l1
l2


 

yf sfdd

 

Hadik András nyerte a Steelvent Ózd Rallyt

Április 30.
Hadik András sikerével zárult az Országos Rallye Bajnokság második állomása. A miskolci pilóta megismételve a tavalyi ózdi sikert, több mint tíz másodperccel előzte meg a bajnoki címvédő Herczig Norbertet. A dobogó harmadik fokára Velenczei Ádám kapaszkodott fel egy Hyundai i20-assal.

Nyolc gyorsasági szakasszal vasárnap Salgótarján környékén folytatódtak a Steelvent Ózd Rally küzdelmei. Hadik András a szombati előnyét határozottan megtartva a vasárnap késő délutáni célceremónián a futam leggyorsabbjaként ünnepelhetett. Bandi számára azért okoztak meleg pillanatokat ezúttal is a lassítók – három szakasszal a vége előtt ugyan érintőre vett egy gumit, de szerencsésen kijött az incidensből, és gondok nélkül folytathatta tovább menetelését a legelőkelőbb pozícióért. Külön öröm a csapat számára, hogy a záró, powerstage-n sem talált legyőzőre versenyzőjük, így maximális pontszámmal zárták a második fordulót.

A második hely birtokosa egészen az utolsó szakaszig Vincze Ferenc volt. A Skoda Fabia R5-össel és Bazsó Attila navigálásával hősiesen küzdöttek, azonban az utolsó szakasz elején defektet kaptak, így ez az eset megpecsételte a sorsukat - összetettben a dobogó középső fokáról egészen az ötödik helyig csúsztak, az értékes bajnoki pontokat helyettük pedig Herczig Norbi zsebelte be, aki a harmadik helyről figyelte a két versenyző csatáját.

A Skoda Hungária bajnoki címvédője nem feltétlen tud maga mögött gondtalan hétvégét, hiszen mindkét versenynapon kőkeményen küzdöttek a technikával, mely folyton beleszólt a haladásba - a Fabia R5-ös folyamatosan leszabályzott, a hibát természetesen a verseny utáni elemzéseken szeretnék majd megoldani.

Arról, hogy a céldobogón három különböző márka R5-ös autója állhasson fel, Velenczei Ádám gondoskodott, aki második nekifutásra megszerezte az első "érmet" a Hyundai i20-nak Magyarországon. Ádám szerint van még lehetőség bőven kettejük kapcsolatában, de úgy érzi jó úton járnak és tovább szeretnének gyorsulni a bajnokság folytatásában.

Negyedikként Turán Frici érkezett, akinek apró-cseprő gondjai ugyan akadtak a Fiestával, de nagyjából egy elégedetten zárta április utolsó hétvégéjétmaga mögött. Az autót próbálta a lehető legkedvezőbbre beállítani, de mindig akadt valami, ami közbeszólt. A vége felé kezdett alakulni a dolog, de már késő volt ahhoz, hogy eredményesebben végezzen.

A 3-as csoportban Matics Mihály egy tizennyolc másodperces előnnyel győzte le Mitsus versenytársát, Osváth Pétert. Az 5-ösök mezőnyében már nem volt ennyire kiélezett küzdelem, hiszen Hoffer Zsolt az Opel Adam R2-essel több mint két perccel hagyta ott "Kistuki” C2R2-esét. Hoffer egyébként egy másik elsőséggel is büszkélkedhet, ugyanis a kétkerekesek között sem talált legyőzőre április utolsó hétvégéjén.

Az ORC résztvevői szintén elvégezték a rájuk bízott feladatot - huszonnégy elrajtoló párosból tizenhárman meg is láthatták a célt, akik közül a legügyesebb ezúttal Hevesi István volt egy Evo VI-essel, olyannyira, hogy az abszolútban is az igen előkelő nyolcadik helyet is megszerezte az öregecske Mitsubishivel.

A Rallye2-ben, az M6LOG Salgó Rallyn ezúttal is az R2-as autók harcoltak a győzeleméért, melyet Csomós Miklós szerzett egy Citroen C2-vel. Másodikként ifjabb Kanyik Antal érkezett célba egy Peugeot 208-assal, a dobogó harmadik fokára Trencsényi Vince állhatott fel, szintén egy Peugeot-val.

A Historic-ban vasárnap is igazolódott a papírforma, Wirtmann Ferenc a szezon negyedik futamán is nyerni tudott, a második helyen Balogh Sándor érkezett célba Fiat 131-esével, harmadikként Varga Péter BMW-je szakította át a célszalagaot

A 2017-es Steelvent Ózd Rallye ORB végeredménye:
1. Hadik András - Kertész Krisztián, Ford Fiesta R5 1:12:10.7
2. Herczig Norbert - Bacigál Igor, Skoda Fabia R5 +13.8
3. Velenczei Ádám - Szedő Csaba, Hyundai i20 R5 +58.2
4. Turán Frigyes - Farnadi Ágnes, Ford Fiesta R5 +1:10.4
5. Vincze Ferenc - Bazsó Attila, Skoda Fabia R5 +1:20.3
6. ifj.Ranga László - Tóth Imre, Skoda Fabia R5 +2:21.2
7. ifj.Kiss László - Kissné Varga Zsuzsanna, Ford Fiesta R5 +3:02.3
8. Hevesi István - Vánsza Zsolt, Mitsubishi Lancer Evo VI. +3:20.1
9. Lovász Pál - Kürti Tamás, Hyundai i20 R5 +3:30.1
10. Bodolai László - Popovics László, Ford Fiesta R5 +3:33.7...

Lara