l1
l2


yf sfdd

 

A versenyzők biztonságosabb Lengyel Ralit akarnak

Január 2.
Már csak pár nap van hátra a Dakar rali 2017-es felvonásáig - ennek örömére néhány pontban tekintsük át, miért éppen az autósport legkeményebb megmérettetése, illetve milyen izgalmak is történtek a két hetes próbatételen az elmúlt években.

Valójában a biztonság kérdése nem feltétlen a 2016-os futamot követően merült fel, hanem már 2015-ben akadtak bizonyos dolgok, melyek a versenyzők számára is elgondolkodtató volt. Nem véletlenül töröltek szakaszt a rendezők tavaly nyáron – a nagy tömeget már nem tudták kordában tartani, így a FIA-val karöltve jobbnak látták kihagyni a gyorsaságit, és alternatív útvonalon elvezetni a résztvevőket a következő szakasz rajtjához.

Az idei szezon Rally Poland-ja viszonylag normál körülmények között lezajlott biztonság tekintetében, azonban több élmezőnybeli versenyző továbbra is félve teljesítette a pályákat a nézők közelsége miatt.

A biztonság nem véletlenül merült fel a lengyeleknél – 2017 önmagában jelentős újdonságot rejt majd az új generációs WRC-knek köszönhetően. A nagyobb teljesítmény miatt pedig még óvatosabban kell majd a nézői pontokat kijelölni a június végén kezdődő eseményen.

"Nagyon kedvelem a lengyel versenyt, de a megnövekedett teljesítmény miatt még nagyobb biztonságot kell szolgáltatni a látogatók számára." - mondta el a Hyundai Motorsport versenyzője, Dani Sordo. "Örülünk annak, hogy ennyien kíváncsiak ránk, de aggodalomra ad okot, hogy néhol az út közepéről ugrálnak el a nézők. Ezek az autók számunkra is újak lesznek, és ha mi esetleg hibáznánk, nem szeretnénk mást veszélyeztetni ezzel."

Lara