fiúnak mindössze hat gyorsasági szakaszra volt szüksége hogy megszerezze első világbajnoki szakaszgyőzelmét, és bár ezt követően becsúszott egy apró hiba, egy túlcsúszás után kinyitott egy bezárt kaput a Fiesta WRC-vel, Suninen ezzel együtt is remek teljesítménnyel rukkolt elő, is szombaton minden esélye megvan az előrelépésre.

A nap vesztese a Citroen, a francia csapat versenyzői megszenvedték az első napot. A csapat legjobbja Stephane Lefebvre lett, aki az abszolút kilencedik helyről várja a folytatást, a futam címvédője, Andreas Mikkelsen csak a 12. helyen szerénykedik. Craig Breen autójában már a napi nyitó szakaszon rakoncátlankodni kezdett a hajtás, a négyből csak két kerékre jutott erő, így szenvedte végig az első kört, majd a délutáni körre javult valamit a helyzet, de az ír fiú már ekkor is csak a nap végét várta melyet végül a 26. helyen fejezett be. Műszaki hiba miatt kényszerült korai búcsúra a Toyota legifjabb finnje, Esapekka Lappi autójában az első felfüggesztés adta meg magát.

A WRC2-ben két Skoda vívott ádáz harcot az első helyért, a privát színekben versenyző norvég Ole Christian Veiby az első nap 5 másodperccel múlt felül a gyári székben versenyző Pontus Tidemand-t, majd jócskán leszakadva a francia Loubet kövezik a harmadik helyen egy Fiestával, aki ráadásul nem kerül értékelésre a WRC2-ben, így a kategória harmadik helyén Quentin Gilbert következik a Tagai Racing Skoda Fabiájával.

A 74. Orlen Rally Poland állása az 1. nap végén:
1. T. Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 Coupe WRC 56:21.2
2. Ott Tanak/Jarveoja M., Ford Fiesta WRC +1.3
3. Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila, Toyota Yaris WRC +6.6
4. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia, Ford Fiesta WRC +35.1
5. Hayden Paddon/Seb Marshall, Hyundai i20 Coupe WRC +39.6
6. Dani Sordo/Marc Martí, Hyundai i20 Coupe WRC +51.7
7. Teemu Suninen/Mikko Markkula, Ford Fiesta WRC +1:11.0
8. Juho Hanninen/Kaj Lindström, Toyota Yaris WRC +1:28.9
9. S. Lefebvre/Gabin Moreau, Citroen C3 WRC +1:37.0
10. Mads Östberg/Ola Floene, Ford Fiesta WRC +1:42.7...

Lara