l1
l2


 

yf sfdd

 

Hanninen vezet a Mexikó Ralin

Március 10.
Fantasztikus hangulatban, meglepetésekkel vette kezdetét az idei Mexikó Rally, a Mexikó város szívében megrendezett két gyorsasági után Juho Hanninen vezet a versenyben, mögötte Ott Tanak és Kris Meeke következnek.

Az első meglepetést az időjárás okozta, hiszen a latin-amerikai országban az év ezen részén meglehetősen ritka vendég az esőfelhő, most azonban a shakedown előtt és csütörtök esti két nyitó szakaszt megelőzően a Zocalóra is beköszönt, érthető módon ő is kíváncsi a 2017-es WRC-kre. :)

A csúszós körülmények a versenyzők nagy részét óvatosságra intették, nem úgy Juho Hanninent, aki a Toyota Yaris WRC-vel igazán elemében érezte magát a nedves városi pályán és megnyerte a nyitó szakaszt Kris Meeke és Hayden Paddon előtt.

Második nekifutásra már sokadt száradt a pálya, ekkor Sebastien Ogier autózta a legjobb időt, azonban Hanninen megőrizte összetettbeli első helyét, így péntek reggelig biztosan ő vezeti a Mexikó Rallyt.

Másodikként az M-Sport színeiben versenyző észt pilóta, Ott Tanak zárta a napot, harmadikként pedig a Citroen reménysége, Kris Meeke fordulhat.

A Mexikó Rali állása:
1. Juho Hanninen/Kaj Lindström, Toyota Yaris WRC 3:37.2
2. Ott Tanak/M. Jarveoja, Ford Fiesta WRC +1.6
3. Kris Meeke/Paul Nagle, Citroen C3 WRC +1.6
4. T. Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 Coupe WRC +2.6
5. Hayden Paddon/John Kennard, Hyundai i20 Coupe WRC +3.2
6. S. Ogier/J. Ingrassia, Ford Fiesta WRC +4.0
7. Dani Sordo/Marc Martí, Hyundai i20 Coupe WRC +6.0
8. J.-M.Latvala/Miikka Anttila, Toyota Yaris WRC +6.2
9. Pontus Tidemand/Jonas Andersson, Skoda Fabia R5 +6.7
10. L. Bertelli/S. Scattolin, Ford Fiesta WRC +10.3...

Fri