l1
l2


 

yf sfdd

 

Lukjanuk magabiztosan áll az élen az Azori Szigeteken

Március 31.
A címvédő, Kajetan Kajetanowicz korai búcsúja után Alexej Lukjanuk uralta a második versenynapot az Azori-szigeteken. Az orosz nyomában két portugál, Bruno Magalhaes és Ricardou Moura következnek, miközben Botka Dávid és Szeles Péter tovább harcol a technikával.

Hat szakasszal folytatódott pénteken az Európa Bajnokság első futama. Az Azori-Szigetek rali nyitószakasza igazán drámaira sikerült, hiszen a csütörtök este élre álló Kajetan Kajetanowicz nem sokáig élvezhette az első helyet – a rajt után mintegy két kilométerre megtörtént a baj. Egy balos kanyar megtréfálta a lengyelt, aki kicsit átrendezte a Fiestát, átadva helyét a második helyen álldogáló Alexej Lukjanuk-nak. "Mondhatni balszerencse, borzasztóan sajnálom, hogy ilyen hiba miatt kellett feladnom a küzdelmet. Egy bal kanyarban, ami nem kifejezetten tempós, hanem inkább technikás volt, elvesztettem az ideális ívet és egy fallal ütköztem. A második kört folytatjuk a szabályok szerint, az EB pontokra már nem pályázhatunk, de egy kis bónuszt még szerezhetünk."

Kajto búcsúja után az első hely tehát annak az Alexej Lukjanuk-nak az ölébe hullott, aki csütörtökön este mindössze 1,1 tizeddel volt lassabb lengyel versenytársától. Az orosz számára egész jól alakultak a kezdeti szakaszidők - először a nyolcadik, Pico da Pedra Golfe szakaszon egy defekt miatt bőven kicsúszott a top10-es mezőnyből. Azért Lukjanuk nem lenne Lukjanuk, ha kaland nélkül zárná a napot – az orosz a pénteki utolsó részen okozott meleg pillanatokat. "Kemény helyzet volt! A szakasz elején volt egy ugrató, ahol szinte csak megérintettem egy falat. Félelmetes másodpercek voltak, a hátsó ablakomat is ott hagytam." - mondta a szervízbe érve.

A második és harmadik helyért hazai, azaz portugál csatározások zajlanak – Bruno Magalhaes és Ricardo Moura között szépen megy az adok-kapok. A két versenyző közül most Magalhaes javára dől a mérleg – a Fabia R5-össel 6 másodperccel kedvezőbb idővel várja a szombati rajtot, mint Fordos honfitársa.

Botka Dávidéknál a kezdeti műszaki nehézségek nem csökkennek, sőt, mondhatni hatványozódnak a gondok. Pénteken a fékekkel szerencsére már nem voltak problémák, azonban a hetedik szakaszon a Citroen csak kétkerékkel hajtott, majd egy váltócsere után a felfüggesztés okoz fejtörést a csapatnak. A srácoknak szombaton kell még kitartaniuk -  a hétvége első napján hat szakasszal zárhatják az Európa Bajnokság nyitófutamát az Azori-Szigeteken.

A 2017-es Azores Airlines Rally pénteki eredménye:


1

 

 

Lukyanuk Alexey / Arnautov Alexey 
Ford Fiesta R5 

 

01:14:04.5

 

2

 

 

Magalhaes B. / Magalhaes Hugo 
Skoda Fabia R5 

 

 

 

+00:00:27.8

3

 

 

Moura Ricardo / Costa António 
Ford Fiesta R5 

 

 

 

+00:00:33.8

4

 

 

Gryazin Nikolay / Fedorov Y. 
Skoda Fabia R5 

 

 

 

+00:01:05.6

5

 

 

Griebel Marijan / Kopczyk Stefan 
Skoda Fabia R5 

 

 

 

+00:01:08.4

6

 

 

Moffett Josh / Fulton James 
Ford Fiesta R5 

 

 

 

+00:02:17.5

7

 

 

Cerny Jan / Cernohorsky P. 
Škoda Fabia R5 

 

 

 

+00:02:47.4

8

 

 

Vieira Carlos / Carvalho Jorge 
Citroën DS3 R5 

 

 

 

+00:02:53.8

9

 

 

Habaj Lukasz / Dymurski Daniel 
Ford Fiesta R5 

 

 

 

+00:03:06.6

10

 

 

Meireles Pedro / Castro Mário 
Skoda Fabia R5 

 

 

 

+00:03:19.1

30

 

 

Botka Dávid / Szeles Péter 
Citroen DS3 R5 

 

 

 

+00:09:14.3

Lara