l1
l2


 

Idén is full aszfalt lesz a Fehérvár Rali

Május 24.
Mindkét versenynapon aszfaltos utakon bizonyíthatnak az országos rali bajnokság résztvevői a sorozat következő állomásán. A Székesfehérvár Ralin szombaton az ORB és az ORC csatázhat, vasárnap pedig az R2 és Historic is becsatlakozik.

A napokban megjelent versenykiírás tervezet alapján képet kaphatunk az országos rali bajnokság negyedik futamáról. A sorozat Miskolc, Ózd-Salgótarján és Szombathely után ismét a nyugati régiót veszi birtokba, melynek központja Székesfehérvár lehet.

Első körben érdemes figyelni arra, hogy a nevezéseket május 10-től várják a szervezők, és előzetes megegyezés alapján május 25. éjfélig adhatják le rajthoz állási szándékukat a párosok. Hivatalos teszt, prológ, rajtceremónia valószínűleg nem lesz, a gépátvételeket azonban június 9-ére, azaz péntekre lehet időzíteni.

Szombaton már élesben küzdhetnek meg egymással a nevezők. A hétvége első napján ebéd után rajtolhatnak el a srácok Kincsesbányáról, ahol rögtön egy 7 kilométeres résszel melegítenek be az ORC-vel karöltve. Kicsivel fél 2 után Árkipuszta következik a maga 13 kilométerével, illetve a tankoló zóna előtt még egyszer Kincsesbányára visszatérnek a versenyben maradottak. Negyed 4-kor Árkipuszta második köre következik, majd 5 óra magasságában egy Superspecial 1,5-ös távval. Összesen szombaton 41,7 versenykilométer van így betervezve.

Vasárnap azért már keményebb lesz, hiszen a zárónapon majd’ 110 versenytáv után derül fény a futam leggyorsabbjára. Reggel negyed 8-kor Csákberény, fél 8-kor Pusztavám, szervízpark majd ismét Csákberény felé veszik az irányt. Nyolcadik szakaszként Nagyveleg sem hiányozhat a sorból egy 10 kilométeres gyorsaságival, melyet a majdnem 17 kilométeres Pusztavám követ. Ezt a hármas kört még egyszer megismétlik a fiúk, majd várhatóan vasárnap este 5 óra környékén a célban ünnepelhetnek azok a párosok, akik sikeresen teljesítették az országos rali bajnokság negyedik állomását.

A 2017-es Székesfehérvár Rally tervezete

Lara