l1
l2


 

yf sfdd

 

1500 tesztkilométerrel készült az M-Sport Mexikóra

Március 7.
A világbajnoki címvédő csapata komolyan vette a szezon első murvás versenyére való felkészülést, így a csapat mindkét versenyzője, Sebastien Ogier és Ott Tanak is a győzelem reményében érkezik Latin-Amerikába.


Fotó: MFORN Studio

Az elmúlt héten közel 1500 tesztkilométert pakoltak az M-Sportosok a 2017-es Fiesta WRC-be. Mindezen idő alatt a srácok azon dolgoztak, hogy a lehető legmegfelelőbben felkészüljenek a különös körülményeket produkáló megmérettetésre – gondolva itt az időjárásra, magas hőmérsékletre és tengerszint feletti magasságokra.

RALLY MEXICO – Komoly magasságok, nagy adrenalin
A Mexikó rali idén az első murvás verseny lesz, mely nemcsak emiatt egyedülálló a 2017-es naptárban. A Sierra de Lobos és a Sierra de Guanajuato hegységek is szerephez jutnak a hét második felében, ugyanis a versenyzőpárosok az itt kijelölt szakaszok keretében elérik a 2746-os tengerszint feletti magasságot is.

A mérnököknek különösen nagy feladat volt, hogy emiatt a magasság miatt újból kielemezzék a Fiesta WRC motorját, hogy a teljesítménycsökkenést elkerüljék Mexikóban. Amíg a szakemberek az autóval foglalatoskodtak, addig a párosok fizikailag próbáltak felkészülni a szervezetet igénybe vevő körülményekre. A hidratáció nagyon fontos lesz, hiszen a külső hőmérséklet elérheti a 30 fokot is, mely azt jelenti, hogy az autóban az 50 fokkal kell megküzdeniük a résztvevőknek.

A kihívás tehát óriási, de a mexikói szurkolók eszméletlen hangulata feledteti a nehézségeket. A naptár egyik legszínesebb eseményét természetesen minden nevező izgatottan várja, ugyanis az eddigi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a nézők szeretete segíti őket.

MALCOLM WILSON – a csapat vezetője

Az M-Sport jelen pillanatban 20 ponttal vezeti a konstruktőri táblát a Toyota csapata előtt. Ennek fényében Malcolm Wilson optimistán tekint a hétvégére. "Fantasztikus szezonkezdeten vagyunk túl, és most következik egy újabb első alkalom - Mexikóban debütál a legfrissebb fejlesztésünk murván. Nagyon sok tesztkilométert megtettünk a futam előtt, és úgy érzem, megfelelően felkészültünk az extra körülményekre is."

"Természetesen nem helyettesítheti semmi a versenyt, így az igazi énje az autónak hétvégén mutatkozik meg. Egyébként tűkön ülök, hogy megláthassam, mit tud a Fiesta WRC. Igazából nincs okunk szomorkodni, sőt azt szeretnénk, ha dobogós helynek/helyeknek örülhetnénk vasárnap a célban.”

SEBATIEN OGIER ÉS JULIEN INGRASSIA – a bajnokság második helyen álló párosa

2014 óta ez az első alkalom, hogy az év első murvás eseményét nem a négyszeres bajnokpáros nyitja meg. Lényegében a második pozíció sem sokkal jobb, de azért mégsem ők takarítják elsőként a pályát a nyitónapon.

Helyezésektől függetlenül Ogier pontosan az a versenyző, aki tudhatja, mi kell egy mexikói győzelemhez. A francia versenyző lassan tíz éve, egészen pontosan 2008-ban debütált a VB-n, itt, Mexikóban. Az első "kirándulás" óta pedig már nyolcszor rajthoz is állt, rögzítve öt dobogós helyet és három győzelmet.

Rajthoz állások száma: 8
Legjobb eredmény: 1. (2015, 2014 és 2013)

Ogier: "Mivel Mexikóban szerepeltem először világbajnokságon, ezért nagyon közel áll a szívemhez ez a verseny. A szurkolók meleg fogadtatása valami eszméletlen, amilyen szenvedéllyel tekintenek e sportra. Hosszú idő után először nem én fogom takarítani a pályákat az első versenynapon. Második helyről rajtolok, és még így is bőven akad majd takarító feladat. A nyitónapon szeretnék egy viszonylag jó pozíciót elérni, amiből esetleg még fel lehet állni szombaton illetve vasárnap. Meglátjuk, mindezekből mi az, ami megvalósítható majd.

Egész jól kezdtük az évet, de az első murvás versennyel egy új fejezetet nyitunk. Valójában, most fog kiderülni hogyan viselkedik az új Fiesta a murvás utakon, versenykörülmények között. Teszten minden rendben volt, de egy versenykörülmény azért mégis másabb. Bízom benne, hogy egy szép eredménynek örülhetek majd a célban."

