l1
l2


 

Iseum Rally: Hármas holtverseny a kvalifikáción

Május 20.
A magyar ralisport történetében eddig egyedülálló programmal kezdődött el az idei szombathelyi futam. Az M6Log Iseum Rallye-n pénteken délután az első tizenöt páros részvételével egy kvalifikációt tartottak a katlannál, amely arról volt hivatott dönteni, hogy a szombati gyorsasági szakaszokat mely páros hányadik helyről kezdhetik meg.

Az Európa-bajnokságon (ERC) már egy bevett gyakorlat a murvás versenyek előtt, hogy a selejtező legjobbja választhat először rajtpozíciót, majd utána a helyezési számoknak megfelelően következnek a többiek.

A Szombathelyi Rallye Katlanban két gyakorló kör után, a harmadik alkalmat teljesítették élesben az ORB legjobbjai. Az élen végül tizedre azonos idővel, három páros végzett: Hadik András és Kertész Krisztián, Turán Frigyes és Farnadi Ágnes, valamint Ranga Péter és Szőke Tamás is 2:18,8 alatt teljesítette a 3 kilométeres szakaszt. Az élen végzett egységek között a rajtsorrend választás lehetőségét sorsolással döntik el a rajtceremónia helyszínén.

A magyar bajnokság harmadik futama szombaton már a gyorsaságikkal folytatódik. Két helyszínen összesen hat szakasz vár a párosokra. A Rallye Katlant és az acsádi pályát is egyaránt három-három alkalommal teljesítik az egységek. Acsádnál 9.51-kor indul a száguldás, a Rallye Katlan pedig először 10.28-kor rajtol. Vasárnap egyébként további öt szakasszal zárul a futam, amelynek a díjkiosztóját a 14.00-tól tartják az Iseum előtt felállított céldobogón.

M6Log Iseum Rallye – a kvalifikáció végeredménye:

  1. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 2:18,81.
  2. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +0,0
  3. Ranga Péter, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +0,0
  4. Botka Dávid, Szenner Zsolt (Citroen DS3 R5) +0,3
  5. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +0,7
  6. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) +0,8

Fri