l1
l2


 

Velenczei Ádám Szombathelyen is dobogó közelben

Május 20.
Az abszolút negyedik helyen zárta az Iseum Rally első versenynapját Velenczei Ádám és Szedő Csaba a Korda Racing Hyundai R5-ös versenyautójával, Alberti Szabolcs a legjobb elsőkerekes a mezőnyben, ifjabb Fekete László kategóriája harmadik helyéről várja a folytatást.

Szombaton hat gyorsaságival kezdetét vette az Országos Rally Bajnokság idei első murvás versenye, az Iseum Rally. A fél tucat gyorsasági szakasz két pályán került megrendezésre, a majd 10 kilométeres Acsád és Szeleste és a 14 kilométeres Rally Katlan egyaránt három-három alkalommal szerepelt a programban.

A Korda Racing versenyzői közül három páros volt érdekelt a szombati napon és mindhárman sikerrel abszolválták az első napi penzumot. Velenczei Ádám az R5-ös Hyundai-jal inkább Szelestén érezte magát elemébe, itt egy abszolút második időt is bejegyeztek a neve mellé, a nap végén pedig az abszolút 4. helyen érkezett vissza a szervizbe. Alberti Szabolcs egy verseny kihagyás után ugyanott folytatta ahol Miskolcon abbahagyta, az Iseum Rally első napján sem akadt nála gyorsabb a két kerék hajtású autók mezőnyében, ifjabb Fekete László pedig kategóriája harmadik helyén zárt.

Korda Erik: Jó kis nap volt ez a mai, úgy látom a srácok élvezték a mai murvás pályákat és az eredményeinkre sem lehet panasz. Ádámnak és a Hyundai-nak már nagyon érik az első szakaszgyőzelem, Szelestén második nekifutásra majdnem meg is lett. Sajnos a nap végén a Rally Katlanban túlcsúsztak egy kicsit és tolatniuk is kellett és ennek köszönhetően lecsúsztak a nap végi dobogóról. Azonban aggodalomra semmi ok, a verseny nagyobbik fele még hátra van, hátrányuk pedig még fél perc sincs az élen állóval szemben, a harmadik helyezett pedig alig 10 másodperce van. Azt gondolom, vasárnap még minden esélyünk megvan az egyik dobogós helyre, Ádám is Hyundai murván is bizonyította, hogy a mezőny legelejében tudnak autózni. A dobogós helyek sorsa valószínűleg csak az utolsó métereken fog eldőlni, hiszen a leghosszabb pályát a legvégére hagyták a szervezők, így nagyon izgalmas befejező napra számítunk.

Az Iseum Rally állása az 1. nap végén:

  • 1. Herczig Norbert/Bacigál Igor, Skoda Fabia R5 33:39.3
  • 2. Hadik András/Kertész Krisztián, Ford Fiesta R5 +3.8
  • 3. Ranga Péter/Szőke Tamás, Skoda Fabia R5 +18,3
  • 4. Velenczei Ádám/Szedő Csaba, Hyundai i20 R5 +29.9
  • 5. Botka Dávid/Szenner Zsolt, Citroen DS3 R5 +39.8
  • 6. Kazár Miklós/Ferencz Ramón, Ford Fiesta R5 +47.5...
  • 27. Alberti Szabolcs/Földi Nikolett, Honda Civic R3 +4:39.7...
  • 31. ifj.Fekete László/Fekete László, Citroen C2 R2 Max +6:21.9

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, , BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Régió Center Kft

(x)