l1
l2


yf sfdd

 

Loeb nyerte az utolsóelőttit a Dakaron

Január 14.
Sebastien Loeb pénteken ténylegesen is elkönyvelhette negyedik szakaszgyőzelmét az idei Dakaron, de sokkal közelebb nem került az első helyhez, így az utolsó napon bőven lesz dolga, ha nyerni szeretne. Az összetett harmadik helyet továbbra is Despres őrzi, a motorosoknál továbbra is Sunderland uralja a mezőnyt, Dési karnyújtásnyira a céltól.

Kilométerben az eddigiekhez képest sokkal könnyebb dolguk volt azoknak a résztvevőknek, akik még versenyben vannak a 2017-es Dakar rali utolsó előtti napján. San Juan és Rio Cuarto között az autósokra egy 292-es versenytáv várt, melyet az a Sebastien Loeb teljesített a leggyorsabban, akitől egy felülbírálást követően végül elvették a szakaszgyőzelmet a motorossal ütköző Stephane Peterhansel javára.

Loeb nem hagyta magát, és pénteken megint bepróbálkozott egy leggyorsabb idő megszerzésével, őrületes tempót diktál, azonban egy defekt miatt mindez szinte semmit sem ért, mert bár a szakaszt így is megnyerte, de csak alig pár másodpercet sikerült faragnia az összetettbeli különbségből. A második helye azonban nem forog veszélybe, a záró szakasz előtt öt és fél perces előnnyel áll a dobogó második fokán másik csapattársa, Cyril Despres előtt. A francia versenyző számára a szombati napon szinte már csak a biztonságra kell mennie, ugyanis hátránya Loeb-höz képest közel fél óra.

"Jó kis csatával indítottuk a napot Sebastiennel, aki teljes támadást indított ellenünk és háromperces előnyre tett szert" - elevenítette fel pénteki emlékeit Peterhansel. "Ezután Sebastien begyűjtött egy defektet így visszakaptam az esélyt, hogy visszatámadjak. Nagyon jó, hogy kialakulnak ilyen párharcok a verseny végén. Igazán nagy megtiszteltetés hogy versenyben tudok lenni Sebastien Loebbel, különösen ezeken a Rally VB-s pályákon."

"Reggel sikerült valamit faragnunk Stéphane-nal szembeni hátrányunkból, de egy defekt megállított minket." - vette át a szót Loeb. "Végül sikerült elkapnunk, de a hatalmas porfelhőben esélyünk sem volt megelőzni. Már csak egyetlen napunk van hátra, ilyenkor már nem szabad túl nagy kockázatot vállalni. A különbség is túl nagynak tűnik ahhoz, hogy egy ilyen rövid szakaszon ledolgozható legyen, de a legjobbunkat fogjuk nyújtani."

Az összetett negyedikként érkező Nani Roma napja nem az elvártak szerint alakult, hiszen Loeb-höz viszonyítva tizenöt perccel autózott rosszabb időt, de mindezek ellenére az összetettbeli negyedik helyet őrzi a spanyol Toyotás.

A kétkerekesek mezőnyében az összetett élén álló Sam Sunderland ugyan egy rövid megállót volt kénytelen eszközölni a nap folyamán, azonban ez a pár perc kiesés nem veszélyeztette pozícióját - több mint fél órával vezet KTM-es versenytársa, Matthias Walkner előtt. A 288 kilométeres San Juan - Rio Cuarto közötti távot egyébként Paulo Goncalves teljesítette a legügyesebben, aki e kiváló időeredményének köszönhetően egy helyet előrelépve, hatodikként várja a 2017-es Dakar rali utolsó versenynapját. Dési János szerdán a 60. volt, most az 56. helyen jegyzik, azonban az éjszaka folyamán még érkezhetnek elé versenyzők.

Az autósok állása a tizenegyedik versenynap után:
1. S. PETERHANSEL, PEUGEOT 28:20:16
2. S. LOEB, PEUGEOT +0:05:32
3. C. DESPRES, PEUGEOT +0:32:54
4. N. ROMA, TOYOTA +1:15:41
5. G. DE VILLIERS, TOYOTA +1:49:37

A motorosok állása a tizenegyedik versenynap után:
1. S. SUNDERLAND, KTM 31:34:11
2. M. WALKNER, KTM +33:09
3. A. VAN BEVEREN, YAMAHA +37:10
4. G. FARRES GUELL, KTM +37:22
5. J. BARREDA BORT, HONDA +47:31

Lara