l1
l2


 

Német pilóta a 2017-es Fiesta WRC-ben

Június 23.
Újabb királykategóriás versenyzővel bővül a rali világbajnokság élmezőnye - az R5-ösök világából ismert Armin Kremer egy legújabb fejlesztésű Ford Fiesta WRC-vel bizonyíthat a nagyok között hazai versenyén, az ADAC Rally Deutschland-on.

Armin Kremer egy szintet előre lépve két hónap múlva már a nagyok között bizonyíthat – a német versenyző augusztus 17-20. között egy legújabb fejlesztésű Ford Fiesta WRC-vel lesz ott az ADAC rali rajtjánál. Kremer az M-Sport által fejlesztett Fiestát kapja majd meg az aszfaltos megmérettetésre, és Malcolm Wilson támogatását élvezheti a német futamon.

A 48 éves versenyző évek óta tagja egyébként a mezőnynek - az utóbbi időben Skoda Fabia R5-össel láthattuk mozgolódni a WRC2-esek kategóriájában. Aktív karrierje 25 évre nyúlik vissza, mely idő alatt három német bajnoki címnek is örülhetett, valamint Európa legjobbja volt 2001-ben, míg rá két évre az ázsiai-csendes-óceáni bajnokságban bizonyította versenyképességét.

"Nagyon örülök ennek a lehetőségnek!" - mondta Kremer, aki a hónapban Angliában már kipróbálhatja a Fiestát. "Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, ami egyben komoly kihívás is a számomra, hiszen egy olyan autóban versenyezhetek, amilyennel a négyszeres világbajnok, Sebastien Ogier is megy idén."

"Előre még most nem tudok mondani semmit, de bízom benne, hogy a tesztek során a mérnökök segítségével sikerül majd a számomra legkedvezőbb beállításokat megtalálni és alkalmazni. Szeretnék majd a versenyen a német rajongóknak is köszönetet mondani a támogatásukért, remélhetőleg egy elfogadható eredménnyel és egy jó kis autózással."

Kremer és navigátora, Pirmin Winklhofer nemcsak most júniusban, hanem a futam előtt még augusztusban is kaphatnak lehetőséget pár kilométer megtételére.

"Nagyon örülünk, hogy Armin csatlakozik hozzánk augusztusban. Saját közönsége előtt, hazai pályán biztos vagyok benne, hogy minden percét élvezni fogja a futamnak az autóban." - mondta Malcolm Wilson, az M-Sport csapatfőnöke.

Kremer számára nem teljesen ismeretlen a Fiesta WRC, pályafutása során, 2002-ben volt már alkalma hazai pályán egy 2001-es modellel versenyezni, annak azonban nem lett jó vége, miután egy szalagkorlátnak ütközött az autó még lángra is gyulladt, de szerencsére a versenyzőknek nem esett baja.

Lara