OTT TANAK ÉS MARTIN JÄRVEOJA -  a bajnokság harmadik helyen álló párosa

Ott Tanak számára is valamiben első Mexikó- 2011-ben itt szerezte meg első pontjait egy Ford Fiesta S2000-es volánja mögött. További feledhetetlen emlék is fűződik az amerikai futamhoz, 2015-ben ugyanis itt csobbant Fiestájával egyet az észt fiú, megkapva ezzel a Titanak jelzőt.

Tanak egyébként már ötször elrajtolt a Mexikó ralin, így bízik abban, hogy az elmúlt év tapasztalatai csak hasznára válnak, és egy versenyképes eredménnyel köszönheti meg az M-Sport bizalmát. Monte-Carloban és Svédországban már próbálkozott Tanak, de most a murva még jobban feküdhet neki, így egy dobogós hellyel egyértelműen kibékülne.

Rajthoz állások száma: 5
Legjobb eredmény: 5. (2012)

Tanak: "Két dolog van, amit Mexikóban szem előtt kell tartani - a magas hőmérséklet és a rendkívüli magasságok. Jobb is, ha egy kicsit hamarabb érkezik az ember, hiszen a környezeti hatásokhoz jobb hozzászokni, mielőtt versenyautóba ülünk. A nagy magasság miatt az autó teljesítményét át kell értékelnünk, illetve magunkra is gondolnunk kell, hiszen ha fizikailag nem készülünk rá megfelelően, akkor rossz hatással lehet ránk is. A szakaszok egyébként szépek és simák első alkalommal, a második körre azonban már gödrösebb részek is lehetnek. Múlt héten nagyon sokat készültünk a futamra, és úgy érzem, ennél többet nem is tehettünk volna, azonban nagyon fontos lesz már a rajt után megtalálni a jó ritmust, különben az élmezőnyből kicsúszhatunk. Nagyon várom a versenyt, remélem, jó eredménnyel érkezhetek majd a leóni célba."

ELFYN EVANS ÉS DANIEL BARRITT - a bajnokság hatodik helyen álló párosa

Elfyn Evans csupán kétszer volt Mexikó ralin, de már ennyiből is tudja a walesi srác, mit tud e verseny a maga különlegességeivel nyújtani. A DMack ruhába öltöztetett Fiestás páros, Evans és Barritt reméli, hogy egy határozott sebességet diktálhat a hétvégén, akár egy erős eredmény fényében.

Rajthoz állások száma: 2
Legjobb eredmény: 4. (2015 és 2014)

Evans: "Minden bizonnyal érdekes verseny következik, hiszen az évad első murvás futamára kerül sor. A tengerszint feletti magasság itt komoly meleggel párosul, ami duplán megnehezíti nemcsak a mi, hanem a szervizeseink dolgait is. Megpróbáltunk felkészülni Mexikóra, és remélem, hogy a körülményeket legyőzve elég lesz a teljesítményre koncentrálnom. A motorteljesítmény csökkenhet a kevesebb oxigén miatt magasban, de mivel e körülmény mindenkinél fennáll, ezért csak az a kérdés, hogy ki mennyire készült rá, és ki az, aki képes leküzdeni e tényezőt. Ugyan még csak kétszer álltam itt rajthoz, de dobogó közeli eredményekkel végeztem, hátha sikerül egy hasonlót vagy akár jobbat is idén autóznom.”

Az M-Sport további résztvevői

A királykategória mellett a cumbriai egyesület a WRC2-esek között is mozgolódik egy EcoBoost motoros Fiesta R5-össel, melyet Éric Camilli irányít Benjamin Veillas navigálásával. Igaz, a murva nem éppen a francia fiú kedvence, de már mutatott fejlődést e talajtípuson, így hátha jól jönnek majd pontok tekintetében a mexikói kilométerek.

Camilli: "Mexikó egy különleges állomás, és alig várom, hogy versenyezhessek! Most másodszor van szerencsém elutazni ide - tavaly első ízben tehettem próbára magam, és azt kell mondjam, hogy valami fantasztikus látni azt, mennyire szeretik a nézők itt e sportot. Minden téren igényel felkészülést Mexikó, hiszen a magasság, a hőmérséklet nemcsak az autót teszi próbára, hanem nekünk is fizikailag fel kell készülnünk, nehogy hátrányunk származzon a kevesebb oxigén miatt, melyek főként a hegységekben tapasztalhatóak. Bízom abban, hogy egy versenyképes eredménnyel tudhatom le a hétvégét."

További Fordos szereplők

Nagy izgalom van Lorenzo Bertelli háza táján, aki először viszi táncba legújabb szerzeményét, egy 2017-es fejlesztésű Fiesta WRC-t. Az elmúlt hétvégén tesztelte a spanyol utakon a fenevadat, és reméli, versenykörülmények között is a teszthez hasonló kellemes élmények közepette száguldozhat.

Lara